Mallorca szigete Spanyolországhoz tartozik, ez által nincs szükségünk útlevélhez a szigetre való belépésre. Nagyon sok Földközi-tengeri szigeten jártam már, de ennyi lehetőséggel mint Mallorca kevés hely kecsegtet. A szigeten megtalálható minden amire egy tökéletes üdüléshez szükségünk van: spanyol éttermek ínycsiklandozó ízekkel, lélegzetelállító tengerpartok, pezsgő éjszakai élet, rejtett kis hegyi falvak, vendégszerető emberek. Mallorcával egyszerűen nem lehet mellé fogni. Állítom ezt teljesen elfogulatlanul minden túlzás nélkül. Nézzük hát milyen látnivalók is várnak ránk egy mallorcai utazás során és minek hála beszélek úgy erről a szigetről, mint az ókori görög Olimposzról.
Közben írtam egy rendkívül részletes aktualizált posztot Mallorcáról – erre találjátok!
Tartalom
Repülőjegyek Mallorcára
Erre a spanyol szigetre a legegyszerűbb módja az utazásnak a repülés. A következő megoldások állnak rendelkezésünkre:
- Budapestről: Ryanair és Wizzair is repüli
- Bécsből: Austrian és a Ryanair is repüli
- Pozsonyból: Ryanair repüli egyedül
Szezontól függően akár már 20,- EUR/fő-ért foglalható az útvonal oda-vissza kis kézipoggyásszal minden illetékkel. Főszezon alatt számoljunk inkább 100,- EUR/fő-vel oda-vissza. Érdemes összehasonlítgatni a repjegyeket mind a Ryanair mind pedig a Wizzair árait, esetenként két egy irányú repülőjegyet vásárolni, hogy a lehető legolcsóbban jussunk hozzá a repülőjegyünkhöz.
Tömegközlekedés vagy Autóbérlés a látnivalók felfedezéséhez egy Mallorcai utazás alatt?
A szigeten egész jó tömegközlekedés található, rendszeres buszjáratokkal. Többé-kevésbé még időben is érkeznek a buszok, szóval ha nincs különösebb vágyunk felderíteni a szigetet, akkor buszokkal is megoldhatjuk az utazást. A pontos buszútvonalakat itt találhatjuk meg: Mallorca autóbusz térkép. A következő fajta buszjegyek léteznek:
- Egy irányú buszjegy – 2,- EUR
- 10 utazásra feljogosító kártya – 15,- EUR
- Repülőtéri buszjegy – 5,- EUR
- Kikötői buszjegy – 3,- EUR
Ha nem szeretnénk buszozni és autót se akarunk bérelni, akkor a reptéri transzfert megoldhatjuk a Kiwi taxi szolgáltatással. Ennek nagy előnye az, hogy már érkezéskor egy sofőr egy névjegytáblával a kezében vár minket a repülőtéren, illetve visszafele egyenesen a szállásunkon vesz fel minket a sofőr a repülőjáratunk indulásához igazított időpontban.
Ennek ellenére én mégis az autókölcsönzést ajánlom. Rengeteg időt elvesztegetünk fölöslegesen a buszokra várva és a legizgalmasabb strandokra sajnos nem tudunk eljutni tömegközlekedéssel. Az autóbérlés főszezonban nagyjából 30,- EUR/nap áron kezdődik és olyan fajta szabadságérzetet ad a szigeten, hogy áldani fogod a pillanatot amikor bevállaltad. A szigeten minden útvonal jól ki van jelölve, és a helyiek is kis kivétellel értelmes emberhez méltóan vezetnek. Máltával és Ciprussal ellentétben itt az út helyes oldalán közlekednek a gépjárművek. A legolcsóbb autóbérlési lehetőségekhez néz körül a következő oldalon és hasonlítsd össze az árakat, hogy a legjobb ajánlatot kapd. A két legjobb ár összehasonlító weboldal a Discovercars és a Rentalcars. Mindenképp nézd meg az árakat mind két weboldalon, ugyanis sokszor egy egyszerű kereséssel több száz eurót lehet megspórolni egy autóbérlésen . Amiről semmiképp se feledkezz el, az az autóbiztosítás, amelyről bővebben itt olvashatsz. Mi a Hiper Rental-t választottuk, a foglalásunk idejében ők jöttek ki a legjobb ár/értékre – semmi gond se volt velük. Egy Opel Corsa így augusztusban, a legdrágább főszezonban napi 31,- euróba került.
Hotelek és egyéb szállások Mallorca szigetén
Amit elsőre fontos leszögezni az, hogy elvileg az Airbnb be van tiltva a szigeten. A valóság ezzel szemben az, hogy virágzik az Airbnb piac az egész szigeten. Eddig három utazást szerveztem, mind a háromszor az Airbnb bizonyult a leginkább költség hatékony megoldásnak. Érdemes többen összeverődni egy nagyobb társaságba, ugyanis, ha csak ketten utazunk, akkor egy szoba átlagára 50,- EUR/fő/éjszaka körül kezdődik főszezonban. Ha többen megyünk akkor ezt az árat akár a a felére is le lehet vinni egy jó lefoglalt apartmannal. Legutóbb mikor Mallorcán jártam, akkor megtaláltam ugyanazokat a szállásokat is mint Airbnbn, az amerikai VRBO oldalon. Ők az Airbnb új legnagyobb konkurense. Nagy meglepetésemre még az Airbnb-től is olcsóbbak voltak a szállások kb. 10%-al, szóval adtam egy esélyt neki – minden teljesen flottul ment. Mutatunk pár szállás tippet, amik közül érdemel válogatni, ha úgy döntötök hogy mégis csak kettesben szeretnétek ide utazni (az árakat a 2020-as idény főszezonja alapján tüntettem fel):
Cala Mayor – Ez a kisváros közvetlenül Palma de Mallorca szomszédságában található. Egy nagyon aranyos kis öböl öleli körbe a tengerpartjait a városnak.
Ajánlott szállás tipp: YourHouse Ca Na Salera – chalet with pool in Palma de Mallorca – az öböltől pár percre található családi szállás medencés apartmanban. Akár 11 ember is kényelmesen elfér benne, tengerre néző kilátása pedig naplementéknél verhetetlen.
Magaluf – Ha Mallorcát nem a strandok miatt, hanem az éjszaki élet miatt választjuk, akkor kötelezően keressünk szállást Magaluf-ban. A szórakozóhelyek sűrűbben érik egymást mint a hazug szavak egy korrupt politikus szájában.
Ajánlott szállás tipp: Globales Honolulu – 3*-os szálloda medencével és reggelivel a árban közvetlenül a bulinegyedben. Árban igaz picit húzósabb, ám a közelségét utólag mindenki értékelni fogja, aki ezért jött ide.
Alcudia – A legcsaládiasabb része Mallorcának. Lassan mélyülő tengerpart, ideális helyszín a gyermekekkel való strandoláshoz. Ezzel együtt a pároknak is tetszetős helyszín lehet, a sok lehetőségnek amit a tengerpart és az éttermek nyújtanak.
Ajánlott szállás tipp: Can Tem Turismo de Interior – Kiváló értékelésű 17. századi kúriában kialakított Hotel, Alcudia belvárosában.
Rotonda Camí de aucanada – Ha családi szállást keresnék, akkor én személy szerint ezt az apartmant foglalnám le a keresésem pillanatában. Ez a 4 személyes, 2 szobás apartman sokkal egy tökéletes választás a kikapcsolásra vágyó turisták számára.
A Booking.com weboldalán további szállásokat találhattok az igényeiteknek megfelelően, érdemes itt is körülnézni:
Booking.comÉrdemes észben tartani a szállásfoglalási trükköket is. A Travalán például az első foglalásunk után kriptovalutát kapunk, amelynek az értéke bármikor még tovább növekedhez – (illetve csökkenhet is :D) a kriptovaluta piac helyzete alapján.
Milyen látnivalók várnak ránk egy mallorcai utazás során?
Mallorca szigete nem igazán a történelmi látnivalókról szól, aki azt keresi az vegye az irány inkább Málta felé. Itt a strandolásé, a parton lazulásé és a pihenésé a főszerep. Vegyük azért sorba a legfőbb látnivalókat, amiket megnézhetünk, ha esetleg már ráuntunk arra hogy a lábainkat áztatjuk a tengerben.
Es Trenc tengerpart
Mallorca talán legjobb tengerpartja. Viszont ezt a partot ne úgy képzeljük el, mint a többit. Itt nincsenek kocsmák és bárok és nem is érik a napernyős ágyak egymást. Egy valódi vad tengerpart, mindenfajta extrával: többek közt nudista résszel, meleg pároknak kijelölt résszel, vízisport lehetőségekkel kijelölt résszel. Ha csak egy tengerpartot látogatsz meg Mallorcán a hoteledhez legközelebbin kívül, akkor mindenképp ez legyen az. Külön több tengerpartot nem is igen emelnék ki, gyakorlatilag nem lehet Mallorcán rosszul választani. Ha egy csendes öbölre vágyunk akkor érdemes Cala d’Or-nál körül nézni, itt találhatóak a legszebb öblök.
Palma Katedrálisa
Az egész sziget jelképe a kikötőtől nem messze elterülő székesegyház. Aki járt már Barcelonában, az ismeri mit is jelent Antoni Gaudi alkotása. Gaudi közel tíz évig dolgozott a Palmai katedrális felújításán. A templomba való belépéskor a legszembetűnőbb a főoltár, a királyi kápolna baldachinja. A katedrálisból gyalogszerrel pár perc alatt átsétálhatunk Palma óvárosába, ahol egy jót vacsorázhatunk. Mivel a repülő is Palma-ban száll le, ezt semmiképp se hagyjuk ki. A palmai katedrális a mallorcai látnivalók között az utazás fénypontját is jelentheti, ezért semmiképp se hagyjátok ki!
Sa Calobra & Torrente de Pareis
Ha béreltetünk autót és szeretjük a szerpentineket akkor irány Sa Calobra. Tökéletes program a kényelmes embereknek. Nem is kell elhagyni a klímával lehűtött autót, már az is óriási élmény ahogy a jobbra-balra tekeregő úton rójuk a kilométereket. Ha esetleg mégis félretesszük a kényelmünket egy kis dombra felmászva akár a tengert is megcsodálhatjuk madár távlatból.
Valdemossa városa
Amennyiben hajlandóak vagyunk elrugaszkodni a tengertől pár órára, akkor irány Valdemossa. A zeneszerző Frederic Chopin annyira megszerette ezt a helyet, hogy minden télen idejárt alkotni. Ha egy ekkora alkotónak ez a város lett a múzsája, akkor elhihetitek, hogy megéri rászánni az időt. Macskaköves utakon sétálva fedezhetjük fel Valdemossa városát, megkóstolhatjuk a helyi különlegességet a Coca De Patatas „burgonyatekercseket”.
Magaluf
Az éjszakai élet legkontroverzebb helyszíne Magaluf. Itt a szórakozóhelyeken a szexuális energiától túlfűtött fiatalok kiengedik állatias ösztöneiket. Elég rákeresni a hírekre, hogy mi mindent él már át ez a város. Amennyiben szeretnénk egy estét átbulizni a szigeten, akkor meg is találtuk a leginkább nekünk való helyszínt. De ha másért nem is, de azért mindenképp idelátogatni, hogy áhítattal figyeljük mi minden történik a szórakozóhelyeken. Magaluf egy mallorcai utazás során mindenképp a megnézendő látnivalók közé tartozik.
Biciklizés
Mallorca egy biciklis paradicsom. 2500 biciklis úttal rendelkezik a lehető legkülönfélébb nehézségűekkel. Aki vállalja az kipróbálhatja milyen áttekerni a sziget egyik oldaláról a másikra. Évente 300 napos nap vár a biciklizés szerelmeseire. a Jól kiépített biciklis utak mellett a káprázatos táj már csak egy kis bónusz.
Cap de Formentor világítótornya
A Formentor világítótornyot az azonos nevű Formentor fokon találjuk meg. A Formentor fok egy 12 km hosszú és 3 km széles félszigetet alkot. Ez Mallorca északi részén található. Kétségtelen, hogy ez a Baleár-szigetek egyik leglátványosabb pontja. Ahhoz hogy feltudják építeni a világítótornyot a spanyoloknak először egy autópályát kellett építeniük. Érdekes megoldást választottak: az összes anyagot öszvérrel szállították ide, majd végül 1863-ban nyitották meg a világítótornyot. A sziget legjobb kilátása vár ránk ezen a helyen. Állítólag a tömeg miatt már csak busszal megközelíthető, amely a hegyoldal alatti parkolóból indul – érdemes ezt is belekalkulálni a kiruccanásunkba.
Egyéb fizetős programajánlatok Mallorcán:
- Fél napos hajókirándulás Port d’Alcudiából italokkal, SUP-pal és sznorkelezéssel az árban – €77
- Quadozás Serra de Tramuntana zord vidékén, amely az UNESCO világörökség része – €99
- Bérelj ki egy robogót Palmában egy egész napra és járd körbe a legszebb strandokat – €50
- Próbáld ki milyen érzés búvárkodni! Búvárengedély nélkül, maximálisan 6 méter mélységbe – €99
- Szervezett kirándulás Valldemossába és a Soller völgybe Észak-Mallorcáról – €38
- Jetskis kirándulás a Los Deltas természetvédelmi körzetbe Palmából – €159
- Transzfer oda-vissza Es Trenc tengerpartjára Palmából – €22
- 3 órás delfinles hajókirándulás Santa Ponsaból – €29
- Hőlégbalonos kirándulás Mallorca felett – €170
- 4 órás vitorlás kirándulás Playa de Palma városából – €77
- Fedezd fel az északi partot lovagolva barbecues vacsorával – €74
- 3 órás e-bike bérlés Palma de Mallorcában – €37
- 1 órás Segway bérlés – €26
- Motorcsónak bérlése jogosítvány nélkül – €130
- Fél napos hajókirándulás Formentor beach-re – €28
- 1 Napos robogó bérlés Palma városában – €28
Összegezve főszezonban:
Repülőjegy – 100,- EUR
Autóbérlés – 100,- EUR (egy hétre, két emberre szétszámolva)
Szállás – 175,- EUR (egy hétre a családi apartman Alcudiában)
Együtt – 375,- EUR (főszezonban, ugyanakkor érdemes Június elejére, Szeptember végére időzíteni az utazást ugyanis akkor drasztikusan le lehet csökkenteni a kirándulás árát. Az egész összegnek akár a felére)
Egy mallorcai utazás során nem a látnivalók a fontosak. Sokkal inkább az, hogy a sziget teljesen átadja azt a mediterrán életérzést, amiért útnak indultunk. Még egyszer: Az aktuális információkat tartalmazó Mallorca posztot itt találjátok.