Milyen látnivalók várnak az utazókra Dubrovnik városában? Erre a kérdésre a választ nagyon nehéz szavakba foglalni. Gyakorlatilag az egész óváros egy hatalmas látnivaló. A szó legjobb értelmében olyan érzés volt Dubrovnik történelmi részében sétálni, mintha beültem volna egy időgépbe. Az egész városból árad a középkori hangulat. Nem véletlenül választották ezt a várost az egyik forgatási helyszínnek a Trónok harca filmsorozatban. Akik olvasták a regényt, vagy megnézték a sorozatot, szinte mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy Dubrovnik volt a tökéletes választás Királyvárra. Ezzel én sem tudok vitatkozni. Azokkal az érvekkel viszont igen, amelyek azt állítják, hogy Dubrovnik nem több, mint egy turistacsapda. Miután volt szerencsém többször is visszatérni Dubrovnik városába és valahol legbelül kicsit elfogult is vagyok Horvátországgal kapcsolatban összeírtam, hogy miért éri meg oda utazni. A posztban részletesen összefoglaltam, hogy milyen látnivalók várnak az utazókra Dubrovnik városában, milyen lehúzásokra kell odafigyelni és azt is, hogy mennyire kell mélyen a pénztárcánkba núlyni ha pár napot ebben a mesebeli kisvárosban szeretnénk eltölteni.
Tartalom
Érdekességek Dubrovnikról
- Dubrovnikban egy nap folyamán átlagosan több mint 7 órát süt a nap. Évente ez 2630 óra napsütést jelent. Nem rossz arány, ugye?
- Egy pár érdekes adat: A várost a 7. században alapították. Alig több, mint 21 négyzetkilométeren fekszik és az épületek nagy része mindössze három méterrel a tengerszint feletti magasságban található.
- A világ első patikája Dubrovnikban nyílt meg 1317-ben. Pár évszázaddal később a gyógyszertár egyesült egy kolostorral, így vészelte át a sötét középkort. A mai napig létezik ez a patika. Igaz a patikában kapható gyógyszerek modernebbekké váltak, viszont a mai napig kaphatók az 1300-as évekből fenn maradt titkos receptek alapján gyógynövényekből kevert főzetek.
- Dubrovnikban nem csak a világ első gyógyszertára nyílt meg, hanem a világ első árvaháza is. 1432-ben nyitották meg és azóta fogadja be az árva csemetéket.
- 1416-ban Dubrovnik lett az első ország, amely eltörölte a rabszolgaságot. Igen, ma már nem Dubrovnik nem egy ország, de akkoriban még köztársaságként létezett. A Raguzai Köztársaság 1358 és 1808 között állt fenn, melynek központja épp Dubrovnik volt. A Földközi-tengeri hajózás évről-évre nagyobb válságba került. A Raguzai Köztársaság lassú hanyatlásba kezdett. 1808-ban viszont az ország szétesett.
- 1815-ben a volt Raguzai Köztársaságot a bécsi kongresszuson Ausztriának ítélték. Ausztria elnevezte ezt a részt A Dalmát Királyság koronatartománynak. Ez a koronatartomány így is maradt egészen 1918-ig, amikoris az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett.
- 1296-ban felépítették a város csatornarendszerét. Külön érdekesség, hogy ez a csatornarendszer a mai napig működik, és aki az óvárosban száll meg, az egy majdnem 1000 éves rendszert használ.
- Hollywood imádja Dubrovnikot. Nem csak a Trónok harca sorozatot forgatták itt, hanem például a Star Wars: Az utolsó Jedi jeleneteit, a 2018-as Robin Hood filmet és az Emerald City, Óz a csodák csodája adaptációt is.
- 1979-ben az UNESCO is felfigyelt Dubrovnikra. A látnivalók sokaságára való tekintettel ettől az évtől kezdve Dubrovnik óvárosa a világörökség részét képezi.
- Az óvárost egy két kilométer hosszú várfal veszi körbe, amely a történelem során védelmi célt szolgált. A városfal és az ahhoz kapcsolódó épületek barokk építészeti stílusban épültek. A várfalait soha egyetlen ellenségnek sem sikerült bevennie. A várfalak építése közben, 1400-ban elfogyott az építőanyag a környéken. Ha valaki Dubrovnikba szeretett volna utazni ebben az időben, annak legalább egy téglát magával kellett hoznia, vagy nem engedték be a városba.
- Dubrovnikban található a világ legrövidebb folyója. Mindössze 30 méter hosszan csordogál, miután beletorkollik a Dubrovacka folyóba. Ez a kis folyó viszont hatalmas fontossággal bír a város számára. Az ivóvíz nagyrésze innen származik. Akinek van Dubrovnikban egy szabad napja, annak megéri felkeresni ezt a kis patakot észak-keletre az óvárostól.
- Dubrovnik nem csatlakozik a szárazföldi Horvátországhoz. Ha valaki autóval szeretne Dubrovnikba utazni, akkor annak vagy át kell haladnia Bosznia-Hercegovina területén keresztül, vagy pedig át kell kelnie a Peljesac hídon. A bosnyák határon az ellenőrzés a legtöbb esetben rutinszerűen történik. Bár az utazó elhagyja az Európai Unió területét, viszont útlevélre nincs hozzá szükség, elég a személyi igazolvány is.
- Az 1990-es évek során a szerb és a montenegrói katonai erők szinte az egész várost lebombázták. Manapság, ha valaki ide utazik, ebből már szinte semmit sem lát. Az UNESCO támogatásával sikerült úgy újra építeni az óvárost, hogy a bombázásokról szóló történetek leginkább csak egy mesének hangzanak.
Repülni, vagy vezetni Dubrovnikba?
Mind kettő megoldásnak megvan a saját előnye és hátránya. Kezdjük a vezetéssel. Ha szeretsz vezetni és legalább 4-en ültök az autóban, akkor ez az olcsóbb megoldás. Anyagilag nagyjából 75,- euró sztrádadíjjal kell számolni Letenyétől egészen a Čarapine lehajtóig és vissza. Ehhez még hozzá jön a megközelítőleg 200,- euró üzemanyag költség a Budapest – Dubrovnik – Budapest szakaszon. Az utazás 9 óra hosszú, viszont a megállókkal együtt inkább 10-11 órával kell számolni. Az ilyen utazásnak a legnagyobb előnye, hogy nem kell helyszínen autót bérelni és nem kell a városi közlekedéshez sem igazodni. Dubrovnik tengerpartjaitól sokkal szebb partok is léteznek Horvátországban, ezért aki ráunott már a történelmi óvárosra, az nyugodtan tovább állhat például Korcula, Miljet vagy Sipan szigeteire. Ha szállást foglaltok Dubrovnikban és saját autóval érkeztetek, akkor mindenképp olyan helyet keressetek, ahol a szállás ára tartalmazza az ingyenes parkolást is. A horvátok eszement árakat hajlamosak elkérni egy napi parkolásért! Ráadásul a rendőrök sem restek, ha büntetés kiosztásáról van szó.
Nézzük a másik megoldást, a repülést. Dubrovnik repülőtere pár éve még elérhetetlen volt fapados járatokkal. A légitársaságok közül a legjobb megoldás Bécsből az Austrian Airlines és az Croatian Airlines volt. Persze mind a két légitársaság aranyáron kínálta a repülőjegyeket. Közben eltelt pár év és megjelent a fapados járatok is. Ma már Bécs városából a Ryanair és a Wizz Air légitársaságokkal is könnyedén eljuthatunk Dubrovnikba. A poszt írásának pillanatában csak szezonális járatként üzemelteti mind két ultra fapados légitársaság az útvonalat. Viszont nem tartom kizártnak, hogy teljes éves járattá alakul át a későbbiekben majd ez az útvonal. A repülőjegyek júliust és augusztust kivéve 45,- euróból lefoglalhatók már oda-vissza. A két legmelegebb hónapban kicsit drágábban, 80-100euró körüli árért lehet jegyeket foglalni Horvátország legdélebbi nagyvárosába. Budapestről sajnos nincs egyenes járat Dubrovnikba.
A repülés legnagyobb hátránya az autó hiánya. Ha valaki csak Dubrovnikban szeretné vakációját eltölteni, akkor kiváló ötlet a repülés, ugyanis a városon belül a tömegközlekedés remekül működik. Ha viszont valaki Horvátország legszebb strandjaira kíváncsi, akkor ott már nagyon bonyolult lesz az utazás. Ilyenkor mindenképp célszerű autót bérelni, ami viszont megdrágítja a kirándulást.
Tippek autóbérléshez Dubrovnikba
Az autókölcsönzés a nyári hónapokban elég drága Dubrovnikban. Már-már Szicília és Szardínia szigetét súrolják az árak. Érdemes előre lefoglalni, nem az utolsó pillanatra hagyni. Az árakat a Rentalcars és a Discovercars weboldalakon tudjátok összehasonlítani. Érdemes mind kettő weboldalon megnézni, ugyanis néha az egyiknél, néha a másiknál jön ki olcsóbbra az autóbérlés. Július-augusztus hónapokban az autóbérlés legalább 30-35,-euróba fog kerülni naponta a legolcsóbb autóra, míg ugyanezeknél a kölcsönzőknél főszezonon kívül már csak 14-18,-euróba kerül az autókölcsönzés egy napra. A szállásokon kívül itt is óriási a különbség, szóval a legjobb időszak a város és a régió felfedezéséhez a júniusi és a szeptemberi hónap. A biztosítás érdemes a WorldWideInsure weboldalon megkötni, amely egy évre, korlátlan számú autóbérlésre kerül annyiba, mint egyenesen az autókölcsönzőnél egy alkalomra.
Hotelek és egyéb szállások Dubrovnik városában, a látnivalók közelében
Dubrovnikban elég egyszerű szállást választani. Az óvárosban egymást érik a méregdrága apartmanok és szállodák, míg a városfalon kívül határozottan olcsóbb szálláslehetőségek találhatók. Az óváros legnagyobb hátránya, az óriási tömeg, amely gyakran olyan hatalmasra duzzad, hogy az ember még csak le sem tud hajolni a cipőjét bekötni. Ez különösen igaz nap közben, amikor kikötnek az óceánjárók. Akkor hirtelen elszabadul a pokol. Ott tartózkodásunk során rengeteg taxissal és Uber sofőrrel beszélgettem. Egy valamiben mindegyikőjük egyetértett: a városnak fel kell lépniük az óceánjárók ellen. A turisták, akik így érkeznek Dubrovnikba nem költenek pénzt szállásra és nem költenek pénzt az éttermekben, mivel a hajókon all-inclusive ellátásban részesülnek. Ennek köszönhetően a városnak szinte semmi haszna nincs az ilyen utazókból, ráadásul a tömegturizmus elveszi azoknak az utazóknak a kedvét, akik azért jönnek ide, hogy valóban kiélvezzék a várost. Nem csoda, hogy a helyi lakosok évek óta azért tüntetnek, hogy tiltsák be az óceánjárókat.
A szállásra visszatérve érdemes még egy helyszínt megemlíteni eme pompás horvát városban. Ez pedig Babin Kuk és az alatta található Lapad lakóterület. Babin Kuk egy kisebb hegy, ahol a helyi lakosok élnek. Ezen a domboldalon viszont számtalan jobbnál-jobb apartmant lehet kibérelni nagyon olcsó áron. A parkolás itt általában nem gond és az árak teljesen már szinten vannak, mint az óvárosban. Ráadásul Dubrovnik legjobb strandja, Uvala Lapad is itt található. Lapadtól pár perc alatt városi busszal az óvárosba juthatunk. Véleményem szerint sokkal jobban megéri itt szállást foglalni, mint az óvárosban, ugyanis rengeteget meg lehet spórolni a szálláson és a tengerpart is tisztább. Arra azért érdemes odafigyelni, hogy a szállás ne legyen túl magasan Babin Kuk hegyoldalában, ugyanis a lépcsőket megmászni felér egy háromórás Rubint Réka edzéssel. Jöjjön pár konkrét tipp:
Spórolós tipp: Apartments Franica
Ingyenes parkolási lehetőséggel ez az apartman egy tökéletes választás lehet azok számára, akik nem akarják három havi fizetésüket elkölteni egy hét szállásra Dubrovnikban. A szobákat légkondival látták el és a síkképernyős műholdas TV az unalmas estéken is jó szolgálatot nyújthat. A Lapad-öböl mindössze pár perc sétára, 750 méterre található a szállástól. Ár/érték arányban ettől jobb szállást nehezen találtok Dubrovnik környékén.
Luxus tipp: Hotel Dubrovnik Palace
Ez a hotel szó szerint Dubrovnik legjobb hotelje. Több díjat is besöpört magának már az évek során a nemzetközi hoteleket értékelő testületek által. A medencéje tökéletes kilátást nyújt az Adriai-tengerre és a hotel privát partszakaszáról a napkelte és a napnyugta is látható. Az öt csillag ebben az esetben nem véletlenül került a Dubrovnik Palace neve mellé. A szállás ára tartalmazza már a reggelit is. Aki esetleg szeretné kipróbálni a hotel medencéjét, de sokallja a szállás árát ezért, az könnyedén megteheti, elég ha a recepción megkérdik, hogy hol található az étterem, amely közvetlenül a medence mellett található. Lenn a medencénél már senki sem ellenőrzi ki a vendég és ki nem az.
Akinek egyik fenti szállás sem felel meg, annak érdemes körülnézni a Booking.com szállásajánlatai között, ahol személyre szabhatja igényeit:
Booking.comLátnivalók Dubrovnik városában és közelében
Lapad tengerpartja
Kétségtelenül ez Dubrovnik legjobb strandja. Az óvárostól mindössze 3 kilométerre található. Nagy előnye, hogy teljesen autómentes. A strand körül rengeteg árnyékos helyet lehet találni, ezért nem kell aggódni a napszúrástól. Mivel kellően távol esik a belvárostól ezért nem kell attól aggódni, hogy a víz a kanalizációtól szenyezett lesz. Lapad városrész több kavicsos stranddal is rendelkezik. Érdemes viszont odafigyelni a kisebb strandoknál, ugyanis sok a tengeri sün. Ha a látnivalók már nem szórakoztatnak és strandolni szeretnél akkor mindenképp ezt válaszd, ne pedig Dubrovnik valamelyik központi strandját.
Luza – Dubrovnik főtere a katedrálissal és a kincstárral
Dubrovnik főtere, a Luza tér az óváros központja. Sok-sok látnivaló kötődik ehhez a térhez. Itt található többek közt például az Orlando oszlop, Dubrovnik katedrálisa – a Szent Balázs templom, a Rektori, és a Sponza palota is. A látványosságok közül egyik éri a másikat. A turisták pedig áhítattal csodálják, hogy milyen hihetetlen látnivalók is találhatók Dubrovnik történelmi részében. A katedrális Dubrovnik óvárosának a legmagasabb épülete, szédületes a kilátás a kupolájából. A belépő a templom részbe ingyenes, míg a kincstár része 15 kunába kerül.
Városfalak és a városkapuk
A 2 kilométer hosszú városfalak a 10. században épültek és azóta is stabilan állnak. Pedig ezeknek a falaknak aztán sok mindent ki kellett bírniuk. Helyenként akár 6 méter magasak és bizonyos részeken akár 6 méter szélesek is. A városfalakon két torony és két erőd magaslik: a Minceta torony, Bokar torony, Lovrijenac erőd és a Revelin erőd. A városfalakra a Hilton hotelhez legközelebb található Pile Gate nevezetű kapunál lehet felmenni. A belépőjegy ára főszezonon kívül 50kuna, míg főszezonban 200 kuna. Itt tudjátok megvásárolni, ha szeretnétek elkerülni a fölösleges sorakozást. Az óvárosba három kapun keresztül lehet bejutni: Pila, Buze és Ploca. Mind a hármat megéri felkeresni.
Stradun
Dubrovnik legnépszerűbb sétálóutcája. A sétány a 15. században épült, 300 méter hosszú és végig macskakövekkel van kirakva. Az épületekben lenn üzlethelységeket alakítottak ki, míg fenn a helyi lakosok élik napjaikat. Érdemes megtekinteni nap közben is, mivel a valódi nyüzsgést csak ekkor lehet megtapasztalni. A világ minden részéről összegyűlnek itt az emberek és olyan érzés, mintha egy óriási kiállításon lenne az ember, ahol minden nemzet szerepet kap.
Lovrijenac erőd
Ez az erőd nem teljesen az óváros része, egy másik sziklán 37 méter magasban tornyosul. Ahhoz, hogy meglátogassuk egy poros kis felfelé kígyózó úton kell felsétálni, amit nyáron a hőmérőt kiakasztó forróságok nehezítenek meg. A tornyot számtalanszor próbálták a történelem során elfoglalni, de áthatolhatatlannak bizonyult. A velenceiek sokszor megpróbálták ostrom alá fogni, de egyszer sem sikerült nekik elérni a céljukat. Az erődben három terasz található, amelyeket két felvonóhíd köti össze. A toronyból lélegzetelállító kilátás nyílik az óvárosra és az Adriai-tengerre. Ami a belépőt illeti 200 kunába kerül, de nekünk sikerült besurranunk egy nagyobb turistacsoporttal is. Nem szép dolog tudom, de legalább még jobban feldobta az amúgy is látnivalókban izgalmas napunkat.
Az Onofrio szökőkút
Ezt a hatalmas szökőkutat több, mint 6 éven át építették, míg 1444-ben be nem fejezték. Így lett ez a szökőkút a város egyik legikonikusabb látnivalója. Az Onofrio szökőkutat legkönnyebben egy laza sétával a Pile kaputól lehet megközelíteni. 1667-ben egy földrengés rombolta le a várost és a szökőkút is részlegesen elpusztult. Szerencsére pár év alatt sikerült újjá építeni és szinte az eredeti formájában lehet ma is megtekinteni. A helyszínre a Trónok harca rendezői is felfigyeltek, több jelenet is itt játszódik a sorozatban.
A régi kikötő és a Szent János erőd
Ez lett az egyik kedvencem a Dubrovnik városában található látnivalók közül. Ahogy kiértem a stégre szinte láttam magam előtt a halászokat, ahogy a napi friss fogással behajóznak a kikötőbe és az asszonyaik, meg a gyermekeik kíváncsian várják, hogy milyen teli hálókkal áldotta meg őket aznap Poszeidón, a tengerek Istene. A régi kikötőben nem találunk nagy hajókat, vagy óriás jachtokat. Többnyire kicsi bárkák vannak csak itt kikötve, ami még jobban megadja a hely hangulatát. A kikötőtől nem messze található a Szent János erőd, amely a történelem során védelmi célokat szolgált. Az ellenséges hajókat innen már messziről kitudták szűrni, és az éber őrök gyorsan riadóztatták a katonaságot. Az erődnek különös formája van, amelyen minden utazónak megakad a szeme. Az épület engem leginkább egy megfelezett hordóra emlékeztetett kinézetre, amely előtt egy hullámtörő is található. Az erődbe mindenképp megéri betérni, ugyanis a földszinten egy 27 medencéből álló akvárium is található.
A Minceta erőd
Az erőd, amely formára leginkább egy több emeletes esküvői tortára emlékeztet. Az erőd a városfal északi részén található. A torony a nevét a Minceta családról kapta, akik azzal járultak hozzá a torony megépítéséhez, hogy felajánlották azt a területet építkezésre, ahol a torony most is áll. A Minceta torony az egyik legmagasabb építmény Dubrovnik óvárosában és a mai napig a legyőzhetetlen várost szimbolizálja ez az építészeti remekmű. A kilátás gyönyörű innen, semmiképp se hagyjátok ki.
Lokrum sziget
Lokrum szigete elég furcsa kontrasztot mutat Dubrovnik városához képest. Dubrovnikban minden egyes négyzetmiliméter be van építve. Lokrum ezzel ellentétben szinte csak növényekből áll. Legegyszerűbben a kikötőből juthatunk el ide, szervezett hajós kiránduláson, vagy pedig kajakkal az óváros bejárata mellől. A szigeten türkizkék vízű vízű strandokat, egy növényi arborétumot és egy régi történelmi erődöt találunk. Az erőd leginkább arról ismert, hogy sok jelenetet ott vettek fel a Trónok harca sorozathoz. Az arborétum a természet szerelmeseinek fog kedvezni főképp. Főleg kaktuszokból, eukaliptuszból és var narancsfákból áll. A strandok közül az egyik pedig csak nudisták számára van fenn tartva. Szóval ha nem félsz ledobni a ruháidat, akkor ez a te helyed.
Buža Bar
Az egyik kedvenc bárom lett Dubrovnikban. Az árak közepesen drágák, viszont az élmény, ahogy a hegyoldalban sörözünk a naplementében megfizethetetlen. A Buza bárból egyenesen Lokrum szigetére nyílik a kilátás. A hajók, kajakok és a kenuk sorban haladnak el a tengeren miközben estére a háttérben látni, ahogy a nap tüzes golyója elmerül a tenger hullámai között. A merészebbek csobbanhatnak egyet a tengerben. Ehhez mindössze össze kell gyűjteniük a bátorságukat és a sziklákról a mélybe ugraniuk. A létrákon utána már kitudnak mászni is a szárazföldre.
Készítettem egy térképet Dubrovnik városáról, amelyen feltűntettem hol találhatók a látnivalók:
Egyéb fizetős programok és látnivalók Dubrovnik városában
- 3 órás kajakbérlés amellyel körbe lehet evezni az óvárost a tengeren – 29,- EUR
- 3 órás kajakbérlés naplementében, borozással összekötve – 35,- EUR
- Egész napos kirándulás Bosznia legszebb részére Mostar városába és a Krawice vízeséshez – 45,- EUR
- Egész napos kirándulás Montenegróba a Kotor-öbölbe, ha már unod a tömeget – 60,- EUR
- Fedezd fel Lokrum szigetét kajakkal idegenvezetővel, kezdőknek is tökéletes választás – 36,- EUR
- Extrém ATV quad szafari négykerekű motorbicikliken Konavleban – 80,- EUR
- Extrém buggy szafari kirándulás Dubrovnikból – 62,- EUR
- Trónok harca hajókirándulás és sétálótúra a forgatási helyszíneken – 53,- EUR
- 4 órás lovaglás Konavle régiójában a kevésbé ismert látnivalók körül Dubrovnik vidékén – 112,- EUR
- Retúr felvonó jegy Dubrovnik legszebb kilátópontjához – 21,- EUR
- Egész napos kis motorcsónak bérlés 6 személy számára jogosítvány nélkül – 160,- EUR
Összegezve
Repülőjegy – 45,- EUR
Szállás az Apartments Franicaban 4 éjszakára 2 személy esetén – 72,- EUR
Retúr buszos transzfer a repülőtérről – 14,- EUR
Együtt – 131,- EUR
Dubrovnik nagyjából egy szint, mint a többi horvát tengerparti város, viszont az éttermek árai nagyon elszálltak. Pár konkrét példa: ebéd egy átlagos olcsóbb étteremben 100,- kuna (13,- EUR), egy kávé 21,- kuna (2,70,- EUR), csapolt sör 40,- kuna (5,50,- EUR).
A strandok Dubrovnikban nem érnek fel Horvátország legszebb tengerpartjaihoz. A környező szigetek tengerpartjai akkor inkább már sokkal szebbek. Érdemes felkeresni Korcula szigetét, amely nagyon közel található Dubrovnikhoz. A legtöbb horvát szerint Korculán találhatók az ország legszebb partjai.
Ez olyan kérdés, mintha az almát hasonlítanánk a körtékkel össze. Melyik a finomabb? Mindkét város csodálatos, és mindkét város jó döntés. Olvass utána és válassz az alapján, hogy melyik felel meg jobban a TE elvárásaidnak.
A városfal, a városkapui, Minceta erőd, Szent Balázs katedrális, Sponza palota, Lovrijenac erőd, a régi kikötő, A Szent János erőd, Lokrum sziget, Buza bár, az Onofrio szökőkút és a Stradun.
Árszínvonal – Az árak hasonlók ahhoz, amilyenek Dél-Dalmáciában fogadtak Trogirben és Splitben. Szállást nagyjából ugyanazért az összegért lehet foglalni mind két részén Horvátországnak, viszont az éttermek Dubrovnikban nagyon elszálltak az áraikkal. A helyi lakosok is állandóan azon panaszkodtak, hogy a legtöbb étteremben az árakat nem az ő pénztárcáikhoz mérten árazzák be. 3,5 pontot osztottam ki ezért Dubrovnik árszínvonalának.
Látnivalók – Ha valamire, akkor erre igazán nem lehet panasz Dubrovnikban. A látnivalók Dubrovnik óvárosában sorban érik egymást és a legtöbb utcában csak szájtátva sétálnak az utazók, hogy hova csöppentek. A hely legnagyobb riválisa Montenegróban Kotor városa. Igaz, Kotor eléggé hasonlít Dubrovnikra, de a hangulata teljesen más. Részemről azt javaslom, hogy ha valaki már itt jár, akkor mind a kettőt nézze meg.
Éjszakai élet – Hát Dubrovnik éjszakai élete határozottan nem ér fel egy Ibizával, de még egy Mallorcával sem. A városban az éjszakai élet leginkább a finom gyertyafényes vacsorákról szól, nem pedig a hajnalig tartó bulizásról. Ennek ellenére pár kiváló szórakozóhely azért akad itt is: Revelin Culture Club, Copacabana Beach, Lazareti és a latin zene szerelmesei számára a Latino Club Fuego.
Helyi ételek – Szinte egy az egyben ugyanaz érvényes a Dubrovnikban található éttermekre, mint amit az előbb említett dalmáciai posztban leírtunk. A horvát konyha nem túl kiemelkedő ráadásul a csevabcsicsa sem annyira finom szerintem, mint ahogy a helyi lakosok ezt beállítják. Ennek ellenére rengeteg kiváló étterem található Dubrovnikban. Érdemes a Tripadvisor weboldal alapján tájékozódni, hogy olyan vendéglőbe üljünk le, ahol valóban jól főznek. Én sajnos párszor nagyon melléfogtam a választással.
Összegezve – A látnivalók Dubrovnik óvárosában felejthetetlen benyomást gyakoroltak rám. Imádtam frissen fogott halat vacsorázni a kikötőben, a sziklából készült városfalakon sétálni, kajakozni Lokrum szigete körül. Ahhoz viszont, hogy valóban jól érezzem magam oda kellett figyelnem pár apróbb dologra. Az óvárosba vagy nagyon korán mentem csak ki, vagy késő este. Ennek köszönhetően elkerültem az óriási tömegeket, amelyek a tengerjáró hajókról elönzölik a várost nap, mint nap. Hála az égnek a szállást sem az óvárosban foglaltam. Ahogy később rájöttem, nem sok helyen tudtam volna úszni ott, és naponta buszozni a tengerpartra és vissza nem sok kedvem lett volna. Ezeknek a döntéseknek hála én nem úgy távoztam Dubrovnikból, mint sok más ember, akik a pokolba kívánták az egész várost. Dubrovnikot lehet szeretni, csak oda kell figyelni mindenekelőtt a részletekre.