Málta Európa egyik legkisebb országa. Az egész ország mindössze három szigetből áll. Ha úgy döntünk az idei nyaralásunkat Málta szigetén töltsük el, arra készüljünk fel, hogy Málta teljesen más sziget a Földközi-tengerben mint az olasz, spanyol vagy akár a görög szigetek. Ha becsukjuk a szemünket és a nyaralás szó hallatán türkizkék, kellemesen meleg víz és hosszú széles homokos tengerpartokat képzelünk el, akkor Málta határozottan ne Máltára menjünk kirándulni. Ebben a posztban bebarangoljuk mind három szigetét a picinke kis szigetállamnak. Elmesélem azt is, hogy miért éri meg ide utazni, ugyanakkor nem hagyjuk ki azt se, hogy miért volt számomra csalódás ez a sziget. Ha ehhez a poszthoz igazítod az elvárásaidat, akkor rájössz arra, hogy olyan látnivalók várnak rád Málta szigetén, amelyek megtekintése után garantáltan nem fogsz csalódni! Lássuk mitől különlegesek a látnivalók Málta szigetén!
Tartalom
Melyek azok a látnivalók, amik nem tetszettek Málta szigetén?
Életem első Földközi-tengeri szigete volt Málta. Igazából úgy álltam hozzá, hogy teljesen melyik szigetet látogatom meg a Földközi-tenger térségében. mind nagyjából ugyanazt fogja adni. Sose tévedtem ekkorát. Azóta már jártam a legtöbb fontos szigeten a térségben és tudom, hogy az én hibám is volt a felkészületlenség.
Amire vágytam az egy hosszú széles homokos tengerpart, meleg víz és egy amolyan fürdőzős nyári kaland. Amikor viszont megérkeztünk, akkor esett le, hogy nem ez vár rám. A tengerpartok többnyire sziklásak, mindössze egypár homokos. Ezek általában dugig tömve vannak emberekkel. Szinte az összes főbb tengerpartot végig jártam és nem találtam egyetlen egy kiemelkedőt se. A legtöbb európai szigeten Málta homokos strandjai gagyinak számítanak. Egyáltalán nem lennének ennyi ember körében annyira felkapott, mint Máltán. A strandok Máltán olyanok, mint a közmondás: „Szegény ember vízzel főz.” Itt is az utazóknak meg kell elégedniük azzal amit a sziget nyújt. Aki azt mondja, hogy Máltánk szép strandjai vannak, még nem járt olyan helyen, ahol valóban szemkápráztatóan szép partok találhatóak.
A víz hőmérséklete is furcsán hideg volt. Valami paradox módon sok horvát tengerparton a tenger sokkal melegebb annak ellenére, hogy mennyivel északabbra található a volt jugoszláv állam. Amikor utána néztem az interneten azt találtam róla, hogy a szigetet körül ölelik a hideg áramlatok, ezért a tengernek nincs ideje felmelegedni. Tudom-tudom, előre utána kellett volna nézni – nem tettem meg.
Ami szintén elborzasztott az a hihetetlen tömegnyomor. A sziget nagyon kicsi, és szinte minden főbb látványosságnál tömegek várakoznak. Kevés a jó tengerpart és azokon is gyakran képtelenség leejteni egy zsebkendőt a földre, mivel annyi ember található olyan kis helyen összetömörülve. Ez alól is van kivétel, erről majd picivel később.
Az árak se túl barátságosak. Tisztában kell vele lennünk, hogy nem hazai árakkal kell számolnunk ha ideutazunk, ám az éttermek, a szállások és a taxisok hajlamosak egy vagyont legombolni a turistákról. Mindenképp figyeljünk oda hol eszünk és jóval indulás előtt foglaljuk le a szállásunkat.
Mi az ami miatt ezek után mégis megéri Máltára utazni?
Akkor mitől is különlegesek a látnivalók Málta szigetén? Málta történelmileg egy nagyon gazdag ország. Mivel egy utazóblog vagyunk nem akarok nagyon belebonyolódni a sziget történelmébe de akit érdekel olvasson utána. Nagyon sok információ fellelhető az interneten. Amit érdemes tudni az hogy a keresztény, arab, lovagkori és brit örökség a mai máltaiak életét még ma is mélyen meghatározza. Rengeteg történelmi látványosság található az országban. Akit a középkori látványosságok lázba hoznak, annak ez az ország maga a Mennyország.
Bár nem egy Ibiza, de Máltában San Julian különösen kiemelkedik az éjszakai életével. A város sötétedéstől pirkadatig valóságosan pezseg. A szórakozóhelyek egymás érik. Ha szeretnénk kiengedni a gőzt, akkor megtaláltuk a tökéletes várost. Málta open-air diszkóiban nem kissebb nevek lépnek fel, mint Tiësto, Paul van Dyk, Ferry Corsten vagy éppen Carl Cox.
Európa legtöbb országában a turizmus április végétől október végéig virágzik. Málta viszont egy egész éves úticél. Jöhetünk ide akár januárban akár októberben, egyik hónappal se tévedhetünk. Szerintünk nem érdemes a szigetre jönni főszezonban, ugyanis nagyon drágák a szállások, nagyon tömöttek a strandok. Viszont szezonon kívül már találni kedvező áron medencés hoteleket és egy sokkal kellemesebb a klímája, mint Közép-Európának. Azzal érdemes számolni, hogy ezekben a hónapokban még hidegebb a tenger, de pl. a biciklibérlés és a túrázás bármikor megoldható.
Gozo Málta harmadik szigete. Ide már jóval kevesebb turista jár. Ha szeretnénk elvonulni az emberektől, akkor érdemes szállást ezen a szigeten keresni. Az eldugott kis öblök Gozo szigetén tökéletes helyszínül szolgálnak a meditáláshoz és a yógához. Ugyanakkor arra érdemes felkészülni, hogy az élet olyan ezen a szigeten, mintha megállt volna. Ha nem erre vágysz, akkor simán halálra unod magad pár nap alatt.
Repülőjegyek Máltára
Szerencsére rengeteg lehetőségünk van Málta szigetére:
- Budapestről: Ryanair és Wizzair is repüli az útvonalat.
- Bécsből: Ryanair és Wizzair is repüli az útvonalat.
- Pozsonyból: Ryanair repüli az útvonalat.
Szezontól függően már 20,- EUR/fő-ért foglalható az útvonal oda-vissza kis kézipoggyásszal minden illetékkel. Főszezon alatt számoljunk inkább 100,- EUR/fő-vel oda-vissza. Érdemes összehasonlítgatni a repjegyeket mind a Ryanair mind pedig a Wizzair árait, esetenként két egy irányú repülőjegyet vásárolni, hogy a lehető legolcsóbban jussunk hozzá a repülőjegyünkhöz.
Tömegközlekedés vagy Autóbérlés Máltán: Megéri kocsit bérelni?
Máltánál a leggyakrabban felmerülő kérdés az, hogy milyen közlekedési megoldást válasszunk. Én a legtöbb utazás során autót bérlek, ám Málta kivételt képez ezen a téren is. Itt viszont egyáltalán nem volt szükségem bérelt autóra. Ráadásul miután láttam, hogy úgy vezet Máltán az emberek többsége, mint egy BMW-s csúcsidőben, miután egy másik BMW-s becsapott a sávjába irányjelző használata nélkül teljes mértékkel meggyőződtem róla, hogy jól döntöttem. A tömegközlekedés a szigeten belül annyira jó, hogy ide egyáltalán semmi szükség az autóbérléshez. 21,- EUR-ért megvásárolhatjuk a Tallinja kártyát, amely egy héten keresztül korlátlan utazást biztosít az emberek számára a helyi buszjáratokra. Ha te mégis szeretnél autót bérelni a szigeten, akkor itt megteheted és ne felejts el biztosítást is kötni rá – tényleg közveszélyesen vezetnek. Azt viszont ne felejtsétek el, hogy Máltán fordított oldalú közlekedés van érvényben, így mindenképp duplán figyeljünk.
Ha nem zavar, hogy az út „rossz” oldalán vezetnek az emberek, és szeretnéd megnézni a sziget legeldugodtabb részeit is, akkor viszont mindenképp bérelj autót. Egy idő után meg lehet szokni a máltaiak eszement vezetési stílusát és pár órával később már rá sem leggyintesz, ha becsap eléd valaki egy körforgalomban. Az autóbérlés ára egyébként főszezonban sem vészes – egy Fiat 500-as időben lefoglalva már napi 14,- euróért a tiéd lehet. A legjobb autókölcsönzői ajánlatokat a Discovercars és a Rentalcars weboldalakon találjátok meg.
Hotelek és egyéb szállások Máltán
Első lépésként mindenképp hasonlítsuk össze a hotelszobák árait a különböző foglaló oldalakon, ne maradjunk feltétlenül leragadva a Booking.com weboldalnál. Ha másért nem is, de azért igen mivel rengeteg meglehet spórolni ezzel az egyszerű trükkel. Nem árt jól kiválasztani a hotel helyszínét is, mivel mindegyik városnak meg vannak az előnyei. Mivel a látnivalók különböző helyeken találhatók Málta szigetén, ezért kulcsfontosságú a jó szállás kiválasztása. Nézzünk pár konkrét tippet:
- San Julian: A buliváros. Itt tényleg mindenfajta irányzatú zenés szórakozóhelyet megtalálhatunk. A rockkocsmáktól kezdve a technobárokon keresztül egészen a hip-hop diszkókig. San Julian tengerpartja viszont nem nagy szám, elég sok motorcsónak parkol közvetlenül mellette, motorolajjal szennyezett a tengervíz.
Szállás tipp: Alexandra Hotel – tetőtéri medencével rendelkező hotel közvetlenül a Szent-György öbölben. Ettől jobb hotelt ilyen kevés pénzért keresve sem találtok az egész szigeten. - Sliema: Ha a sziget felderítése a célunk akkor ettől kevés jobb helyet választhatnánk. Amennyiben nem béreltünk autót és a tömegkölekedésre hagyatkozunk, akkor Sliema-ban az összes fontosabb buszjárat megáll, ráadásul kompos összeköttetése van a fővárossal, Vallettával.
Szállás tipp: 115 The Strand Hotel and Suites – kiváló értékelésű medencés hotel, reggelivel, tengerre néző szobákkal. - Melieha: Málta egyik legkedveltebb strandja, Melieha Bay erről a városról kapta a nevét. Bár fürdéshez nem annyira ajánljuk a szigetet, ám ez a hely talán a legjobb pontja a szigetnek erre a célra.
Szállás tipp: Pergola Hotel & Spa – Remek értékelésű 4*-os spa és wellness hotel, amely minden vágyunkat kielégíti egy remek utazáshoz, a szállás ára tartalmazza a reggelit. - Marsalforn – Ha nyugalomra vágyunk, akkor Gozo szigetén Marsalforn városa az egyik legjobb választás. Saját tengerparttal rendelkezik, nincs tele parkoló hajókkal és nem is fogunk itt annyi emberrel, mint pl. Melieha-ban. Ugyanakkor Marsalfornból könnyen eljutunk Gozo további látványosságaihoz, ha szeretnénk mást is látni.
Szállás tipp: Maria Giovanna Guest House – egy egyszerűbb vendégház, ám ettől csendesebb, nyugodtabb szállásra nem is vágyhatunkm, ha már Máltán járunk. Gyakorlatilag az egyik legnyugodtabb részén található Máltának.
A Booking.com weboldalán további szállásokat találhattok az igényeiteknek megfelelően, érdemes itt is körülnézni:
Booking.comÉrdemes észben tartani a szállásfoglalási trükköket is. A Travalán az első foglalásunk után kriptovalutát kapunk, amelynek az értéke elég meredeken emelkedni fog az előrejelzések alapján.
Látnivalók Málta szigetén
Comino szigete: Kék Laguna – A leggyönyörűbb lagúna az egész országban. Ha van tengerpart, amiért érdemes Máltára utazni, akkor ez az. Ilyen gyönyörű türkiz kék vizet nem fogsz máshol lakni. Ugyanakkor érdemes időben érdezni, ugyanis nagyon pici a sziget és kegyetlenül sokan vannak a lagunában. A hajójegy itt foglalható előre 20,- EUR/fő: Comino Blue Lagoon Tour Teljes napi túra. Ugyanakkor érdemes megjegyezni azt is h. saját szervezésben is eljuthatunk pár euróval olcsóbban ide, elég csak elbuszoznunk Cirkewwa városában ahol jegyet válthatunk a rendsszeres hajós közlekedésre a két sziget között. Ha vesszük a fáradtságot, hogy magunk szervezzük meg az utat, akkor még pár eurót meg is spórolhatunk.
Szent Péter Medencéje – Egy sziklákkal körül ölelt öböl, amelynél remek fotókat tudunk készíteni. Az emberek nagyon szívesen ugrálnak a gyönyörű türkizkék vízbe. Kötelező hely az instagram függőknek.
Blue Grotto – Az Azúr ablak sajnos leomlott Gozo szigetén már. Én még szerencsére láthattam, ám ez az utókornak már nem adatik meg. Létezik viszont egy másik szikla képződmény a szigeten, amit érdemes meglátogatni. Még pedig a Blue Grotto, ami egy kőoszlop, amely benyúlik a tenger közepébe.
Gozo szigete – Az Azúr ablak igaz leomlott, de a Dingli sziklákat mind a mai napig érdemes meglátogatni. Rengeteg templomot találunk Gozo szigetén és Victoriában eszméletlen finomakat ehetünk. Érdemes pl. quadot bérelni, és azzal bejárni Gozot, lent linkelem a programajánlotknál a bérlést. Cirkewwa-ból rendszeres komp járattal könnyűszerrel átjuthatunk Gozora mindössze pár euróért. Jegyet elég a helyszínen venni.
Marshaxlokk – Málta leghíresebb halászfalva. Helyi halászok által készített tradicionális Máltai díszítésű csónakokkal teli öböl. A halpiacon friss fogású tengeri herkentyűket fogyaszthatunk. Érdemes viszont időben érkeznünk nehogy lemaradjunk róla. Nekem kicsit elrontotta az összképet az erőmű a part túloldalán, viszont nagyon szép fotókat lehet itt készíteni.
Valletta – Málta fővárosa nem okoz csalódást az utazásunk során. Nem egy nagy város, viszont még egy ilyet nem találsz Európában. A St. Elmo erőd, a St. John katedrális, a Barrakka kertek mind-mind kötelező látnivalók Málta fővárosában. Számomra Málta fénypontja pont ez a város volt. Nem okozott semmilyen téren csalódást, ha valamiért akkor pontosan ezért a helyért megéri ideutazni.
Mdina – Ha rangsorolnom kellene a látnivalók listáját Málta szigetén, akkor Mdina biztos hogy az első három helyen végezne. A Trónok harcának egyik forgatási helye. Miközben Mdina utcáin sétálunk Királyvár számos jelenete elevenedik meg előttünk. Mint ha egy középkori városba csöppennénk. Hihetetlen, hogy az idő vasfogának mennyire ellenállt a város. Az összképet nálam a városba beengedett autók elrontották sajnos. Elég kiábrándító volt azt látni, hogy egy több száz éves épület előtt lepukkant Opelok parkolnak. Én személy szerint a helyi vezetés helyében azonnal hatállyal kitiltanám az autók parkolását a városból.
Popeye village – A Popeye falu nem más, mint a híres tengerészről készült film megmaradt díszletei. Az ország nagyon kreatívan az helyett, hogy lebontotta volna a filmdíszleteket egy turista látványosságot készített belőle. Egymást érik a színes házak hegyoldalban és még a gyerekek is feltalálják magukat a mini vízi játszóparkban. A belépőt lent linkeltem.
Egyéb fizetős programok és látnivalók Málta szigetén
Ha már meguntunk a látnivalók körbejárását, akkor még mindig van mit csinálni Málta szigetén. Pár további program ötlet, ha már itt vagyunk:
- Keresd fel Gozo szigetét tuk tukkal! Idegenvezetővel, hajós átkeléssel az árban – €75
- Kirándulás a Blue Lagoon-hoz egy katamarán fedélzetén – €40
- Popeye Village (film forgatási helyszín) transzferrel – €32
- 3 órás SUP bérlés Gozo szigetén – €36
- Teljes nap quadozás Máltáról Gozora + privát hajó transzfer – €88
- 2 órás Segway túra Valletta városába – €67
- Egész napos vitorlás hajókirándulás Málta körül ebéddel – €58
- 12 perces ejtőernyőz motorcsónakkal húzatva – €41
- 4 órás eBike kirándulás Gozo szigetén – €59
- Akvárium belépő – €13,90
- Kalóz party hajó cruise ingyenes snack bárral helyi DJ-vel – €50
- Helyi borkóstoló kiruccanás Melliehában – €36
Magyar nyelvű idegenvezetés: Egy máltai kirándulásnál nagyon sokat tesz az, hogy egyedül próbálod felfedezni a szigetet, vagy pedig egy idegenvezetőre bízod magad. Teljesen más érzés úgy sétálni Mdinában, Rabatban, vagy akár Vallettában, hogy egy helyi lakos mutatja be ezeket a helyeket. Ha nem csak felszínesen szeretnétek Máltát megismerni, akkor keressétek Nagy-Kollár Juditot, aki magyar nyelvű idegenvezetést vállal Máltán. Ha az oldalunkra hivatkoztok, akkor Judittal még egy jobb árban is megtudtok egyezni. Bővebb információkat ezen az oldalon találtok.
Összegzés
Ez egy nagyon gyakori kérdés, sokan kérdezték már tőlem. Ha történelmi látnivalókat keresel, akkor Málta. Szinte minden nagyobb városban találsz olyan épületeket, amelyek látványa egy történész számára felérnek egy orgazmussal. Ha strandolni szeretnél, akkor viszont irány Ciprus. Nem azt mondom, hogy Máltának nincsenek homokos strandjai. De ezek mérföldekkel le vannak maradva Ciprushoz képest.
Pár konkrét példa arról, hogy mi mennyibe kerül Máltán: ebéd egy olcsóbb étteremben – 15,- EUR/fő, eg McDonald’s menü – 8,- EUR, fél liter csapolt sör 3,30,- EUR, cappuccino 2,40,- EUR, egyirányú buszjegy 1,50,- EUR, 1 km taxizás a szigeten 1,25,- EUR/km. A szállások árai a nyári hónapokban az egekben vannak, érdemes kerülni a júliusi és az augusztusi nyaralást Máltán.
Összefoglalva a következő helyeket mindenképp ajánlom megnézni: Mdina, Rabat, Valletta, Marshaxlokk, Blue Grotto, Szent Péter Medencéje, Popeye Village, Comino szigete, Gozo szigete.
Ha valaki Máltán nyaral, akkor mindenképp a sziget északi részét ajánlom. A legfontosabb látnivalók ezen a részen találhatók. Pár tipp, hogy melyik városokban érdemes szállást keresni: Sliema, Buggiba, San Giljan, Gzira, Valletta, Melieha, Qawra.
Árszínvonal (3,5/5)
Az árak, mint már fenn említettem elég drágák. Az éttermek árai nagyon drágák, ami legtöbbször a minőségben nem tükröződik. Mivel a sziget nem túl nagy, ezért a nyári hónapokban nagyobb a kereslet, mint a kínálat a hotelekre. Többek között ezért is sokkal drágábbak is a szállások Máltán, mint például a fenn említett Cipruson.
Látnivalók (5/5)
Rengeteg történelmi látnivaló található Málta szigetén. Az már más kérdés, hogy az utazó fogékony-e ezekre a látnivalókra. Ha igen, akkor Málta maga lesz a paradicsom számára. Az, hogy a sziget rendelkezik tengerpartokkal már csak egy kis extra a történelmi épületek mellett. Ha valaki viszont jól felszerelt homokos tengerpartokra vágyik türkizkék vízzel, akkor válassza inkább Mallorcát, vagy Menorcát.
Éjszakai élet (4/5)
San Guljan a buli fellegvára a szigeten. Az utcákon szó szerint hömpölyög a tömeg és a fiatalok irányítják a szigetet ebben a városrészben. Egymást érik a bárok az éttermek és az éjszakai clubbok. Az már más kérdés, hogy milyen minőségűek a szolgáltatások. Az viszont biztos, hogy aki egy jót szeretne bulizni, annak nem kell az irdatlan drága Ibizára utaznia, a jó hangulatot itt is megtalálja.
Helyi ételek (2/5)
A máltai konyha nekem nem jött be. Nem vártam el tőle olyan helyi ételeket, mint a francia riviérán vagy pedig a meglepően finom grúz konyhától, de még ezt is sikerült alul múlnia. A ħobż Malti nevezetű máltai kenyér még ízlett is, de a Stuffat tal-fenek nevezetű nyúlpörkölt már egyáltalán nem jött be. A csigát aioli mártogatóssal pedig egyszerűen nem veszi be a gyomrom. És akkor már a frejjeg nevezetű hallal ízesített lepényüket ne is említsem. Ráadásul a máltai éttermek sem a világ legnagyobb porcióival fognak bekerülni a Guiness rekordok könyvébe. Izlések és pofonok.
Összegezve (3/5)
Repülőjegy: 20,- EUR-ba kerül az utazás oda-vissza Luqába, Málta repterére.
Szállás: 140,- EUR reggelivel egy hétre Sliema városában
Buszbérlet: 21,- EUR egy hetes pass
Együtt: 181,- EUR/fő – főszezonon belül ez természetesen drágábbra jön ki.
Málta szigetéről úgy jöttem haza, hogy azt mondtam soha többé nem térek vissza. Nem rossz hely, ám bőven elég egyszer látni. Mint láthatjátok látnivalók tömkelege fogad minket egy utazás során Málta szigetére, ám megfelelő elvárásokkal kell ide érkezni. Ha most a téli hónapok során mégis felbukkanna egy jó szállás és repjegy az éterben, akkor viszont simán elgondolkodnék már azon, hogy visszatérjek pár napra kikapcsolódni. Most már megfelelő elvárásokkal hozzá igazítva a sziget adottságaihoz.