2022-ben végre ismét minden kezd helyreállni a hétköznapokban. Ennek köszönhetően sikerült újra eljutnunk Londonba, Nagy-Britannia fővárosába. A pandémia kitörése előtt már rengetegszer jártam London városában, így a látnivalók többségét már sikerült megnéznem. Most igazából nem is turistáskodni jöttem az Egyesült Királyságba, üzleti dolgok szólítottak oda. Persze ennek ellenére maradt egy kis időm megnézni, hogyan változott meg a város. Örömmel konstatálhatom, hogy a legtöbb dolog változatlan maradt. Sőt Londonban az élet már csaknem úgy néz ki, mintha soha ezelőtt nem is létezett volna semmilyen járvány. Az egyedüli dolog, ami még arra emlékeztet, hogy valami nagyon csúnya dolog történt a világban a 2020-as évek elején, az a helyenként feltűnő maszkban sétáló emberek látványa. A posztban részletesen elmesélem, hogy milyen most London, mi az ami jó felé, mi az ami rossz felé változott. Egy biztos, London továbbra is Európa egyik ékköve maradt és a várost még mindig legalább egyszer kötelező mindenkinek meglátogatnia. A posztban megtaláljátok a legjobb tippeket és trükköket egy londoni utazás megszervezéséhez. Ha még nem jártál ott, akkor erősen ajánlott elolvasnod ezt a posztot. Ha meg már igen, akkor egyenesen kötelező. Vágjunk is bele.
Hit enter to search or esc to close