A magyar utazó blogok között nem szokás a másikat építő kritikával illetni. Sokat gondolkodtam többek közt ezért is, hogy meg-e írjam ezt a posztot vagy sem. De minél több kétes ajánlat került fel az utazómajom oldalára, annál inkább úgy éreztem, hogy erkölcsi kötelességem utazóblogként véleményt mondanom. Egy blogger felelősséggel tartozik a publikált tartalmáért. Főleg akkor, ha egy ilyen nagyságú követő táborral rendelkezik. Tisztelem, becsülöm a munkáját az Utazómajom blognak, ugyanis rengeteg embernek mutatta meg, hogyan mekkora átverés az utazásirodákon keresztül a nyaralás. Viszont a Koronavírus okozta káosz a és a lecsökkent repülési kedvnek hála azt vettem észre, hogy egyre több olyan poszt kerül ki az oldalukra, amelyekkel az embereket csak csőbe húzzák, ha lefoglalják.
Santorini látnivalók: tippek & trükkök saját szervezésben
Jó pár éve még egy utazási magazint lapozgattam. Az egyik oldalon hirtelen egy álomszép város fotóját pillantottam meg. A képen hófehér színű házak, kék kupolás templomok egy fekete hegy oldalára épülve csodás kontrasztot nyújtottak a kéken csillogó tengerpart fölé magasodva. Azonnal bele is szerettem a helyszínbe és azt gondoltam egyszer látnom kell ezt. Le is ültem rögtön a számítógép elé, és elkezdtem keresgélni hol készülhetett ez a kép az újságban. Pár perc googlezás után rábukkantam Santorini szigetére, amely egyike a legcsodálatosabb látnivalók közül Görögország Kükládok szigetcsoportjának. Szomorúan tapasztaltam viszont, hogy milyen irdatlan drágák a repülőjegyek Santorinire. Egészen 2020-ig legegyszerűbben és leggazdaságosabban tengerjáró hajókkal lehetett ezt a szigetet megközelíteni. A koronavírus viszont mindent megváltoztatott, a részletes leírásunkban pedig elmeséljük hogyan jutottunk el erre a mesebeli szigetre, az nélkül, hogy az egyik vesénket is ott hagytuk volna érte.
Nélkülözhetetlen mobil alkalmazások az utazás során Android és Apple telefonokra!
Az okostelefonok elterjedése jelentősen leegyszerűsítette az utazás világát . Hirtelen minden egyes információ egy karnyújtásnyira megtalálható. Igaz, ez kiölte az izgalom egy részét, de rengeteg helyzetben felbecsülhetetlen ennek a kis készüléknek a jelenléte az útjaink során. Következzék a TOP 10 Nélkülözhetetlen mobil alkalmazások egy utazás során Android vagy Apple telefonra, amit ha elolvasol garantáltan bővülni fog a mobiltelefonodban az alkalmazáslistád. Higyj nekünk, később még örülni fogsz, hogy feltelepítetted ezeket az appokat!
Overbooking – így utaztam ingyen Kanadába a túlfoglalás trükkjével!
A következő posztban megpróbáljuk elmagyarázni az overbooking fogalmát, hogy valójában mit is jelent az a szó, hogy túlfoglalás. Hogyan lehet az overbooking egyes utazóknak a rémálma, míg másoknak pedig a jackpot főnyereménye? Néhány ember hajlamos kritizálni a repülési trükköket, mivel azokkal megkárosítjuk a légitársaságokat. Nos, mint ebben a posztban kiderül a légitársaságok sem olyan ártatlanok, mint a ma született bárány. Az overbooking-nak hála nagyon csúnyán meg tudják szívatni az utasaikat. A jó hír viszont az, hogy a jól felkészült utazó ebből a helyzetből csak is jól jöhet ki. Következzék az én történetem, hogyan is fizetett a légitársaság azért, hogy velük repüljek Kanadába.
Ciprus látnivalók: tippek & trükkök saját szervezésben
Ciprus egy csodálatos szigetország, amely még a tapasztalt utazót is képes meglepni a helyi látnivalók változatosságával. Amikor lefoglaltuk a repülőjegyeket, az első gondolatom az volt, hogy egy Máltához hasonló szigetre utazunk majd. Mint ahogy az előző posztomban Máltáról írtam, enyhén szólva se voltam túlságosan elragadtatva azzal a szigettel. Amikor viszont megérkeztünk Ciprusra a valóság gyakorlatilag sokkolt. A két sziget teljesen más, Ciprus majdnem minden téren jobb választásnak bizonyult. Na de lássuk a medvét, hogy mitől is olyan jó választás Ciprus és azt, hogy milyen látnivalók várnak ránk a szigetén. A következő beszámolót egy olyan ember foglalta össze, aki 9évet kinn élt Cipruson.
Szardínia látnivalók: tippek & trükkök saját szervezésben
Szardínia szigetéről ódákat hallottunk a barátainktól, akik ott jártak. Szinte kivétel nélkül azt mondták, ha eljutunk erre a szigetre, akkor megtudjuk mi a szerelem első látásra. Most az olvasók valószínűleg azt várják, hogy az egekbe fogom én is magasztalni ezt az Olaszország ékszerdobozának titulált kis szigetet, viszont nem ez következik. Kissé felemás élményekkel érkeztünk haza. Bár az utazást egyáltalán nem bántuk meg, de Szardínia nem lett a kedvenc szigetünk. Következzék egy teljesen szubjektív vélemény, amivel bizonyára sok ember nem fog egyetérteni. Lássuk a posztban melyik látnivalók tetszettek Szardínia szigetén és melyik látnivalók okoztak csalódást!
Zakynthos látnivalók: tippek & trükkök saját szervezésben
Ki ne ismerné Görögország jelképét az azúrkék vízzel és mészkősziklákkal körülölelt öblöt, ahol egy régi csempészhajó roncsa vív ádáz csatát az idő vasfogával és a rozsdával? Már rég óta nézegettem Zakynthos szigetét, hogy megérdemelne egy kiruccanást. a nyári főszezonban, ám a repjegyek árának láttán minden érdeklődésem elszállt. 2019-ben gyakorlatilag 150,- euró alatt nem lehetett ezt a repülőutat lefoglalni. Jellemzőbben 200-300,-euró között mozgott a repülőjegy ára oda-vissza. Jött viszont a Koronavírus nevezetű földcsuszamlás és hirtelen a repülőjegyek árai olyan zuhanásba kezdtek, hogy főszezonban a padlót karcolta alulról. Összefoglaltuk nektek milyen trükköket használtunk, és hogyan is sikerült fillérekből összehozni ezt a utat Zakynthos szigetére úgy, hogy a látnivalók se maradtak ki!
Repülés Koronavírus alatt: Így működik a tesztelés!
Túl vagyunk az első repülőutunkon a Koronavírus világjárvány kitörése után. Amit áprilisban írtunk a repülőjegyek árainak alakulásáról egyelőre többé-kevésbé beigazolódni látszik. A repülés jelen állás szerint már soha nem lesz olyan, mint az elmúlt évtizedben. Sokkal körülményesebbek lettek a dolgok körülötte, és jóval nagyobb türelemre is van szükségünk utazás közben, mint a vírus kitörése előtt. Mivel rengetegen kérdezgettétek, hogyan is néz ki a repülés és a tesztelés a koronavírus megjelenése után, jobbnak láttam egy összefoglalást. Lássuk mi változott!
Málta látnivalók: tippek & trükkök saját szervezésben
Málta Európa egyik legkisebb országa. Az egész ország mindössze három szigetből áll. Ha úgy döntünk az idei nyaralásunkat Málta szigetén töltsük el, arra készüljünk fel, hogy Málta teljesen más sziget a Földközi-tengerben mint az olasz, spanyol vagy akár a görög szigetek. Ha becsukjuk a szemünket és a nyaralás szó hallatán türkizkék, kellemesen meleg víz és hosszú széles homokos tengerpartokat képzelünk el, akkor Málta határozottan ne Máltára menjünk kirándulni. Ebben a posztban bebarangoljuk mind három szigetét a picinke kis szigetállamnak. Elmesélem azt is, hogy miért éri meg ide utazni, ugyanakkor nem hagyjuk ki azt se, hogy miért volt számomra csalódás ez a sziget. Ha ehhez a poszthoz igazítod az elvárásaidat, akkor rájössz arra, hogy olyan látnivalók várnak rád Málta szigetén, amelyek megtekintése után garantáltan nem fogsz csalódni! Lássuk mitől különlegesek a látnivalók Málta szigetén!
Hotwire Travelhack: Luxus hotel foglalás fél áron!
Már sokat beszéltünk a szállásfoglalási oldalak trükkjeiről. Sajnos a Booking.com és az Airbnb kuponok már a COVID-19 pandémia óta nem működnek. Most viszont egy újabb nagyon egyszerű trükköt mutatunk nektek, amivel luxushoteleket foglalhatunk le az utolsó pillanatban akár fél áron! Mutatjuk hogyan működik a Hotwire, amely segítségével a luxus hotel foglalás során jelentős kedvezményre tehetünk szert.