Valamiért soha az életemben nem szerettem az autós kirándulásokat. Amikor csak tehetem, mindig repülővel indulok útnak. Most viszont egy elég furcsa helyzet adódott. A feleségem előrehaladott állapotos és az orvos már nem ajánlotta neki a repülést. Otthon összeült a kupaktanács és elkezdtünk azon töprengeni, hogy miképp lehetne megmenteni még ezt a nyarat. Szóba jött a vonatozás északra, egy szimpla balatoni kirándulás, vagy még egy körutazás is a Balkánon. Végül ez utóbbi került ki győztesen a virtuális ötletekkel teli kalapból. Összecsomagoltuk a csomagjainkat és elindultunk dél felé. Ekkor viszont még csak nem is sejtettem, hogy mekkora szívás vár ránk. A posztban elmesélem, hogyan adta meg magát a drága kis autónk a szerb-magyar határon, hogyan kerültem egy csőre töltött gépfegyveres katonával szembe és milyen viszontagságokkal jár egy autómentő keresése Szeged környékén. Bár elsőre kicsit hihetetlen lesz ez a történet, megnyugtatok mindenkit, hogy valóban megtörtént és minden szóról szóra igaz benne. De kezdjük inkább az elején.
Tartalom
Tisztességes autómentő kerestetik Szeged környékén!
Péntek délután 17:00-kor indultunk el Felvidékről Szerbia irányába. A történet szempontjából kulcsfontosságú ez az időpont ezért is hangsúlyozom ki. Az utunk többé kevésbé sima volt. Néhány román és pár bolgár őrült kamionos próbált csak leszorítani az árokba. Aki már vezetett az M1-es, vagy pedig az M5-ös autópályán, akkor az tudja, hogy ez teljesen normális. Nekem sikerült már eljutnom a megvilágosodás azon szintjére, hogy csak fél percet káromkodok hasonló helyzetben. Még pár év és magamra sem veszem azt, ha hasonló történik. Nagyjából este 21:00-ra el is értük a hírhedt röszkei átjárót. Gondolom senkinek sem kell bemutatni ezt a határátkelőt. Aki mégis remeteként élt volna az elmúlt 10 évben annak pár mondatban összefoglalnám, hogy mit érdemes tudni erről az átkelőről:
Ez az átkelő a legforgalmasabb átjáró Magyarország és Szerbia között. Amióta a migránsok Európa felé vették az irányt, ez felé az átkelő felé haladtak a menekültek Afrikából és Ázsiából is. A magyar kormány az illegális határátlépéseket megelégelve egy hatalmas drótkerítést húzott fel ide. 2015. szeptember 16-án erőszakba torkolló összecsapás történt a migránsok és a magyar rendőrök között. Ennek eredményeként több mint száz ember sebesült meg.
Visszatérve a kalandunkhoz: Amikor elértük a határt döbbenten láttuk, hogy óriási kocsisor várakozik kifelé. Úgy nagyjából 2 órára becsültük, hogy addig fog tartani, amíg átjutunk a határ egyik feléről a másikra. Annak ellenére, hogy már elmúlt este kilenc óra is, még mindig rekkenő hőmérsékletet mutatott a hőmérő higanyszála. A klíma az autóban úgy zakatolt, mint egy vonat. A sor viszonylag gyorsan haladt és a 2 óra helyett, már 45 perc alatt át is jutottunk a magyar határkapun. Aki esetleg még nem járt ezen a határátkelőn az úgy képzelje el, hogy a magyar kapu után még olyan 1-2 kilométeren át a senki földjén kell haladni, majd következik a szerb kapu. Ezt a távolságot mindössze araszolva tudják megtenni. A gondok nálunk itt kezdődtek. Eleinte csak furcsa hangot adott ki az autó kuplungja benyomáskor. Később egyre jobban akadt, míg végül egy csattanó hang kíséretében teljesen beesett a pedál. Se ki, se be. Döbbenten konstatáltam, hogy ott ragadtunk a senki földjén – ez az autó innen már sehova nem megy tovább. Rögtön tudtam, hogy innen már csak egy autómentő viheti el az autót, de hogy hol találok péntek éjjel egyet Szeged környékén, arról fingom sem volt.
Amikor visszatér a hited az emberiségbe!
A kocsi természetesen úgy rohadt le, hogy két sávot is blokkolt. Mögöttünk a türelmetlen kirándulnivágyók könyökig belefeküdtek a dudába – én pedig szomorúan mutogattam az embereknek mögöttem hogy „Auto kaputt!”. Hirtelen feltűnt két gépfegyveres katona. Na mondom, hogy magyarázom el ezeknek szerbül, hogy mi történt. Hirtelen viszont az egyikőjük megszólalt magyarul. Soha életemben nem örültem még ennyire a magyar szónak. Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem. Közölték, hogy értik a helyzetet és nagyon sajnálnak de az autó úgy ott nem maradhat. Beszóltak a főnöknek a walkie talkie-n keresztül, hogy mihez kezdjenek ez a szegény sráccal és a terhes feleségével. Egy nagyon szívmelengető válasz szűrődött ki a recsegő hangszóróból: „Nyomjátok le a kocsit az árokba, és hagyjátok ott a pic*ába őket”. Köszi főnök, ez valóban egy jó megoldás! Szerencsére a katona sokkal emberségesebb volt. Közölte, hogy ez az első napja a határon és segít rajtunk. A szembe sáv egy akadálykerítéssel volt lezárva, amelyet szerencsére el lehetett mozdítani. A srác rést nyitott a kerítésen és egészen a magyar határig visszatolta az autót. Ismeretlen katona a magyar-szerb határról, utólag is nagyon szépen köszönöm a segítségedet!
Amikorra visszajutottunk a magyar kapun, már elmúlt 23:00 is. Ekkor fogtunk neki az autómentő keresésének Szeged, Röszke és Kecskemét környékén. Amikor azt mondom, hogy legalább 10 telefonszámot felhívtam és senki sem válaszolt, akkor egyáltalán nem túlzok. Aki meg mégis felvette, az vagy nem ért rá, vagy már alkoholos befolyásoltság alatt állt, vagy pedig teljesen hidegen hagyta a reménytelen szituációnk. Végül a feleségem talált egy központi telefonszámot, ahonnan sikerült egy autómentőt leakasztanunk másnap délutánra. „Not great, not terrible” – ahogy az angol nyelvű mondás is tartja. Úgy döntöttünk, hogy az autót ott hagyjuk Röszkénél a határátkelőnél. Végül is ki lopná már el? Kb. 100 rendőr dolgozik a határon, minden egyes négyzetméter be van kamerázva, ráadásul el sem lehetett vele indulni.
Taxit találni már egyszerűbb lesz, vagy mégsem?
Gyorsan kerestem egy szállást Szegeden a Bookingon keresztül. A Hotel Rivában még találtunk szabad szobát, szóval nem pánikoltunk, hogy nem lesz hol aludnunk. A Google a barátunk, felhívtuk a taxis céget amelyet ajánlott és ekkor jött a fekete leves. Mivel külföldi telefonszámról hívtuk a taxiscéget ezért eleve gyanúsan álltak hozzánk. Az sem javított a helyzetünkön, hogy péntek éjjel a röszkei határra kellett taxit hívnunk egy menekültválság kellős közepén. A taxisok nem szívesen indulnak el a röszkei határra érthető módon: ha egy menekültet elvisznek a határról és egy rendőr igazoltatja őket, akkor automatikusan embercsempésznek minősülnek. Ráadásul ahogy ezt később megtudtuk, ezért 7 év letöltendő börtönbüntetés jár.
Ismét áttúrtuk a találatok nagy részét, míg végül sikerült egy taxis céget találnunk, amelynél egy sofőr hajlandó volt kijönni Röszkére. 7500 forintot kért, amelyet az adott helyzetben egyáltalán nem sokalltunk. Nagyjából 40 perc alatt meg is érkezett az autó. A sofőr amikor meglátta, hogy fehér emberek vagyunk és nem menekültek, akkor teljesen megnyugodott. Elmesélte, hogy a taxirádióban a fuvar hírére senki sem volt hajlandó kimenni Röszkére, kivéve őt. Még mindig vannak jó emberek!
A Riva hotelbe megérkezve egy hullafáradt recepciós fogadott. Elmeséltük neki mi történt velünk, de csak azt láttuk rajta, hogy már tényleg hosszú volt számára ez a nap. Odaadta a kulcsokat és elindultunk a szobánkba. Amikor kinyitottam az ajtót és felnéztem, azt láttam, hogy egy pár cipő ott maradt még az előző vendégtől. Sebaj, gondoltam. Már csak aludni akartam. Jobbra fordultam és hirtelen elszörnyedtem! Egy idős házaspár volt az ágyban! Mivel már elmúlt éjfél, a recepciós véletlenül a következő napot nézte és rossz szobához adta oda a kulcsot! Ilyen gyorsan még nem sprinteltem ki egy szállodai szobából sem. Amikor lenn a recepción elmeséltük a történetet a srác legalább ezerszer bocsánatot kért, mi pedig kaptunk egy új szobát – ezúttal üreset.
Megjött az autómentő Szeged központjába, ez után jött csak a neheze!
Másnap délben keltünk fel. Hosszú volt az előző éjszaka, annyi biztos. A szállást elhagytuk és átköltöztünk egy apartmanba pár utcával távolabb. Úgy gondoltuk, hogy az autó megszerelése legalább pár napot igénybe vesz majd, addig pedig egy jól felszerelt apartman mégis otthonosabbnak tűnik. Idő közben az autómentő is felhívott, hogy hol és mikor találkozzunk Szeged melyik részén. Az egyeztetése nagyon egyszerű volt. Elmeséltük neki, hogy hol lakunk és pontosan ott fel is vett minket az adott időpontban. Egy gyors bemutatkozás után elindultunk a röszkei határ felé. A helyzet viszont sokkal rosszabb volt, mint amire bárki is közülünk számított.
Engedjétek meg hogy megmutassam egy térképen, hogy is néz ki az adott határszakasz:
Magyarország és Szerbia között Röszkénél két határátkelő található. Az egyik Röszke 1, a másik pedig Röszke 2. Az autó Röszke 1-nél állt meg. Hivatalosan ahhoz, hogy az autómentő el tudja vontatni át kellett volna menni Szerbiába, rögtön ez után megtérni a határon és visszajönni Magyarországra. Ezzel csak egy baj volt, hogy szinte az egész Európa nyaralni indult és hirtelen mindenki pontosan ezt a két határátkelőt választotta. Az átkelési idők a poszt írásának a pillanatában a következők (szombaton délben ennek nagyjából a duplája volt, itt tudjátok megnézni az aktuális helyzetet):
Amikor este ott hagytuk az autót, akkor a határőrök azt mondták, hogy Röszke 2 felől van egy szervizút, azon keresztül eljuthatunk az autómentővel majd az autóért. Ezt a szervizutat zölddel jelöltem ki a fenti térképen. A terv tehát a következő volt:
- behajtunk Röszke kettőnél egészen a szervizútig,
- ott betérünk a szervizútra
- átmegyünk Röszke egyhez,
- ahol felpakoljuk az autót a vontatóra
- és végül elvisszük egy szerelőhöz.
Ezzel a tervvel viszont rengeteg probléma adódott. Mégpedig:
- Röszke 1-nél olyan óriási sor torlódott fel, hogy sokan inkább Röszke 2-nél próbálkoztak. Így a várakozási idő itt is több óra hosszúra duzzadt.
- A szervizút mint kiderült csak a polgárőrség, határőrség és a katonák számára van nyitva, ezt leszámítva mindenkinek szigorúan tilos behajtania
- Logikus módon nem volt egyetlen szerelő sem, aki a hétvégén dolgozott volna. Azt sem tudtuk, hogy hova vitessük az autót a határról.
Megpróbáltuk tehát az egész helyzet összes problémáját sorban oldani. Az autómentő sofőrje nagyon bevállalós volt és úgy döntött, hogy a megkülönböztető jelzésnek köszönhetően előre megy a határon annyira, amennyire csak tud. Pont egy ilyen emberre volt szükségünk, aki a legnagyobb vészhelyzetben is feltalálja magát. Szerencsére a szembe sávban szinte nem is volt forgalom ezért teljes biztonságban eljutottunk egészen a szervizút bejáratáig. Átballagtunk a határ épületéig és megkérdeztük az ott dolgozó hölgyet, hogy megoldható-e lenne, hogy átenged a szervizúton. A válasz egy nagyon határozott nem volt. Hiába magyaráztuk, hogy tegnap még azt mondta a katona a határon, hogy nyugodtan jöjjünk erre – nem érdekelte őt. Végül kikönyörögtük, hogy kérdezze meg a főnökét. A főnöke már sokkal jobb fej volt. Ő picit elgondolkodott a kérdésünkön, majd csak az után vágta rá, hogy szó sem lehet róla. Mind ketten ugyanazt szajkózták csak körbe-körbe. Menjetek át Szerbiába, térjetek meg és jöjjetek vissza. Gondolom nem sok autómentő vállalná be szívesen ezt az utat Szeged környékén.
Pár perc gondolkodás után közöltem az autómentősünkkel, hogy én bizony megpróbálok gyalogszerrel átkelni a szervizúton és keresek valakit, aki megengedi, hogy átmenjünk azon. Elindultam hát feltartott kezekkel a magasba, azt gondoltam, csak nem lőnek fejbe. Ahogy haladtam a szívem a nyakamban dobogott. Mégis csak Schengen határán mászkálok egy olyan helyen, ahol semmi keresnivalóm nincs. Egyszer csak megjelent egy autó, amelyre az a felirat volt ráfestve, hogy polgárőrség. Gondoltam, hogy itt a vég és behunytam a szemem. Erre az autó tovább hajtott, mintha mi sem történt volna. Köszi srácok, remekül véditek Schengent! Ezután eljutottam egy épülethez, ahol a kamionokat mérik és mellette pedig egy másik épület volt ahol a személyautókat szedik szét a rend éber őrei drogok után kutatva.
Megpillantottam egy katonát gépfegyverrel a nyakában. Oda mentem hozzá és elmeséltem a helyzetemet – mire ő, hogy nyugodtan jöjjünk át ő megengedi. Gondolhatjátok, hogy örültem! Gyorsan beszéltem az autómentővel, aki át is jött és felpakoltuk a vontatójára az autót.
Mi lett a kocsi sorsa?
A kocsit végül elvittük az autómentős srác telephelyére. Ott leraktuk és megígérte, hogy keres egy szerelőt. Ez szombat délután történt. Ez után hétfőig Szegeden ragadtunk. Utólag elmondhatom, hogy Szegedtől csak rosszabb helyen köthettünk volna ki. Egy fantasztikus város, hihetetlenül kedves emberekkel és rengeteg szebbnél-szebb látnivalóval. De erről majd egy későbbi posztban. Hétfőn délután aztán megcsördült a telefonom és az autómentős srác hívott – kész az autó. Nem akartam hinni a fülemnek. Mi még úgy számoltunk vele, hogy legalább 2-3 napot Szegeden töltünk. Szerencsére a szállás még visszamondható volt, szóval ez sem okozott további gondot. A szerviz ára teljesen elfogadható volt, otthon sem lett volna olcsóbb a javítás. Búcsút intettünk Szegednek és folytathattuk is tovább az utunkat Szerbiába.
Az autómentést végül is a biztosító megtérítette, ehhez csak egy speciális nyomtatványt kellett kitöltenie a cégnek a biztosító számára. Szerencsére ezzel sem volt gond és a számlát is elfogadta a biztosító. Valahol óriási szerencsén volt a szerencsétlenségben. Ha esetleg valamikor úgy hozná a sors, hogy egy megbízható autómentő kellene Szeged környékén, akkor őket bátran ajánlhatom:
Ha pedig a blogra hivatkozol, garantáltan meg fogtok tudni egyezni az anyagiakban is. Nekem nagyon sokat segítettek, köszönöm még egyszer! (A poszt NEM fizetett tartalom)
