2020 egy nagyon gyászos év volt a légitársaságok szempontjából. Rengeteg nagy légitársaságtól kellett elbúcsúznunk. Sajnos egy ekkora méretű világjárvánnyal senki sem számolt. Az első előrejelzések 2021-re is hasonló adatokat mutattak. Ennek ellenére furcsa dolog történt. 2021-ben a világon legalább 17 légitársaság szűnt meg, viszont több mint 30 új légitársaság jött létre. Többnyire kisebb, mindössze pár repülőgéppel rendelkező légitársaságokról beszélünk. Akadtak viszont olyan új játékosok is, amelyek akár fenekestül felforgathatják a piacot. Ha csak Európát nézzük, akkor többek között megjelenhetnek a hidroplánok Görögországban és a Baleár-szigeteken, mégis olcsón elérhetőek maradnak Norvégia északi városai a Wizz Air kivonulása után vagy akár Izlandra is elrepülhetünk egy vadonatúj légitársasággal. Ha pedig világszerte nézzük a változásokat, akkor ott még több érdekes újdonságra számíthatunk. Nézzük is inkább milyen új légitársaságok jöttek létre és melyek mentek tönkre 2021ben.
Tartalom
2021 – Az új légitársaságok
- Islas Air
Egy új, eddig szokatlan próbálkozás a Mediterrán tengeren. Az Islas Air a Baleár-szigetcsoport egyes szigetei között indítana hidroplános járatokat. A későbbiekben a szárazföldet is szeretnék bevonni az úthálózatukba, ezzel összekapcsolnák Valenciát és Alicantet a Baleár-szigetekkel. Az útvonalaikhoz DHC-6-os típusú repülőgépeket használnak majd. - Grecian Air
Úgy néz ki, hogy Görögországba is megérkeznek a hidroplánok a szigetek közötti utazáshoz. Egyelőre több a kérdőjel, mint a válasz ez körül a légitársaság körül szóval izgatottan várjuk a nyári szezont, hogy elindul-e vagy sem. Vajon milyen árazással érkeznek ezek az új hidroplános légitársaságok? - Wizz Air Abu Dhabi
Sokáig keringtek a Wizz Airnél a közel kelet körül. Többször is hangoztatták, hogy terveik között szerepel egy bázisnyitás az Egyesült Arab Emírségekben. Nem gondoltuk volna, hogy éppen Abu-Dhabiban sikerül, de végül is kifejezetten örülünk neki. Számtalan érdekes új útvonal nyílik így meg így a fapados utazók előtt, többek között: Oroszország, Bahrejn és Omán. - Northern Airlines
Stockholm Arlanda repülőterére is megérkezett egy új légitársaság. A Northern Airlines 3 darab Boeing 737-800 repülőgépet vásárolt 2021 végéig. Az első két bejelentett útvonaluk az elsőre furcsa választásnak tűnő Beirut és Malaga. - Flyr
A Flyr légitársaság megpróbálkozik azzal, amibe a Wizz Airnek beletörött a bicskája. Oslo Gardermoen repülőterén nyitottak bázist. Oslot és az északi norvég városokat (Bergen, Trondheim, Stavanger, Narvik, Bodo, Tromso…) kötik össze egymással meglehetősen olcsó jegyárakon. Ezen kívül még feltűntek olyan városok is a menetrendben mint Barcelona, Nice, Malaga vagy pedig Alicante. - EGO Airways
Egy 100%-ban olasz légitársaság. Azt hogy ez jó dolog-e, vagy sem mindenki döntse el maga. Egy darab Embraer E190 repülőgéppel tervezik az indulást, amelyet későbbi siker esetén továbbiakkal bővítenének. Az elsődleges tervük az, hogy a kisebb, kevésbé népszerű olasz úti célokra repülnek majd. Többek között: Forliba, Parmaba, Cataniaba, Palermoba. 2021 márciusában kellett volna indulnia az első pár járatnak, jelenleg semmi sem foglalható a kínálatukból. Reméljük csak átmeneti a csend. - Vietravel Airlines
Vietnamban is megjelent egy új belföldi járatokat üzemeltető légitársaság. Ez a Vietravel Airlines. A járatai Ho Chi Minh City, Ha Noi, Da Nangh, Phu Quoc és Da Lat között közlekednek. A bevezető áraik rendkívül kedvezőek. Például Ho Chi Minh City és Ha Noi között már 3,- euróért lehet repülni velük. - Canarian Airways
A tenerifei hotelszövetség egy darab Airbus A319-est vásárolt és ezzel indított egy új légitársaságot. A Canarian Airways járatai Tenerife szigete és a szárazföldi Spanyolország városai (Madrid, Bilbao) között közlekednek. - Uep Airways
Miután az IAG úgy döntött, hogy beolvassza az Air Europe légitársaságot az Iberiába az összeköttetések száma a Baleár szigeteken leredukálódott. Rengeteg új lehetőség nyílt meg, amire a UEP Airways rá is mozdult rögtön. Az induláshoz 3 légcsavaros ATR-72 repülőgépet vásároltak. Elsőre az árazásuk nem túl magas és az ötlet is működőképesnek tűnik. - Norse Atlantic Airways
A norvég légi piacon rengeteg változást hozott a pandémia. A Norwegian pénzügyi helyzete eddig sem volt kiemelkedő, de most egyenesen katasztrofálissá vált. Ahhoz, hogy a légitársaság ne menjen teljes csődbe le kellett redukálniuk a járataikat. A transzatlanti járataikat pedig teljesen meg is szüntették. Ennek apropóján jött létre a Norse Atlantic Airways, amely szeretné folytatni a Norwegian transzatlanti járatait. Egyelőre a járataik még nem indultak el, de azt már tudni, hogy ők is Boeing 787-es repülőgéptípussal terveznek repkedni a „Nagy Pocsolya” felett. - Breeze Airways
A repülés szerelmesei számára bizonyára nem cseng ismeretlenül David Neeleman neve. Ő alapította Észak-Amerikában a JetBlue légitársaságot, Dél-Amerikában pedig az Azult. Sőt, egy ideig a portugál TAP légitársaság élén is ő állt. Az európai Volotea sikeréből kiindulva megalapította a Breeze Airways-t az USA-ban. A Breeze Airways a keleti partra specializálódnak. Remek árakat kínál az olyan kisebb és kevésbé felkapott repülőterekre, mint például Charleston, Hatford, New Orleans, Norfolk, Tampa, West Palm, Huntsville, Oklahoma City… - Avelo Airlines
Az amerikai piacon elég sok új játékos jelent meg 2021-ben és mindegyikük szeretne egy szeletet a tortából. Az egykori Xtra Airwaysból megalakuló Avelo Airlines is főként a kisebb repülőterekre koncentrál. A legnagyobb piaci előnye az, hogy rendkívül kedvező árakat kínál a nagyobb konkurensekkel szemben. Olyan városokba repül mint: Bend, Denver, Eugene, Eureka, Ford Laudale, Fort Myers, Las Vegas, Los Angeles (Burbank), Sarasota, Sonoma… - Waltzing Matilda Aviation
Egy kicsit csalóka, hogy a Waltzing Matilda Aviation felkerült erre az új légitársaságok listájára. Ez a cég már eddig is létezett, magángépes charter utakat üzemeltetett Észak-Amerikában. Az indok, amiért mégis felkerült a listára az, hogy 2022 elején elindítja a menetrend szerinti járatait Kanada és az USA között. A terv szerint Toronto belvárosi repülőteréről fog járatokat üzemeltetni a nagyobb észak-amerikai városokba. - SkyAlps
Megéri az olasz Alpokból menetrend szerinti járatot indítani a főbb európai városokba? A SkyAlps légitársaság szerint igen! A SkyAlps alapítói Bolzanoban hoztak létre egy bázist, ahonnan egy Dash-8 Q400 típusú repülőgépet üzemeltetnek. Az úti céljaik között olyan városok találhatóak, mint: Berlin, Brindisi, Brüsszel, Koppenhága, Düsseldorf, London, Palma de Mallorca, Rotterdam… - Global X
Ha menetrendszerinti járat még nem is létezik USA és Kuba között, de legalább már van egy újabb opció hogyan lehet eljutni az Egyesült Államokból Kubára. A Global X charterjáratai Floridából indulnak majd 2022-től. - JetSmart Perú
a JetSmart légitársaságot nem szükséges bemutatni ma már a légitársaságok piacán. A JetSmart elsőként Chilében indult, majd tovább terjeszkedett Argentínában és most Peruba próbálja épp megvetni a lábát. Ehhez a Norvegian használaton kívüli repülőgépeit vették át. Peruban három úti céllal indul, ezek pedig nem mások mint: Lima, Arequipa, Trujillo. - Ecuatoriana Airlines
Egy újabb Dél-Amerikai startup cég. Két fajta repülőgép típussal fognak repülni: Boeing 717 és Bombardier Dash 8 Q400. Jelenleg még nagyon korai kezdeti stádiumban van a cég. - PLAY
A WOW! Airlines csődje után Izlandon rengeteg járat kiesett. Mivel sok útvonalat azóta sem töltöttek be, ezért a volt igazgatói a WOW!-nak megalapították az új Play légitársaságukat. A WOW! csődjéből sokat tanultak és teljesen más stratégiát választottak. Mivel Izland földrajzilag pontosan fél úton található Amerika és Európa között, ezért átszállós jegyeket is biztosítanak Bostonba és Baltimoreba. A Play légitársaság A321 NEO repülőgépeket használ. - Green Africa Airways
Egy új nigériai startup, amelynek a székhelye Lagosban található. Az országban minden adott ahhoz, hogy egy új légitársaságot felépítsenek a semmiből. 206 milliós lakosságával és csak nem 1000 négyzetkilométer területével tökéletes lehetőség. Meglátjuk sikerül-e élnie a Green African Airwaysnek ezzel az eséllyel. - flylili
Egy nagyon ambiciózus légitársaság 2021-ben. A tervük az, hogy a legnagyobb román városokat összekötik Európa fontosabb központi városaival. Első úticéljukként Münchent jelölték ki. Izgatottan várom, hogy mit hoz számukra a jövő. - Alvir Airways
Egy kis pakisztáni légitársaság, amely az E195 és az ERJ145 géptípusok mellett tette le a voksát. Az induláskor három pakisztáni város között terveznek repülni. Ezek nem mások, mint Islamabad, Lahore és Karachi. A túlzsúfult Pakisztán területén jöhetnek az új légitársaságok szépen sorban, a kereslet mindig meg lesz rá. - United Nigeria
A Green Africa Airwaysen kívül még egy légitársaság megpróbálkozik a nigériai piaccal. Ez nem más, mint a United Nigeria. Az árak mind két légitársaságnál nagyon hasonlók. Az induláshoz a United Nigeria 4 darab ERJ145 típusú gépet vásárolt. - Qanot Sharq
Üzbegisztán izgalmas úti cél. Sajnos az országot manapság elég nehéz megközelíteni, de remélhetőleg a Qanot Sharq légitársaság ezen egy kicsit változtat. Ez a magántulajdonban lévő légitársaság főként cargoval foglalkozik. 2021-ben viszont beszerzett két darab A320-as típusú repülőgépet, amelyeket személyszállításra szeretnének használni. Reméljük az árazásuk kedvező lesz és felkerül valamilyen európai úti cél is a menetrendjükbe. - WestAf
A WestAf egy algéri magánkézben levő légitársaság. A légitársaság hubja Oran-ban lesz, ami Algéria második legnagyobb városa. A belföldi úti célok között olyan útvonalat is meghirdettek, mint Barcelona, Alicante, Toulouse és Montpellier. Az útvonalaikon Bombardier Q400-as típusú repülőgépeket fognak használni. - Africa Airlines
A Kongói Köztársaság új légitársasága 2021 augusztusában indult el. Egy Boeing 737-300 típusú repülőgépből áll még csak a flottája. A két legfontosabb város, Brazzaville és Pointe Noire között repülnek. A poszt írásának a pillanatában a weboldaluk nem működik, remélhetőleg a járataik ennek ellenére még üzemelnek. - Air Astra
Miután Bangladesh a világ egyik legsűrűbben lakott országa, rengeteg lehetőség áll a befektetők rendelkezésére a légi közlekedés piacán. Az Air Astra egy nem sokára induló légitársaság, amely ATR-72-600 típusú repülőgépekkel fogja útvonalait repülni. - Aha!
Az egykori ExpressJet Airlines a United Airlinesnak dolgozott be a COVID-19 kitörése előtt. Miután a United felmondta a szerződést nekik a cég magánkézbe került. Átnevezték Aha!-ra, amely az Air-Hotel-Adventure rövidítése. A légitársaság flottája ERJ145 repülőkből áll és az új központjuk Reno városában található. A járataik főként Kaliforniába és Nevadába repülnek. - Zambia Airways
Az Ethiopean Airlines új leányvállalata a Zambia Airways. A projekt egy hatalmas afrikai összefogás eredménye, amely nem csak Zambiába, de a Kongói Köztársaságba, Kenyába, Zimbabweba és Etiópiába is repül. - FlyOne Armenia
A moldovai FlyOne légitársaság egy örményországi leányvállalatot hozott létre. A recept szinte teljesen ugyanaz, az úti célok természetesen változtak. Felkerült számos grúziai és közel-keleti úticél is. Reméljük ezzel is egy lépéssel közelebb kerülnek hozzánk a Kaukázus országai. - ITA Airways
A régi csődbe ment Alitalia, új név alatt folytatja tovább. Remélhetőleg tanultak a régi hibáikból. Elsőre nem sok minden változott, a többit pedig majd csak az idő dönti el. - Greater Bay Airlines
Hong Kongban is született egy új légitársaság. Sajnos a beutazási szabályok Hong Kongba nagyon szigorúak, szóval az indulás is nehézkes. A légitársaság 2022-es úti céljai között szerepelnek többek között Singapore, Bangkok és Phuket is. - Air Montenegro
A Montenegro Airlines csődje után az ország nem sokáig gondolkodott azon, hogy mihez kezdjen az egykori légitársaságuk gépparkjával. Gyorsan átkeresztelték a vállalatot a nagyon „frappáns” Air Montenegro névre és rögtön újra is indították. Izgatottan vágjuk, hogy több, vagy kevesebb sikerrel fog-e működni. Az úti céljai között megtaláljuk a következő városokat: Belgrád, Banja Luka, Frankfurt, Istanbul, Ljubljana, Tivat, Podgorica.
2021 – Megszűnt légitársaságok
- Alitalia
Előbb-utóbb ennek el kellett jönnie. Az olasz nemzeti légitársaság már évek óta csakis mesterségesen volt életben tartva. Hatalmas tartozást halmozott fel és csakis az adófizetők pénze mentette meg sokáig. A helyét egy új légitársaság, az ITA Airlines vette át. Izgatottan várjuk, hogy milyen újdonságokkal állnak elő majd ahhoz, hogy effektívebben működjenek. - Air Namibia
Ez a namíbiai légitársaság már régóta pengeélen táncolt az üzleti életben. Összesen 4 darab A139, 2 darab A330-200s és 4 darab Embraer ERJ-135 repülőgépet üzemeltetett. - Burundi Airlines
Az Air Burundi légitársaság csődje után sokáig csend honolt Burundi légi piacán. 2021-ben viszont az állam megalapította a Burundi Airlinest, amely a mai napig még nem indult el, de feltehetőleg ami késik, nem múlik. Az induláshoz Kínától kaptak egy Xian MA60 típusú repülőgépet. - Sky Regional Airlines – Kanada regionális légitársasága is sajnos leselejtezésre került. Hav olt olyan üzletága a repülésnek, amelyet a COVID-19 járvány még az átlagostól is jobban érintett, akkor az ez volt. A légitársaság E175-ös repülőkből álló flottája a csőd után beleolvad a Jazz Airlinesba.
- Mango Airlines – Ez a dél-afrikai fapados légitársaság május 1. állt le. Azóta sajnos egyetlen járata sem üzemel. Hivatalosan még nem jelentettek csődöt, de ez már csak idő kérdése – mivel teljesen elfogyott a vállalat üzemeltetéshez szükséges tőkéje.
- Interjet – A mexikói Interjet légitársaság pár hónapja nem indít már járatokat sehova sem. El is indították a csődeljárást, viszont ez még egyáltalán nem azt jeleni, hogy soha többé nem fognak repülni. A mexikói jogszabályok enyhén szólva is hiányosak ezen a téren. Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha 2023-ban újra megjelennének a járatai ennek a légitársaságnak. Már csak egy pár új befektetőre lesz szükségük az újra induláshoz.
- Ethiopian Mozambique Airlines – Az etióp légitársaság egyik leányvállalata sem bírta elviselni a ránehezedő anyagi nyomást. Ez a Mozambikban üzemelő légitársaság 2 darab Q400-as turbócsavaros repülőgépet üzemeltetett belföldön.
- Air Iceland Connect – Az Air Iceland Connect az Icelandair regionális leányvállalataként üzemelt. A márka mára már megszűnt – beolvadt az anyavállalatba. Szóval jelen helyzetben nem becsődölésről beszélünk, hanem sokkal inkább belső restruktualizációról.
- Amaszonas Uruguay – 2021 januárjában állt le az uruguayi Amaszonas légitársaság. Azóta hatalmas a csend körülötte, nem is lehet foglalni más járatokra – nagy valószínűséggel itt a vég.
- Stobart Air – az Aer Lingus légitársaság neve az írországi vendégmunkások számára ismerősen csenghet. A légcsavaros ATR repülőgépekből álló leányvállalatát, a Stobart Airrel regionális összeköttetéseket üzemeltetett főleg.
- Atlantis European Airways – Az örmény Atlantis European Airways repülési engedélyei 2021 februárjában lejártak. Azóta síri csend honol körülötte. A vállalat eredetileg Grúziát, Örményországot és Oroszországot kötötte volna össze, csak sajnos jött a koronavírus és az örmény-azeri háború – ezek a dolgok keresztülhúzták a terveiket.
- Air Antwerp – Az Air Antwerp egyetlen egy Fokker 50 típusú repülőgéppel rendelkezett. Ezt is csak egy útvonalon használta Antwerpenből London City repülőterére. Ez egy különleges módja volt annak, hogy átkeljünk a La Manche Csatorna felett.
- Fly My Sky – Új Zéland már csaknem két éve el van zárkózva a világtól. Ezt különösen megsínylették a helyi kisebb légitársaságok. A Fly My Sky Aucklandot kötötte össze az Északi-szigettel, de az elmaradó utasforgalom beütötte a végső szöget a légitársaság koporsójába.
- Orange2Fly – Az Orange2Fly légitársaság Kosovoból üzemeltetett charterjáratokat a görög szigetekre. Mindössze egy A320-as repülőgéppel rendelkezett – ami sajnos kevésnek bizonyult az erősödő fapados légitársaságok konkurenciájában.
- Great Dane Airlines – Egy rövid életű légitársaság, amely 3 Embraer E-195 típusú repülőgéppel rendelkezett. Mindössze 3 évet létezett. 2018-ban jött létre ez a légitársaság, és mint az eredményből is látható az új cégeknek nincs egyszerű helyzetük a piacon.
- Blue Panorama/Luke Air -Ez az olasz légitársaság összesen 10 repülőgéppel rendelkezett. B737 és A330 repülőgépekből állt a flottájuk. Főként Bergamo, Bologna, Katowice és Lampedusa városai között üzemeltettek járatokat. Miután a Blue Panorama csődbe ment Luke Air néven próbáltak szerencsét. Mint kiderült, nem sok sikerrel.
- ITA Brasil – Itt egy kicsit komplikáltabb a helyzet. Elsőként érdemes megjegyezni, hogy semmi köze sincs az újonnan létrejött ITA Airlines-hoz ennek az „ITA-nak”. A légitársaságok egy brazil Itapemirim Group üzemeltette, amely autóbuszokkal szervezett kirándulásokat. Nos, az autóbuszos cég már csődbe ment. És a légitársaság járataira sem lehet jegyet foglalni már egy ideje. Az eredeti tervük az volt, hogy 40 repülőgépes flottát hoznak létre. A leállás pillanatában viszont csak 4 darab A320-as típusú repülőgéppel rendelkeztek. Meglátjuk mit hoz a jövő számukra.
Összegezve
Izgalmas jövő elé nézünk a légiközlekedésben. Személy szerint legjobban a következő három új légitársaság keltette fel a figyelmemet:
A Flyr légitársaságnak nagyon örülök, mivel már rég óta tervben vannak a Lofoten szigetek Norvégiában. Amikor a Wizz Air kivonult Norvégiából, akkor arra gondoltam, hogy ismét elérhetetlenné vált a távoli észak és láss csodát… Ahol kereslet van, oda előbb vagy utóbb megérkezik a kínálat is.
Szintén izgalommal tölt el az új légitársaságok közül a Play is, amely végre lenyomhatja az izlandi repülőjegyek árát. A Wizz Air hajlamos néha túlárazni a járatait ebbe az északi országba, reméljük méltó konkurenciát jelent számára a Play majd. Remélhetőleg hamarosan indítsanak egy járatot Bécsbe, vagy Budapestre.
Remélhetőleg hamarosan visszatérhet a Norse Atlantic Airways is, amely a tervek szerint újraindítja a Norwegian amerikai járatait. Egy ilyen fapados cég mindig kapóra jön, ugyanis ennek köszönhetően a hagyományos üzleti modellel rendelkező légitársaságoknak is csökkenteniük kell az árat az Egyesült Államokba a megerősödő konkurencia hatására.
Most már csak arra kell várni, hogy helyre álljon a légiforgalom és végre szabadon utazhassunk oda, ahova szeretnénk. Vajon 2022 a kilábalás éve lesz? Szerintetek az új légitársaságok közül hányan fogják bírni ezen a kemény, megszorításokkal teli piacon? Reméljük minél többen, mi szorítunk nekik.