Még 2019 januárjában pattant ki fejemből, hogy rám férne már igazán egy kis napsütés. Mondanám, hogy besokalltam a havazástól, de ez még költői túlzásnak is erős lenne. Fehér hópihéket nem láthattunk sehol, gyakorlatilag csak a latyakos locspocs várt kinn ránk. Hirtelen felindulásból neki álltam egy melegebb úti cél után keresgélni, amely könnyedén elérhető Európában. Többek közül felmerült Eilat Izraelben, Amman Jordániában, Dubai az Egyesült Arab Emirátusokban is. Ezek az úti célok szezonon kívül fillérekből elérhetőek, ám mindenhol volt valami, amiért nem felelt meg. Valahol a járatok időpontja nem tetszett, volt ahova vízum kellett volna és volt ahova egy hét utazás kevésnek tűnt. Ezek után jött az ötlet, hogy menjünk a Kanári-szigetekre. És milyen jó döntés is volt! Nézzük miért éri meg az utazás Gran Canaria szigetére, és milyen látnivalók várnak ránk!
Tartalom
Érdekességek Gran Canaria szigetéről, amivel érdemes tisztában lenni utazás előtt
A Kanári-szigetek Spanyolországhoz tartoznak, nincs szükség útlevélre ahhoz, hogy odautazhassunk. Valahol legbelül Európa, amikor viszont megérkezünk a levegőben nem csak a hűsítő szellőt érezzük, hanem azt is, hogy ez más, mint amihez odahaza hozzászoktunk. A Kanári-szigetekről nagyon fontos azt letisztázni, hogy aki a tengerben fürdeni szeretne, az nagyon rossz helyen keresgél. A szigeten igaz lehet fürödni, ugyanakkor borzasztó hideg a víz és nagyon szeles is. Télen remekül fog esni a testednek az a plusz akárhány fok, de azzal semmiképp se számolj, hogy az Atlanti óceánban úgy fogsz lubickolni, mint mondjuk egy Karib-szigeten tennéd. Ha egy-egy mondattal össze kellene foglalnom az összes szigetet, akkor így nézne ki:
- Tenerife – A legturistásabb sziget, csodás tengerpartokkal, megmászható vulkánnal.
- Fuerteventura – Sivatagos sziget, gyakorlatilag csak homokot és pusztaságot látunk, bárhova is nézünk.
- Lanzarote – Vulkáni eredetű sziget, marsbeli táj és kopárság jellemzik a leginkább, fekete homokos tengerpartokkal.
- La Gomera – Gyönyörű tájak, főleg gyalogtúrásoknak ajánlott, itt már elég ritkán találkozunk turistákkal.
- La Palma – Koromfekete partos erdős-dzsungeles sziget, csak átszállással megközelíthető.
- Gran Canaria – Az összes fent említett tényező egyvelege. A szigeten találunk fekete homokos strandot, buja természeti látványosságokat, sivatagot, egy nem működő vulkánt stb.
A Kanári-szigeteken 5 főbb repülőtér található, mégpedig a következő szigeteken: Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura, Lanzarote és La Palma szigetein. Bécsből és Budapestről jelenleg, a poszt írásának a pillanatában csak az első három közelíthető meg átszállás nélkül (Budapestről csak kettő, Fuerteventura sajnos kikerült a menetrendből). Amikor válogattam a szigetek közül, akkor ez is volt az egyik fő érv, így rögtön kiesett kettő úti cél. És mivel az Kanári szigetek szakértő ismerőseim az utazás előtt azt mondták Gran Canaria-ról, hogy a helyi látnivalók ezen a szigeten legszebbek és itt megtalálok mindent amit a többi szigeten is így erre az úti célra esett a választásunk.
Utazás Gran Canaria szigetére: így foglalj repülőjegyet
Mi Laudaval repültünk Bécsből – jelentősen olcsóbb volt mint a Budapesti járat. 80,- EUR-ba került a repülőjegy oda-vissza, ami meghaladja az átlag repjegyárat amit fizetni szoktam, de a távolság fényében nem kombináltam már tovább, így is elég olcsónak számított. Budapestről ugyanez 250,- EUR-ba került volna. Ebből a példából is látni, hogy mindig érdemes összehasonlítani az árakat a két repülőtéren. Érdemes összehasonlítani ugyanakkor a két fapados, a Ryanair és a Wizzair árait is, hogy a lehető legolcsóbb repülőjegyet tudjuk összehozni. Számoljunk nagyjából 40,- euróval irányonként, tehát 80,- EUR lesz az út oda-vissza ha jól elcsípjük a jegyeket. Néha akciókban még ettől olcsóbban is el lehet csípni, ám reálisan számoljunk inkább ezzel az összeggel. Maga a repülés nekünk sima ügy volt, bár az öt órán át tartó ücsörgés alatt kifogytam az új sorozatepizódokból a tabletemen, szóval kicsit lassan telt el a repülés. Tudom-tudom, első-világbéli problémák 🙂
Autóbérlés vagy tömegközlekedés Gran Canaria szigetén – megéri kocsit bérelni?
A szigeten a tömegközlekedés számunkra szóba se jött, ugyanis rengeteg félreeső helyet szerettünk volna meglátogatni. Egy hét alatt gyakorlatilag lehetetlen is lett volna bejárni a szigetet, ha állandóan buszra vártunk volna így az autóbérlés mellett döntöttünk. Miután összehasonlítottam az autókölcsönzők árait és áttanulmányoztam az összes autókölcsönző értékelését a CICAR mellett döntöttem. Előnye, hogy helyi autókölcsönző, nem kérnek óriási fedezetet, nem kértek kreditkártyát és a biztosításokkal se trükköznek, minden benne van az árban. 15,- EUR/fő/nap volt az ára a Fiat 500-asunknak. Ha ti is szeretnétek autót bérelni, akkor a keresést kezdjétek a Rentalcars és a Discovercars weboldalakon a lehető legjobb árakért.
Utólag volt egy kis kellemetlen élményem velük: Mikor leadtam az autót a repülőtéren, akkor találtam egy CICAR feliratú parkolót, ahova leálltam, pont ahogy átvételkor elmondták. Befutottam a reptér épületébe és átadtam a kulcsokat az egyik CICAR-os alkalmazottnak, aki jelezte minden rendben mehetek Isten hírével. Amikor hazaérkeztünk csöngött a telefonom, nézem Kanári szigetekről hívás. Rögtön gyanítottam, hogy valami probléma adódott a kölcsönzőnél. Mint kiderült a CICAR-os alkalmazott időközben felmondott a cégben, és a kulcsokat nem adta át a kollégáinak, ráadásul azt se tudják hol az autó, úgyhogy nagyon örülnének ha visszaszolgáltatnám végre. Szerencsére készítettem fotót az autóról, hogy hol hagytam, és elmeséltem hogy kinek és mikor adtam át a kulcsokat. Pár perc múlva megtalálták a kulcsokat és az autót is. Bocsánatért esedezve visszahívtak. Egy kisebb incidens, de végződhetett volna rosszabbul is. Minden esetre ilyen helyzetek miatt is ajánlom az autóbérléshez a biztosítást, amiről bővebben ebben a posztban írtam.
Hotelek és egyéb szállások Gran Canaria szigetén
Az egész sziget nagyon kicsi. Ovális alakja van, így gyakorlatilag 1 óra alatt eljuthatunk a sziget legtávolabbi pontjára bárhonnan. Amit érdemes fejben tartani, hogy olyan helyen szálljunk meg ahol közel a tengerpart és van hova kiülni egy hideg italra, ha már estére letettük az autót. Mi Las Palmas de Gran Canaria mellett tettük le a voksot, mivel a tengerpartjáról is sok jót olvastam és rengeteg jó étterem található a közelében. Utólag mint kiderült, azért a szigeten van egy-két sokkal szebb tengerpart is, de az éttermekkel kapcsolatban nem tévedtünk. De ne rohanjunk ennyire előre… A szigetet szinte teljesen bebarangoltuk, nem maradt szinte egy felderítetlen partja se. Ahol szerintünk megéri megszállni az:
Puerto Rico de Gran Canaria – igaz mesterségesen kialakított strandok ölelik ki, ám a Playa Amadores strand hihetetlenül türkizen tündököl a napfényben.
Szállástipp: Hotel Matilde – Remek értékelésű lakosztályok, pár száz méterre Gran Canaria leggyönyörűbb tengerpartjától, Las Canteras Beachtől.
Maspalomas – Szahara-szerű sivatagos homokdűnéi mögött terül el az egyik legszebb tengerpartja a szigetnek.
Szállástipp: Maspalomas Lago Canary Sunset – Kiváló értékelésű bungaló komplexum, medencével az udvaron, gyalogos közelségre a Playa Des Inglés tengerparttól. A házikók 3 és 4ágyas szobákkal rendelkeznek, ami hatalmas előny lehet a családosok számára.
Puerto Mogan – Ez egy kikötőváros, azoknak lehet érdekes, akik nem fürdeni szeretnének, hanem csak gyönyörködni egy Velencéhez hasonló csatornás romantikus városban.
Szállástipp: Puerto Playa – Egyszerűbb apartman, amely hihetetlen kedvező áron foglalható, gyakorlatilag Puerto Mogan legjobb strandja fölé benyúló házikóban.
A Booking.com weboldalán további szállásokat találhattok az igényeiteknek megfelelően, érdemes itt is körülnézni:
Booking.comLátnivalók Gran Canaria szigetén
Egy Gran Canaria-i utazás során amiből nincs hiány azok a látnivalók. A szigeten rengeteg kisebb-nagyobb látványosság található. Némelyek már-már úgy néznek ki, mintha egy tündérmeséből csöppentünk volna ide. A teljesség igénye nélkül felsorolnék egy pár látványosságot amik ingyenesek és nem szabad kihagyni őket:
Maspalomas homokdűnéi
Ingyenesen látogatható helyszín, ahol úgy érezhetjük magunkat mintha a szaharai dűnéibe csöppentünk volna. A homokdűnék mögött találjuk Gran Canaria egyik legjobb partistrandját a Playa des Inglés-t. Ha már itt vagyunk, akkor azt se hagyjuk ki. A buckák között ne lepődjünk meg ha találkozunk pár különböző etnikumú nudistával. Minket kicsit sokkolt, amikor két homokdűne között egy 70 éves kelet német házaspár pucér teste csillant fel. Azóta is ha becsukom a szemeimet éjjelente ezt látom 🙂 A következő domb után viszont már mi is hozzászoktunk a pucér emberek látványához. Ha lesz rá alkalmatok, akkor ide mindenképp menjetek el!
Agaete természetes medencéje
Agaete egy kis falucska a sziget észak-keleti részén. A faluban nem sok érdekes dolgot találunk, ám a falun kívül található egy sziklába vájt természetes medence, ahol a tengervíz megrekedt. Mivel itt nem közvetlenül a tengerben fürdünk, ezért a víz is valamivel melegebb – azért ne számoljunk 28fokos nyári egyiptomi vízhőmérséklettel. Órákon át el tudtam ott üldögélni és csak nézni és gyönyörködni abban, ahogy a medence szélén a hullámok a szigetnek csapódnak és a víz akár több méter magasba felverődik.
Roque Nublo túra
Ez a sziklacsoda a szigete közepén tornyosodik, és ha felmászunk hozzá akkor a jutalmunk egy életre szóló látvány lesz. Legalábbis ezt mondták nekünk. Mi órákat kocsikáztunk körbe – körbe, de nem találtuk meg a sziklához felvezető utat. A szomszédos hegyre viszont feljutottunk ahonnan láthattuk is a sziklát és hasonlóan magasban voltunk. Ha ott lesztek ne hagyjátok ki, lehet jobban fogtok tájékozódni mint mi 🙂
Teror
Szakadjunk el picit a tengerparttól és haladjunk a sziget belseje felé. Már az autóút is állkapocs leejtős. Sok helyen mintha Dél-Amerikában járnánk úgy néznek ki a hegyek és a völgyek. Teror városának igazából nem sok köze van a magyar terror szóhoz. A város a cukrászhagyományról és a kolbászáról lett híres. Ha Gran Canaria jellegzetes süteményeit szeretnénk megkóstolni, akkor a lehető legjobb hely erre Teror. A cisztercita kolostorban vásárolhatunk a népszerű kolbászkrémből, a disznózsíros linzerből és megkóstolhatjuk az ánizsos patkót, a helyi fánkot és akár a marcipánt . Érdemes Vasárnapra időzítenünk ide a kiruccanásunkat, mivel a főtéren kirakodóvásár fogad ilyenkor minket.
Puerto Mogan
Mint már fent a szállásoknál említettem Puerto Mogan-t sokan Gran Canaria Velencéjeként tartják számon. Nem is hibáztathatjuk őket ezért, látva a sok csatornát és a macskaköves részeket. A szigeten a legszebb naplementét pontosan ebben a városban láttuk. Érdemes kiülni a kikötőbe egy halas vacsorára, vagy csak egy fagylaltra – ettől kevés romantikusabb giccsesebb pillanattal találkozhatunk Gran Canaria-n.
Playa Amadores
A sziget legszebb strandja. Gyalogos távolságra található Puerto Rico városától. És nem is akármilyen séta vár ránk ha elindulunk ebből a városból oda! A hegyoldalban található járdán egyszerre gyönyörködhetünk a sziklákban, a hegyekben és a türkizkék vizű óceánban.
A helyi lakosok
Kétségkívűl a legnagyobb benyomást a helyi lakosok gyakorolták ránk a kedvességükkel. Az egyik nap úgy döntöttünk a barátnőmmel, hogy megkóstoljuk a helyi friss banánokat. Bevásároltunk az egyik üzletben, majd a közelben elkezdtünk keresni egy tengerpartot, ahol megesszük. Viszont az egész tengerpart körbe volt építve, és sehol se volt egy szabad rész se. Úgy döntöttünk, hogy beszökünk az egyik ház privát tengerpartjára, mivel úgy tűnt nincs senki se otthon. Igazából semmi rosszat se akartunk, csak elmajszolgatni a banánunkat a tengerparton. Ahogy elkezdtük enni a banánt, hirtelen kinyílt az egyik ablak és egy öreg néni elkezdett integetni, hogy menjünk oda hozzá. Hirtelen berezeltünk mind ketten és úgy döntöttünk ha már lebuktunk oda megyünk hozzá. A nénihez értve kihajolt az ablakon és valamit eszeveszettül karattyolt spanyolul. Mivel egyikünk se beszéli ezt a nyelvet, tényleg halvány lila gőzünk se volt mit szeretne. Közben elkezdett vadul mutogatni a banán héjra a barátnőm kezében. Ő odaadta neki és intett a néni, hogy várjunk. Pár perc múlva visszajött az ablakba majd átnyújtott egy köteg saját termesztésű banánt, hogy inkább azt együk mert az sokkal finomabb. Tudom, hogy említettem már, de ismét csak el kell mondanom… Imádtuk a helyi embereket!
Egyéb fizetős programok és látnivalók Gran Canarian
Egy gran canariai utazás során az ingyenes látnivalók már önmagukban megérik a repjegy árát. A fizetős látványosságokat csak röviden felsorolnám, hátha valaki úgy dönt hogy beruházna valamelyikre:
- Hajókirándulás Puerto Baseből Puerto Ricoba a sziget partjai mellett ebéddel és itallal az árban – €69
- Próbáld ki milyen érzés búvárkodni! Kiscsoportos búvárlecke kezdőknek búvárengedély nélkül – €85
- Mászd meg a sziget legmeredekebb vízesésekkel szegélyezett kanyonjait profi túravezetővel – €65
- Fél napos szörfiskola: Tanulj meg szörfözni a világ egyik legjobb szörfparadicsomában – €55
- Panoramatikus Segway kirándulás Gran Canaria leglátványosabb helyszínei körül – €50
- 2 órás lovaglás Gran Canaria western hangulatú hegyvidékén – €49
- Szerezd meg a saját PADI búvárigazolványodat 3 nap alatt – €455
- 3 órás sznorkelezős hajókirándulás Puerto Mogan városából – €49
- 5 órás vitorlás hajókirándulás Puerto Mogan városából – €69
- 2 az 1ben: Delfin és bálnales hajókirándulás – €39
- Sioux City western városába akciós belépő – €22
- 20perces Jet Ski bérlés Anfi del Mar városában – €50
- JEEP rally Gran Canaria hegyeiben – €53
- 4 órás szörflecke Meloneras tengerpartján – €49
- Tevegelés Maspalomas sivatagjában – €15
Összegezve
- Repülőjegy – 80,- EUR oda-vissza minden illetékkel, kis poggyásszal az árban
- Autóbérlés – 60,- EUR egy hétre, két emberre szétszámolva az összeg
- Szállás – 150,- EUR Maspalomasban a Lago Canary Sunset szállást választottam ki és két emberre számoltam szét ezt is.
- Együtt: 300,- EUR/fő
Ugyehogy nem is olyan drága egy utazás Gran Canaria szigetére annak tükrében hogy milyen csodálatos látnivalók várnak ránk ezen a kis eldugott szigeten? Régen, amikor azt hallottam valakitől, hogy elutazik a Kanári-szigetekre valami elérhetetlen dolognak tartottam. Manapság már viszont egy utazás Gran Canaria szigetére egyáltalán nem számít fényűzésnek, az ingyenes látnivalók pedig mind egytől-egyig megérik az utazás megszervezésébe befektetett energiát. Sőt, ha az ember jól megtervezi, akkor még olcsóbbra jön ki, mint például egy hét Siófok. Mindenkit csak biztatni tudok, vágjatok bele. Ez a kirándulás nem olyan lesz mint amihez hozzászoktál a Földközi tenger szigetein, nem annyira a fürdésről fog szólni, ám az garantálom, hogyha ráérezel a hangulatára úgy fogsz visszajönni, hogy a többi Kanári szigetet is látni akarod. Adiós!