Ciprus egy csodálatos szigetország, amely még a tapasztalt utazót is képes meglepni a helyi látnivalók változatosságával. Amikor lefoglaltuk a repülőjegyeket, az első gondolatom az volt, hogy egy Máltához hasonló szigetre utazunk majd. Mint ahogy az előző posztomban Máltáról írtam, enyhén szólva se voltam túlságosan elragadtatva azzal a szigettel. Amikor viszont megérkeztünk Ciprusra a valóság gyakorlatilag sokkolt. A két sziget teljesen más, Ciprus majdnem minden téren jobb választásnak bizonyult. Na de lássuk a medvét, hogy mitől is olyan jó választás Ciprus és azt, hogy milyen látnivalók várnak ránk a szigetén. A következő beszámolót egy olyan ember foglalta össze, aki 9évet kinn élt Cipruson.
Utazás Gran Canaria szigetére, a legváltozatosabb Kanári-szigetre!
Még 2019 januárjában pattant ki fejemből, hogy rám férne már igazán egy kis napsütés. Mondanám, hogy besokaltam a havazástól, de ez még költői túlzásnak is erős lenne. Fehér hópihéket nem láthattunk sehol, gyakorlatilag csak a latyakos locs-pocs várt kinn ránk. Hirtelen felindulásból neki álltam egy melegebb úticél után keresgélni, amely könnyedén elérhető Európában. Többek közül felmerült Eilat Izraelben, Amman Jordániában, Dubai az Egyesült Arab Emirátusokban is. Ezek az úticélok szezonon kívül fillérekből elérhetőek, ám mindenhol volt valami amiért nem felelt meg. Valahol a járatok időpontja nem tetszett, volt ahova vízum kellett volna és volt ahova egy hét utazás kevésnek tűnt. Ezek után jött az ötlet, hogy menjünk a Kanári-szigetekre. És milyen jó döntés is volt! Nézzük miért éri meg az utazás Gran Canaria szigetére, és milyen látnivalók várnak ránk!
Mallorcai utazás: Irány a LEGJOBB európai sziget!
gete Spanyolországhoz tartozik, ez által nincs szükségünk útlevélhez a szigetre való belépésre. Nagyon sok Földközi-tengeri szigeten jártam már, de ennyi lehetőséggel mint Mallorca kevés hely kecsegtet. A szigeten megtalálható minden amire egy tökéletes üdüléshez szükségünk van: spanyol éttermek ínycsiklandozó ízekkel, lélegzetelállító tengerpartok, pezsgő éjszakai élet, rejtett kis hegyi falvak, vendégszerető emberek. Mallorcával egyszerűen nem lehet mellé fogni. Állítom ezt teljesen elfogulatlanul minden túlzás nélkül. Nézzük hát milyen látnivalók is várnak ránk egy mallorcai utazás során és minek hála beszélek úgy erről a szigetről, mint az ókori görög Olimposzról.