Mielőtt megérkeztünk ezt a kérdést kellett eldöntenünk. Egy idegen ország, egy idegen régió. Nagyjából minden weboldal azzal riogatott, hogy a közlekedés szörnyű és ne is próbálkozzon senki se autóbérléssel. Ezért úgy döntöttünk megnézzük a helyi közlekedést. Elvileg jól működő marsrutka hálózata van az országnak. Hogy mi az a marsrutka? Legegyszerűbben úgy tudnám körül írni, hogy egy kisbusz (iránytaxi) amely, ha megtelik utasokkal, akkor elindul az adott úti célra. Pár órát tanulmányoztuk, honnan hova közlekednek a masrutkák. Osztottunk, szoroztunk és végül arra jutottunk, hogy maradunk mégis az autóbérlésnél mivel sokkal nagyobb szabadságot biztosít számunkra és csak limitált számú nap állt rendelkezésünkre. Az egyetlen alap kikötésünk az volt, hogy teljes körű biztosítást adjanak az autóhoz, bármi is történjen. A sok rémtörténet után úgy éreztük ez a minimum. Spoilerveszély: Hála istennek nem volt rá szükség.
Trolltunga – Megcsodáltuk Norvégia hihetetlen fjordjait
Norvégia gyönyörű. Imádtam minden egyes szegletét. Szimplán azért megéri Norvégiába repülni, hogy kocsit béreljünk és csak céltalanul vezessünk egyet a fjordjai között. Garantálom, hogy pár óra után már annyi vízesés és fjord mellett haladunk el, hogy szemünk hozzászokik a látványhoz. Sokan azt kérdezték miért pont Norvégia és főleg miért pont Bergen? A válasz pofon egyszerű. Trolltunga. Az internetet böngészve megláttam egy cikket egy családról, akik a gyerekeikkel megmászták a legendás sziklaszirtet. Ahogy nézegettem a fotóikat, rögtön eldöntöttem, hogy nekem ezt a sziklát bizony látnom kell élőben is. Azt is tudtam ekkor már, hogy én bizony egy olyan fotó nélkül haza nem jövök, ahol a sziklaszirt csücskén üldögélek. Ezek után neki is fogtam az útitársak és a repjegyek kereséséhez. Mint később kiderült, az egyik jóval egyszerűbb, mint a másik. Na de kezdjük szépen sorjában hogyan is jutunk el Norvégia egyik legendájához, a Trolltunga szirtjéhez.
Hogyan oldjam meg a transzfert a reptérről a szállására?
Sok ember azért nem mer belevágni a saját szervezésű utazásokba, mivel fél, hogy nem fogja tudni megoldani a transzfert a repülőtérről a szállására. Pedig a 21. században, az internet hőskorában ettől már mi se egyszerűbb. Kivétel nélkül az összes repülőtér biztosít transzfert buszos, metrós vagy vonatos transzfert be a belvárosba. Mielőtt elindulunk viszont nem árt felkészülni arra, hogy milyen társaságok, honnan indulnak és hova érkeznek pontosan.
Saját szervezésű utazás, avagy itt az utazási irodák vége?
Talán a legnyomósabb indok a saját szervezésű utazás mellet, hogy OLCSÓBB, ha magunknak szervezzük. Az utazási irodában se dolgozik senki ingyen, mindennek megvan az ára. A kérdés most már csak az, hogy meg-e éri a felárat ez a szolgáltatás. Bizonyos
Foglalható charter járatok – utazz olcsón last minuteben!
Nyáron, ha az embernek szeretnének valahova kiruccanni, de nem tudják előre mikor is lesz szabadjuk, vagy csak szeretnek spontánok lenni akkor elég nagy gondot jelenthet a flexibilitás. Ilyenkor van egy megoldás, amelynek hála viszonylag olcsó repülőjegyekhez juthatunk. Az utazóirodáknak hála léteznek foglalható charter járatok, amelyeket csak bizonyos időintervallum ideje alatt üzemeltetnek például Neckermann, TuiFly stb. Ezeknek a charter járatok útjaira meg lehet vásárolni akár külön a repülőjegyet is, simán le foglalható szállás és transzfer nélkül. Itt egy picit fordított logika mentén kerülnek értékesítésre a repülőjegyek: Minél közelebb az indulás, és minél több a szabad ülőhely a repülőn annál olcsóbban juthatunk hozzá. Az utazási irodáknak, akik ezeket a charter járatokat üzemeltetik természetesen nem érdekük a repülőgépet félig üresen elindítani, ezért a repülőt így is szeretnék minél jobban feltölteni. Sikerült már így foglalnom akár 50,- euróért Santorini-t Bécsből egy hosszúhétvégére, vagy Mallorcát pár nappal indulás előtt augusztusban, főszezonban kevesebb, mint 50,- euróért még az előtt, hogy a fapados légitársaságok kivetették volna hálójukat ezekre az úticélokra.
London hosszú hétvége – #kevéspénzből
London hosszú hétvége – #kevéspénzből London sokáig a világ legdrágább városai listáján nagyon előkelő helyein tanyázott. 2017-ben azonban a brit font gyengélkedésének hála picivel előrhetőbbé vált. Ez viszont továbbra se azt jelenti, hogy olcsó lenne, sőt!
Stockholm hosszú hétvége – #kevéspénzből
Stockholm Európa egyik legdrágább városa, bár koránt sem olyan vészes mint első hallásra gondolnánk. Amennyiben okosan és ügyesen állunk a szervezésnek akkor rengeteg dolgon tudunk spórolni. Kezdjük szépen sorjában:
Világ körüli út 1000,- euró alatt? – Lehetséges
Világ körüli út 1000,- euró alatt? – Lehetséges! Első hallásra szinte hihetetlennek is tűnik, hogy belefér egy világ körüli út 1000,- euró alatti összegbe, de miután elolvassátok a cikkemet rájöttök ti is, hogy nagy valószínűséggel nem a pénz szab majd gátat abban, hogy elinduljatok erre az útra, hanem a korlátolt szabad napjaitok száma, vágjunk is bele.
AIRBNB KUPON: 60,- USD kredit, nem csak új tagoknak(!)
Frissítve: 9.4.2021 – Sajnos az Airbnb megszüntette a kuponjait. De azért még itt hagyom emlékeztetőül ezt a posztot. Ha esetleg feltűnik valamilyen újabb kupon akkor frissíttem a posztot. A Booking-on kívül számtalan más szállás foglalási rendszer létezik. Talán a második legnépszerűbb az Airbnb. És ha már ilyen felkapott, miért is ne használnánk ki a kuponok adta lehetőséget, hogy olcsóbban foglaljunk? Sokan nem tudják, de az Airbnb-n 60,- dollár kredit jár egy szimpla kupon által történő regisztrációért. Ráadásul ez a 60,- dollár már a legelső foglalásunknál felhasználható! Következnek a tippek és trükkök az Airbnb-hez, melyek segítségével jelentősen olcsóbbá válik a következő foglalásunk.