A 2023 nyarán igyekeztem a lehető legtöbbet utazni. Tavaly gyermekáldás miatt kissé visszavettünk a tempóból, de idén sikerült mindent bepótolnunk úgy érzem. Koppenhágával már hosszú ideje szemeztem. Dánia egyike volt annak a pár európai országnak, ahol eddig még soha nem jártam. Nem azért, mert soha nem vonzott volna – szimplán csak mindig máshova vitt az utam. Szerencsére az idei évben eljött annak az ideje, hogy felkeressem Európa egyik legfejlettebb országát. Az elvárásaim egészen magasan voltak, miután annyi pozitívumot hallottam erről az elbűvölő helyről. Az emberek nagy része, aki már járt itt szinte mind dicsérte. És azt kell, hogy mondjam én is remekül éreztem magam ebben az északi kisvárosban. Semmilyen téren nem okozott csalódást. Legyen az akár a remek közbiztonság, a kiváló (nem dániai) ételek, a boldognak tűnő emberek, vagy éppenséggel az eseménydús éjszakai élet a városban. Összesen öt napot töltöttünk Dánia fővárosában és bőven volt mit csinálni ennyi idő alatt is. A posztból megtudhatjátok, hogy miként tengettük napjainkat Koppenhága városában, milyen látnivalók kerültek fel a kötelező látványosságok listánkra, és azt is, hogy mennyire drága (nagyon durván) Dánia fővárosa. Nézzük!
Tartalom
Látnivalók Koppenhága városában
Tivoli vidámparkja
A Városháza tér mellett található Koppenhága legismertebb vidámparkja. A park az év minden időszakában nyitva áll. Több mint 20 fajta attrakció közül válogathatnak a kicsik és a nagyok egyaránt. Többek között hullámvasutak, körhinták, tükörterem, bábszínház, szabadtéri színház garantálja a kiváló szórakozást. A vidámpark talán legérdekesebb része a mór stílusú koncertterem, amely éjszaka kivilágítva különösen hangulatos.
A Tivoli park világszerte nagyon híres. Több amerikai filmet is itt forgattak. A helyi lakosok szerint egyenesen ez Koppenhága leghíresebb látványossága. Aki pedig Karácsonykor látogatja meg Koppenhága városát, az mindenképp keresse fel a helyi látnivalók közül Tivolit. Ilyenkor ugyanis különleges téli díszítést kap a park.
Az alap belépőjegy ára 155,- DKK. Ez a különböző tematikus rendezvények alapján változhat. Sőt, hétvégén még egy tizessel drágább is. Érdemes azt is észben tartani, hogy ez a belépőjegy nem tartalmazza a hinták árát. Ha valaki korlátlanul szeretne hintázni, annak még egy „RIDE PASS”-ot is kell vennie 169,- DKK-ért. Ha ide jöttök, akkor mindenképp vegyétek meg a RIDE PASS-ot is, mivel nagyjából 2 körhinta ára külön fizetve bőven meghaladja ezt az összeget.
Christiansborg palota
Érdemes felkeresni Slotsholmen aprócska szigetét is. Itt található a dán kormány székhelye. Koppenhága lakossága alapján ez a hely és Tivoli minden utazó számára kötelező látnivalók. Christiansborg több mint 800 éves történelemmel büszkélkedhet. Ma ez a palota a székhelye a parlamentnek, a legfelsőbb bíróságnak és a miniszterelnöki hivatalnak is. Az épület egy részét a dán királyi család használja a mai napig. Szerencsére viszont a legtöbb része a Christiansborg palotának a nyilvánosság számára is nyitva áll.
A palota egyes részeinek nyitvatartási ideje eltérő lehet, mivel használatban vannak. Érdemes indulás előtt erről tájékozódni. Ezt a hivatalos weboldalon tehetitek meg. A belépőjegyeket itt vehetitek meg előre. Nem muszáj az épület összes részébe jegyet vennetek, elég csak oda ami érdekel. Ha a teljes tárlatot meg szeretnétek nézni, akkor a combi ticket-et válasszátok – ennek az ára 175,- DKK.
Kastrup Søbad
Mi előtt elindultam Koppenhága városába még összeírtam a kötelező látnivalók listámat. Egy dologra mindenképp kíváncsi voltam. Megakartam nézni egy nyilvános strandot a Kattegat szoros és a Balti-tenger környékén. Megkerestem a legismertebbet és így esett a választásom Kastrup Søbad-ra.
A dánok imádnak a hideg vízben pancsolni. Én ezzel a számomra kínzással felérő tevékenységgel nem ápolok igazán baráti viszonyt. Viszont mindenképp érdekelt, hogy hogyan viselik a helyiek a számomra antarktiszi körülményeket. Kastrup Søbad-nál már messziről látszik a fa tákolmány a vízen. Nagyon ötletesen van megoldva az egész létesítmény. A fa épület körül zár egy kellően nagy területet, ahol mindenki szabadon fürdőzhet. Nincs nagy szél, és nincsenek óriási hullámok sem. Cserébe a víz pont ugyanolyan hideg, mint bárhol máshol a környéken.
Azt még fontos megjegyeznem, hogy a dánok előszeretettel hódolnak a nudizmus szenvedélyének oltárán. Ha meglátsz pár himbálódzó hímtagot, vagy a gravitáció hatására megernyedt női mellet, akkor ne rohanj el sírva. Itt ez normális.
Nyhavn kikötője
A Skandináv országok jellegzetes hangulatát a városok kikötői nyújtják. Elég csak a norvég Bergen-re vagy pedig a svédországi Stockholmra gondolni. Nincs ez másképp Dánia fővárosában sem. Ha a Nyhavn szócskát szó szerint lefordítanánk, akkor a jelentése – „Az új kikötő”. Valójában már egyáltalán nem számít újnak, de a helyre ráragadt ez a kifejezés.
Maga a kikötő színes házak egyvelegéből áll. A házikók földszintjén különböző éttermek és kocsmák találhatók. Elvétve feltűnik egy-egy szuvenír és ruhaüzlet is. Nyhavn egyébként egyáltalán nem nagy területen fekszik. Röpke egy óra alatt kellemes tempóval körbe lehet sétálni a kikötő mind két partját.
Furcsa így belegondolni abba a ténybe, hogy egykor Nyhavn volt Koppenhága legveszélyesebb része, ma pedig a bámulatos helyi látnivalók közül a pontosan ez a kikötő az egyik legnépszerűbb. A két érdekesebb látványosság a kikötő egyik felében a horgony szobra és az 1885-ben épült világítótorony.
Den Bla Planet
Dánia Nemzeti Akváriuma egy építészeti műremekben található. Az épületet úgy tervezték meg, hogy felülről egy örvényt formázzon. A Den Bla Planet Észak-Európa legnagyobb akváriuma. Az akvárium három főbb részből áll:
- Az esőerdők és vízi világa
- Az északi tengerek élőlényei
- A múlt kihalt élőlényei
A Den Bla Planet-ben közel 50 különböző akvárium található. A különböző rájáktól kezdve, a teknősökön, pörölycápákon, csikóhalakon, murénákon át az aligátorokig minden fajta élőlény megtalálható itt. Pár héttel a dániai kiruccanásom előtt voltunk a budapesti Tropikáriumban. Szóval egész jó összehasonlítási alappal érkeztem ide. A dániai akvárium határozottan nagyobb. A budapesti nagyjából 3000 m2, míg a dániai 12000 m2. Ami az állatok változatosságát illeti, azzal viszont már nem voltam annyira elragadtatva. Nem láttam egyetlen egy olyan állatot sem, amelynek hiányát éreztem volna Budapesten. Kicsit nagyobb durranásra számítottam, ha már ekkora híre van ennek a helynek.
Az ára pedig szintén elég borsos. A jegyeket itt tudjátok előre megvásárolni. A felnőtt jegyárak 185,- DKK-nál kezdődnek. Érdemes előre foglalni, mivel a belépőjegyek száma limitált!
Rundetårn
A helyi látnivalók közül az egyik legizgalmasabb Koppenhága kerek tornya, a Rundetårn. Ez egy 36 méter magas építmény. A tornyot 1642-ben építették és az eredeti funkciója alapján csillagvizsgálóként működött. A torony tetejéről lehengerlő kilátás nyílik a városra. Ehhez csupán egy elég meredek széles rámpát kell leküzdenünk.
Mi fél úton megpihentünk, ahol egy farkasokkal foglalkozó kiállítás fogadott. Több mint 200 éve a dánok kiirtották a helyi farkas populációt, de pár éve egy új falka ismét letelepedett Dániában. Most a legtöbb ember azon veszekszik Dániában, hogy ki kellene-e ismét irtani a farkasokat vagy sem. Ha engem kérdeztek, akkor a válaszom nem. De nekem nem lopott el egyetlen juhomat, bárányomat, asszonyomat sem egy farkas sem.
A felnőtt belépőjegy ára 40,- DKK. Itt tudjátok előre megvásárolni a jegyeket felár és várakozás nélkül.
Amalienborg Kastély
A Frederiksstaden negyedben csupán másfél kilométerre a Rosenborg palotától található annak a testvérpalotája Amalienborg. A térre négy rendkívül impozáns palota néz. Ezek eredetileg a nemesség számára épültek. Viszont 1794-ben a Christiansborg-ban bekövetkezett tűzvész után a dán királyi család vette az épületeket birtokba. Az Amalienborg Kastély Sophie Amalie királynőről kapta a nevét. Sajnos az ő eredeti rezidenciája a hamu martalékává vált egy tűzvész során. Az épület szándékosan úgy van megtervezve, hogy a társadalmi rangokat tükrözze. Középen a király áll, körülötte pedig a négy palota, amelyek a nemességet szimbolizálják.
Rosenborg palota
És ha már az Amalienborg kastélyról beszéltünk, akkor mindenképp érdemes megemlíteni a Rosenborg Palotát is. Itt találhatók Dánia legnagyobb kincsei. A palotát IV. Keresztély norvégiai király építette. Egészen 1720-ig a királyi család lakott a palotában. Ezt követően már csak nyári pihenőhelyként használták. Végül 1838-ban a kastélyt múzeummá alakították. Kétségkívül a hely legnagyobb látnivalója az alaksorban található koronaékszerek és királyi ereklyék. Ezeknek az értéke felbecsülhetetlen.
Strøget bevásárlóutcája
Ha helyi szuvenírboltokra vágysz, vagy csak egy finomat szeretnél enni akkor vedd az irányt a világ egyik leghosszabb bevásárlóutcája, a Strøget felé. A változatos helyi márkájú ruhaüzleteken keresztül egészen a nemzetközi franchise-okig mindent megtalálsz ezen a sétányon. Az utca a Városháza térnél kezdődik és egészen a Kongens Nytorv metrómegállóig tart. Az utcán végig csak gyalogosan lehet közlekedni. Ráadásul néhány kereszteződő utcát is lezárta az autósforgalom elől. Tökéletes program egy szabad délutánra ezen az utcán bámészkodni és vásárolni.
Kastellet & Kis Hableány szobor
A helyi látnivalók közül kétségkívül a kis hableány szobor Koppenhága legismertebb jelképe. Már érkezés előtt felkészítettem a feleségem arra, hogy ne számítson egy nagy durranásra. Az internet legmélyebb bugyrai is tele van olyan üzenetekkel, hogy mekkora csalódás is volt valójában ez a szobor. És hogy tényleg annyira túlértékelt-e? Az sok mindent elárul róla, hogy amikor odaérkeztünk akkor minden második embertől olyan mondatokat hallottunk mint: „Ezért sétáltunk ennyit? Mekkora csalódás! Ne hülyéskedj, hogy ez az a szobor!”. De mindenki döntse el saját maga. Nyahvnból hajókirándulásokat is szerveznek ehhez a szoborhoz. Senki ne dőljön be a hajókirándulásoknak a szoborhoz – a partról sokkal jobban látni, mint a vízből.
Magát a szobrot egyébként Edvard Eriksen szobrász alkotta Andersen meséje alapján. A Disney klasszikussal ellentétben ez a mese szomorú véget ér. A herceg nem viszonozza a kis hableány szerelmét, ezért ő visszaúszik a tengerbe. Ez a szobor pedig a beteljesületlen szerelmet jelképezi.
Ami viszont sokkal érdekesebb a hableány szobortól, az a parton található Kastellet erőd. Az erődítményt vizes árok veszi körbe és szigorú tekintetű katonák őrzik a helyet. A domboldalra könnyedén fel lehet sétálni és lehengerlő kilátás nyílik az öbölre, illetve az erőd zöld, geometrikusan szimmetrikus dombjaira.
Christiania hippinegyede
Christania talán az egyik legfurcsább hely, ahol valaha is jártam. Annyira nem illik bele Dánia összképébe, hogy amíg ott sétálgattam úgy éreztem egy teljesen más országban vagyok. Sőt! Nem csak más országban, de más időben is. A hippinegyed valódi időutazós élményt nyújt. A városrész 40 évvel ezelőtt alakult. Akkoriban még egy teljesen értéktelen földterületen. Nem sok mindenki gondolta volna, hogy ennek a helynek ekkora értéke lesz a későbbiekben. A földterületért többször bíráskodtak is az ott élő hippikkel, ám végül sikerült megegyeznie a városnak velük. Ma már az egész Christania a lakosok tulajdonában áll.
Koppenhága városában a legnépszerűbb látnivalók közül is ez a legfelkapottabb. Egy valódi párhuzamos társadalom alakult itt ki. Évente több mint 1 millió ember utazik ide csak azért, hogy megnézze ezt a negyedet. Sokan utólag úgy nyilatkoznak, hogy nem érezték magukat komfortosan ebben a negyedben. Amikor az ember belép ebbe a hippivárosba, akkor egy olyan üzenet fogadja, hogy épp elhagyta az EU határait. Christaniaban tilos fényképezni a piac környékén. Ez cseppet sem meglepő, mivel itt tudatmódosító szereket is árulnak a piacokon. Kissé bizarr volt, hogy ezt ennyire nyíltan teszik, egy olyan országban, ahol ez egyébként nem legális. A településen tilos autókat használni, többnyire biciklivel közlekednek az emberek. A lovak is szabadon sétálgatnak az utcákon. Ha egy furcsa, ám izgalmas helyet szeretnél felfedezni, akkor Christaniat ki ne hagyd dániai utazásod során.
Városháza tér
Ez a tér a város központja. Itt található a koppenhágai városháza. Aki Koppenhága legszebb kilátására kíváncsi, az felmászhat a városháza tornyába, ahonnan a legszebb látnivalók kiválóan láthatók. A maga 106 méterével ez Koppenhága legmagasabb kilátása. A főbejáratnál található világórát a híres Jens Olsen tervezte. 1955-ben készült el, és nemcsak az időt és a dátumot, de a különböző csillagképeket is mutatja.
Bakken
Koppenhágától csupán 20 perc autókázásra található a város második legismertebb vidámparkja – Bakken. Erről a helyről azt kell tudni, hogy egy kicsit falusiasabb hangulata van, mint a méltán népszerű Tivolinak. A belépés ingyenes. Szóval aki nem szeretne hintázni, csak nézelődne az nyugodtan vegye ide az irányt. Bakken távol esik a nagyváros zajától, így a környezet is sokkal barátságosabb. Egy erdőben található, ahol egy nagyon kellemeset lehet sétálni.
A parkban egyébként 6 hullámvasút található és több mint 30 különböző hinta működik. Amit még fontosnak érzek megemlíteni az a tény, hogy ez a vidámpark már 1583 óta működik és ezzel ez a világ egyik legöregebb vidámparkja.
Az állatkert
Általában indulás napjára már nem szoktam nagy terveket beiktatni. Viszont a kislányunk imádja a pandákat és még soha nem látott. Ezért úgy döntöttünk, hogy még az utolsó nap megnézzük a helyi ZOO-t . Meg is érkeztünk Koppenhága állatkertjébe, ahol a ritka állatok voltak a legnagyobb látnivalók. Láttunk jegesmedvét, flamingót és még pingvint is. A kenguruknál meg lehetett simogatni az állatokat is. Ez mind hatalmas élmény volt a mi pici Laránknak. Végül aztán eljutottunk a hőn szeretett pandákhoz is. A kicsi viszont eddigre már olyan nyűgös volt, hogy véletlenül leverte a feleségem fejéről az olvasó szemüvegét. Igyekeztünk keresni egy dolgozót, aki kiveszi a pandaketrecből a szemüveget. Az egyik dolgozó segített is volna. Mint elárulta a panda valójában egyáltalán nem barátságos állat és nem lehet csak úgy bemenni a ketrecébe. Megpróbálta egy halászhálóval kivenni a Klaudi szemüvegét, de sajnos nem sikerült. Közben megjelent az állat gondozója és olyan bunkó volt, mint Buggsy a „Mert különben megint dühbe jövünk” filmben. Így hát egy szemüveggel szegényebben távoztunk az állatkertből, cserébe viszont a panda végre megtanulhat olvasni.
Update: Az állatkert gondozója kihalászta a szemüveget másnapra és az irodai személyzet postán elküldte az okulárét. Buggsynak meg remélem sokkal boldogabb napja lett.
Hogy magáról az állatkertről is írjak valamit: ez Európa legrégebbi és legnagyobb állatkertje. Az állatok élőhelye úgy van mindenütt kialakítva, hogy a lehető legjobb hasonlítson a természetes környezetükre. A jegesmedvének például zord sziklák jelentik a ketrece határát. Az állatkertben megtaláltok mindent, ami az ilyen helyekre jellemző. Van itt hüllőház, madárketrec, majomketrec, oroszlánbarlang stb.
A belépőjegyet itt tudjátok megvásárolni. A felnőttjegy ára cseppet sem olcsó, 239,- DKK. A gyerekjegy „csupán” 139,- DKK.
Botanikus kert és pillangóház
Valamiért furcsa vonzalmat érzek a botanikus kertek iránt. Valahogy számomra egy botanikus kert sokkal természetesebb érzést nyújt, mint egy állatkert. Pedig, ha jobban belegondolunk, akkor a maga furcsa valójában mind két létesítménynek ugyanaz a szerepe. A koppenhágai botanikus kert 10 hektáron terül el, 27 különböző üvegházból áll és több mint 13 000 féle különböző növény található itt. Érdekes látvány volt, ahogy a botanikát tanuló egyetemista diákok a házi feladatukat csinálták épp a növények tanulmányozásával.
A belépés a kertbe teljesen ingyenes. Viszont, ha valaki a pálmaüvegházat és a pillangóházat is meg szeretné nézni, azért külön fizetnie kell. A kombinált belépőjegy ára mind két helyre 60,- DKK.
Superkilen – Nørrebro
Nørrebro negyedében található Superkilen park egy valódi üde színfolt Koppenhágában. Nørrebro egy multikulti negyed, amely nem számított mindig a legbiztonságosabb környéknek. Szerencsére sikeresen rehabilitálták ezt a városrész és ma már békében éldegélnek egymás mellett a különböző fajú, vallású, nemű emberek.
A Superkilen tér egy remek hely a fotózáshoz. A legszebb instagramos fotóimat is itt készítettem Dániából. A téren minden ország a saját jellegzetes szimbólumát állította ki. Így került ebbe a színes és kreatív parkba többek között egy olaszországi futballpálya, egy japán csúszda a gyerekeknek, egy thai bokszring, egy marokkói piactér és egy libanoni terasz is. A téren a látnivalók ingyen megtekinthetők – semmiképp se hagyjátok ki, ha Koppenhágában jártok.
Pár videó a legfőbb látnivalókról, hogy jobban átadjam a város hangulatát:
Részletes térkép Koppenhága látnivalóival, budget éttermeivel és nyilvános fürdőhelyeivel
Érdekességek Koppenhágáról
- A város eredetileg csak parányi halászfalucska volt. Még a neve is csak annyi volt, hogy „Havn”. A 12. században a gazdasági fellendülés következtében Absalon püspök tanácsára I. Valdemár dán király átnevezte a települést. Az egykori halászfalu így kapta meg a ma ismert nevét – Koppenhágát.
- Koppenhága egy valódi ínyenc paradicsom. Ha Gordon Ramsey főzőtudását megszégyenítő ételeket szeretnél kóstolni, akkor itt a helyed. Összesen 15 Michelin csillagos étterem található a dán fővárosban. Ezen kívül számtalan egyszerűbb, ámbár minőségi alapanyagokkal dolgozó vendéglő is található Koppenhágában. Nekem a dániai ételek nem jöttek be, de a külföldi éttermek mind nagyon jók voltak.
- 1416-ban Koppenhága nem csak Dánia, de Svédország és Norvégia fővárosává is vált egy időben. Ekkor alakult meg ugyanis a Kalmari unió. Ez az unio a három ország szövetsége volt. Azért hozták létre, hogy így tudják meggátolni Németországot a terjeszkedésében. Összesen 150 évig működött, amikor is végül Svédország úgy döntött, hogy kilép az unióból.
- A világ két legrégebbi vidámparkja is Koppenhágában található. Az egyik a Tivoli, amelyről részletesen is írok majd ebben a posztban, a másik pedig a Bakken. Tivoliban található például a világ legöregebb fából készült hullámvasútja is. Állítólag még Walt Disney-t is ez a hely ihlette meg abban, hogy megalkossa a saját vidámparkját – amelyet gondolom senkinek sem kell már bemutatni.
- Dánia fővárosát a legjobb városi fürdőhelyének választották egy internetes szavazáson. Így többek között megelőzte az ausztráliai Bondi beachet és a Rio de Janeiro-ban található Copacabanana-t. A kikötőben rendkívül odafigyelnek a tisztaságra és a tengerből a szemetet kajakokról rendszeresen takarítják az önkéntesek.
- És ha már az úszásnál tartunk, akkor fontos megemlíteni azt is, hogy a dánok örömmel úsznak a fagyos tenger habjaiban télen is. A városban három tengerparti természetes medence is található, amely kiválóan alkalmas erre a tevékenységre. Hivatalosan összesen 29 000 regisztrált ember hódol ennek a szenvedélynek, a valóságban ettől még magasabb ez a szám. Aki a nyílt tengeren szeretné kipróbálni állóképességét a hidegben, az keresse fel Amager beachet.
- Azt hittem, hogy Európában csak Amszterdamban imádják ennyire a kerékpárokat, tévedtem! Koppenhágában a biciklizés a közlekedés szerves részét alkotja. Összesen 400 kilométer kerékpárút áll rendelkezésére a csaknem 120 000 biciklis számára nap, mint nap. A gyalogos, aki kilép a bicikliútra az életével játszik – és ez nem vicc!
- William Shakespeare Hamlet című darabját gondolom mindenki ismeri már az általános iskolai évei óta. A színdarab helyszíne is Dániához kötődik. A Kronburg kastély csupán 50 kilométerre található Koppenhága belvárosától. Ha szereted Shakespeare műveit, akkor ez a helyszín kötelező.
- Koppenhágát korábban Európa legzöldebb városának választották meg. A helyiek rendkívüli módon odafigyelnek a környezetvédelemre. A város célja az, hogy 2025-re Koppenhága legyen a világ első széndioxid semleges fővárosa. Ennek a célnak a megvalósítása pedig teljesen reális tervnek mutatkozik a jelenlegi adatok alapján.
- A koppenhágai kikötő nem csak annyira tiszta, hogy a helyiek szívesen úszkálnak itt, hanem még a természetes élőlények is megtalálhatók a mélyben. A szennyeződésre például rendkívül érzékeny kagylók remekül érzik magukat Koppenhága kikötőjének legmozgalmasabb részeiben is.
- Koppenhágában található a világ legnagyobb bontatlan sörösüveg gyűjteménye. A Carlsberg sörfőzdemúzeumban több mint 20 000 különböző üveg található.
- Ha New Orleans a jazz amerikai fővárosa, akkor Koppenhága pedig az európai fővárosa. A dánok imádják a jazz zenét és örömmel hallgatják az élő koncerteket is. A helyi jazz fesztiválok évente több mint egy millió látogatót csalogatnak ide. Általában a fellépők között olyan óriási nevek is megtalálhatók, mint Miles Davis, Duke Ellington és Thelonious Monk.
- Koppenhágát Malmövel egy 7845 méter hosszú híd köti össze. Aki szeretne, az bármikor percek alatt átjuthat az egyik országból a másikba. Sokan úgy próbálnak spórolni az amúgy is méregdrága szállásokon, hogy inkább Malmöben szállnak meg és naponta vonattal átjárnak Koppenhágába.
Személyes véleményem és élményeim Koppenhágából
Még 2022-ben nászajándékba kaptunk egy 200 eurós Pelikán utalványt. Az utalványt szabadon be lehetett váltani bármelyik útvonalra, szóval kicsit gondban is voltam, hogy mire költsem. Szinte minden megfordult a fejemben a Maldív-szigetektől kezdve egészen Izlandod át. Végül amikor elkezdtem keresgélni a pelikán ajánlatai között, akkor vettem észre, hogy valójában mekkora felárral is dolgoznak. Mindig is tudtam, hogy elég magas jutalékkal dolgoznak, de hogy ekkora azt nem gondoltam volna. Így a hatalmas tervekből egy sokkal kisebb szabású út maradt. Nem mintha €200-ból körbe lehetne utazni a világot. Viszont a jutalékot látva olyan ideges lettem, hogy úgy döntöttem egy centtel sem fizetek nekik többet a kupon értékénél. Kerestem egy olyan repülőjegyet, amelynél beleférünk én, a feleségem és a kislányom is ebbe a keretbe. Így esett a választásunk Koppenhágára.
Dániában még sohasem jártam. A legtöbb utazó pedig aki járt már ott az ódákat zengett erről az országról. És mivel még mindig van pár ország Európában, ahol sosem jártam ezért úgy döntöttem, hogy illene ezt a szürke foltot is lefedni a térképen. Odafele a Ryanaires út felettébb kellemesen indult. A bécsi váróban egy finomat ettünk, megittam vagy fél üveg bort közben pedig Lara baba pedig integetett az összes pihenni vágyó utasnak. A fapadosra természetesen nem foglaltam széket. Ennek rendje és módja szerint szét is ültetett a rendszerük. Bíztam Fortuna kegyeiben, hogy egy értelmes embert ültet majd mellénk és helyet cserél majd velem, hogy együtt üljünk. A fedélzeten üldögélve kisvártatva megjelent egy dániai mamóka, aki közölte velem, hogy az az ő helye, ahol ülök. Ha emlékeztek még Csizmás Kandúr tekintetére a Shrek meséből, akkor nagyjából el tudjátok képzelni, hogyan néztem a hölgyre miközben megkérdeztem nem-e cserélne velem. Kicsit fintorgott, mikor megtudta, hogy 5 sorral hátrább kell ülnie, de végül csak beadta a derekát. A gépen ülve küldtem neki egy tábla csokoládét a stewardess-szel.
Maga a város amúgy nem hagyott olyan mély nyomot bennem, mint ahogy elképzeltem. Mondom ezt annak ellenére, hogy remekül éreztem magam 5 napon keresztül itt. Viszont sokkal inkább emlékeztetett egy kisvárosra, mint Észak-Európa egyik legnagyobb fővárosára. Öt nap alatt szinte száz százalékát megnéztem azoknak a látnivalóknak, amelyekre kíváncsi voltam. Ami már az első nap feltűnt, hogy itt a környezetvédelem nem csak üres blabla. Szembejött velem egy hirdetés, hogy ingyenes kajakbérlést biztosítanak azoknak, akik segítenek összeszedni az öbölben a szemetet. Ha valaki nem olyan két balkezes egy kajakkal, mint én, akkor ez egy kiváló ingyenes programlehetőség a világ egyik legdrágább városában. Itt lehet előre lefoglalni.
A másik dolog, amit rögtön mindenki észrevesz, az a biciklis kultúra. A dánok imádnak tekerni. A legtöbb helyinek akár 3-4 biciklije is van szerte a városban lelakatolva. Többnyire viszont a kerékpárjaik régebbi olcsóbb modellek, mivel a városban több kelet európai biciklitolvaj banda is garázdálkodik. Ha ellopják az olcsóbb biciklijét valakinek, akkor mégsem fáj annyira. Ami külön említést érdemel az, ahogy az anyukák a kosaras biciklikben egyszerre 2-3 gyereket is hordanak iskolába. Ilyet nálunk egyáltalán nem látni az utcákon. Az ott tartózkodásunk során egyszer véletlenül kiléptem egy biciklis elé a kerékpárúton. Nagyjából 5 perc alatt megtanultam dánul káromkodni. Az addig kedves és illedelmes dánok vérszomjas vadállatokká változtak. Kétszer is gondoljátok meg, hogy mikor hova léptek!
Miután majdnem halálra gázolt egy őrült Armstrong hasonmás úgy döntöttem, hogy inkább metróval közlekedek. Döbbenten vettem észre, hogy a metróikat senki sem vezeti. Az önvezető járművek ismét csak eszembe juttatták azt az érzést, hogy milyen messze is vagyunk szellemileg mi ettől a technológiai fejlettségtől.
Az éjszaka miután a feleségem és a kislányom elszenderültek úgy döntöttem, hogy még megnézem az éjszakai életet a városban. Bele is vetettem magam Koppenhága bulikultúrájába. Az első megdöbbentő dolog az volt számomra, hogy a felkapottabb helyeken hány ember képes sorakozni azért, hogy bejusson. Simán akár órákat is álldogálnak a szórakozóhelyek előtt az emberek és arra várnak, hogy a cseppet sem barátságos tekintetű biztonsági emberek beengedjék őket. Már majdnem tovább indultam, amikor észrevettem a club szabályait. Volt ott legalább 7-8 pont, de csak pár maradt meg az emlékezetemben. Engedjétek meg, hogy idézzek egy pár kedvencet:
- Tiszteletben kell tartani az összes gendert. Ha ezt a szabályt nem respektálod, akkor nem vagy szeretettel látva a clubban.
- Tilos engedély nélkül bárkivel is táncolni. Ha valakivel táncolni szeretnél először kérdezd meg, hogy ő megengedi, hogy táncolhatsz-e vele.
- Tilos bárkihez engedély nélkül hozzá érni. Ha valakit megérintesz engedély nélkül, akkor ne lepődj meg azon, ha következményei lesznek.
- És még volt egy pár hasonló bölcs gondolat, de a többire már nem emlékszem.
Köszönöm szépen, ehhez már túl öreg vagyok. Én még a klasszikus „falusi diszkózás” szabályai alapján nőtem fel. Nem azt mondom, hogy az a helyes, de az biztos, hogy az sincs rendben, hogy alkudoznia kelljen egy férfinek arról, hogy táncolhat-e a választottjával vagy sem. Úgyhogy csak megvontam a vállam és mentem a következő helyre.
Gyorsan megkérdeztem a ChatGPT barátomat, hogy egyedül hova érdemes kimennem szórakozni. Kaptam egy tippet egy kocsmára, aminek már az Istenért sem tudom megmondani a nevét. Ahogy odaértem már láttam, hogy ott is sorakoznak az emberek. Szerencsére csak hárman voltak és elég könnyen fel is adták a várakozást. Miután elmentek rögtön kinyílt az ajtó és közölték, hogy én vagyok a kiválasztott és bemehetek. Ez az! Kicsit úgy éreztem magam, mint Neo mikor bekerült a mátrixba. Amikor beléptem, akkor odaszólt a csapos, hogy csak egy hely van, az is állóhely. „Mindegy, nem érdekel, csak adj már egy sört.” – ordítottam a fülsüketítő zenében. A csapos közölte, hogy ők bizony sört nem szolgálnak fel, csak koktélokat. Vagyis van sör, de csak koktélba. Mondom, akkor adj egy koktélba való sört… Így történt meg, hogy életemben először egy deci sört kaptam nagyjából 7 euróért. Ettől drágább sört még sosem ittam és valószínűleg már nem is fogok. Miután ülőhely nem szabadult fel, és az egy deci sör csöppet sem meglepő módon percek alatt elfogyott úgy döntöttem, hogy inkább visszamegyek a szállásra aludni. Vajon kezdek kiöregedni a féktelen bulizásból? – költői kérdés volt, ne válaszoljatok rá.
A többi nap már sokkal bababarátabb programokat választottuk. Megnéztük az állatkertet, a nemzeti akváriumot, a hippivárosrészt és a vidámparkot is. Lara babát ezek a látnivalók már sokkal jobban érdekelték, mint Koppenhága kastélyai. Ezekről bővebben majd később olvashattok. Az út hazafele az Austriannal pontosan indult. Egészen kellemes felüdülés volt, hogy nem kellett senkivel sem alkudoznom arról, hogy ülőhelyet cseréljünk. A felárat viszont ez a kis apróság természetesen továbbra sem éri meg. A repülőtérről hazaérve elégedetten konstatáltuk, hogy túl vagyunk egy újabb jól megszervezett utazáson.
Koppenhága értékelése
Megpróbáltam pontokba összefoglalni a legnagyobb pozitívumokat és negatívumokat Koppenhágával kapcsolatban a nyaralásom után:
Pozitívumok
- Koppenhága kisvárosi hangulata és remek közbiztonsága,
- Nyhavn régi kikötőjének hangulatos éttermei és kocsmái,
- A város valóban tiszta – és nem csak az utcái, de a tenger vize is,
- Az ember nem is gondolná, de a biciklis közlekedés teljesen feldobja a napját,
- A dániai lányok rendkívül gyönyörűek és nagyon divatosan is öltözködnek,
- Az emberek itt nagyon toleránsak egymással – békében élnek egymás mellett a különböző vallások,
- Remek az éjszakai élet, számtalan lehetőség közül választhatnak a bulizni vágyó fiatalok
- Christhania egy valódi hippinegyed, amilyet más európai fővárosban elképzelni sem tudsz
Negatívumok
- Az időjárást azért senki se becsülje le. Ha fúj a szél, akkor azért érződik már a hely északi fekvése,
- Dánia már majdnem olyan drága hely, mint egy MOL töltőállomás – nem árt, ha ezzel számolsz,
- A dán nemzeti ételek azért nem lettek a kedvenceim, többnyire ezért ázsiai étteremben ettünk,
- A metró elég messze áll meg a látnivalóktól – sokszor még 15 percet kell gyalogolni a metrózás után,
- Christaniában elég sok zűrös alakot láttunk, akik valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álltak,
- A látnivalók Koppenhága környékén pár nap alatt bejárhatók ezen túl nem sok mindent nyújt a város
- A hajókázásnál a Ryanair is megirigyelné az, hogy ilyen sok embert ilyen kis helyre be tudnak sűríteni
Repülőjegyek Koppenhágába
Koppenhága egy rendkívül olcsón elérhető úti cél – mármint, ami a repülőjegyeket illeti. Ami az ott tartózkodást, az egy teljesen más történet. Mint a lenti felsorolásból láthatjátok, hogy reptértől függetlenül több kombináció közül is válogathattok. Mindenki kényére-kedvére szabhatja az oda és a visszaútját, sőt legtöbbször érdemes a két légitársaság akciós ajánlatait kombinálni. Mi is Ryanairrel repültünk oda, Austrian Airlinesszal pedig vissza. Az opciók a következők:
Budapest
Budapestről a Wizz Air, a Ryanair és a Norwergian is repül a dán fővárosba. Ennek tükrében az árak is rendkívül alacsonyak ezen az útvonalon. 2023 novemberéig a Wizz Air még Malmöbe repült, ám Koppenhága sokkal érdekesebb úti célnak bizonyult az utazók körében így áthelyezték ők is a járatukat Dániába. Kissé fájdalmas döntés volt azon magyarok számára, akik Malmöben dolgoznak, vagy ott a családjuk – ám a piaci helyzet ezt kívánta. A Ryanair már évek óta stabilan üzemelteti az útvonalat. Ami az árakat illeti, egy retúr repülőjegy €40 körül már jó fogásnak minősül. A Wizz Airnél tagságival €30-ból megoldható az út oda-vissza. A Nowegian kissé drágábban áraz – náluk €55 irányonként a kezdőár.
Bécs
Bécsben teljesen más a helyzet. A Wizz Air feladta ezt az útvonalát a Ryanairrel szemben. Ennek következtében egyetlen ultra fapados repüli csak ezt az útvonalat. Ebből kifolyólag az ember azt is gondolhatná, hogy drágább lesz innen eljutni Koppenhágába, mint Budapestről. Szerencsére ez nem teljesen igaz. Az útvonalon három légitársaság is harcol az utasok kegyeiért. A Ryanairen kívül még az Austrian és az Ethiopean is szeretné, ha őket választanátok. Az Austrian Airlinesnál egy nagy gurulós kézipoggyászt is tartalmaz már az ár. Míg az Ethiopean Airlinesnál a jegyár két darab feladott 32 kilogrammos poggyászt is tartalmaz. Ami az árakat illeti, Ryanairnél a retúr repülőjegy ára €40 körüli összegnél kezdődik, az Austriannál és az Ethiopeannál pedig €100-nál.
Szállások Koppenhága városában a látnivalók közelében
Koppenhága nem egy nagy város. Ha valaki nem szeret órákat álldogálni egy-egy látnivaló előtt, akkor simán 2-3 nap alatt meg lehet nézni a legfontosabb látványosságokat. Mi összesen öt napot töltöttünk el Dánia fővárosában. Ugyanakkor azt fontos hozzátennem, hogy az egy éves kislányunk is velünk volt, szóval ez jelentősen lassította a sebességünket. Amikor szállást kerestünk, akkor ezt is figyelembe vettem. Gyerekkel azért mégsem lakhatunk a város peremén. Ráadásul egy bizonyos ponton belül már az erőszakos spórolás is teherré kezd válni ilyen esetekben. A fenti képen láthatjátok, hogy mi tartozik Koppenhága központjához, hol érdemes szállást keresni. A piros körön túl, már ajánlatos vagy biciklit bérelni, vagy pedig napijegyet vásárolni a metróra. Csak nehogy aztán drágább legyen a leves, mint a hús.
Miután leszállt a gépünk teljesen egyszerűen a táblákat követve megtaláltuk a vasútállomást a repülőtér mellett. A vonat percre pontosan be is gurult és elvitt minket a szállásunktól 5 percre található vasútállomáshoz. A Copenhagen Annex hotelben szálltunk meg. Ez a szállás meglepően jó választásnak bizonyult. Főleg azért is, mert egy négy csillagos hotellel egybe építették. A foglalásnál átszámolva nagyjából 23 eurót kértek volna a reggeliért, egy alkalomra, egy főre. Kicsit sokaltam, de végül úgy döntöttem, hogy a helyszínen majd lefoglalom. Amikor a recepción megmutattam a foglalásom, akkor közölték velem, hogy mivel a Annex+2 / Unwind szobatípust választottam, ezért a reggelit ingyenesen tartalmazza már az ár. Még jó hogy két nappal ez előtt €180-ért akarta rám sózni a foglalási rendszeretek. Egy ekkora spórolást mi másképp lehetett volna megünnepelni, mint hogy elmegyünk és elesszük ezt az összeget. Tudtam, hogy minden drága itt – de arra én sem számítottam, hogy ilyen könnyen megy majd ez a feladat itt. Aztán amikor kihozta a pincérnő az első vacsora számláját, akkor már tudtam, hogy nem ez lesz életem legolcsóbb utazása.
Mutatok pár további szállás tippet, amelyekkel szemeztem foglaláskor:
A legjobb spórolós ajánlat: Cabinn Copenhagen
Előbb találsz egy a jövőjével kapcsolatban optimista nyugdíjast Magyarországon, mint olcsó szállást Dániában. És ebben a mondatban egy csöppnyi költői túlzás sem szerepelt. Az átlagos szálláskeretem a COVID-19 előtt 40-50,- euró volt éjszakánként. Azóta ez az összeg eltolódott 50-70,- euró környékére. Nos, Koppenhágában ezt az összeget könnyedén megszorozhatjátok kettővel a legolcsóbb szállásokért. A CabINN szállás egy remek budget opció azoknak az utazóknak, akik csak pár éjszakára utaznak ide. A szobák kicsik, cserébe tiszták. A szállodából pazar kilátás nyílik az öbölre. Ha egy gazdaságos megoldást keresel, akkor ettől jobbat nem találsz Koppenhágában.
Az arany középút: Hotel Alexandra
Ha nem vágysz semmi extra díszesre, csak egy normális ár/értékű szállásra a világ egyik ledrágább városában, akkor a Hotel Alexandra kitűnő választási lehetőség. Nem találsz itt sem fényűző wellness központot, sem pedig óriási konditermet. Cserébe tágas szobák, makulátlan tisztaság és elsőrangú elhelyezkedéssel várja a szálloda az utazóit. Ha nem feltétlen villogni szeretnél a csajod előtt az első randin, akkor ez egy kifogástalan szálláslehetőség.
A legjobb luxushotel: Copenhagen Admiral Hotel
Közvetlenül a vízparton, az Amalienborg királyi palota mellett található az Admiral Hotel. Ez a hotel már csak-csak sznobnak is nevezhető, elég csak a fotókat megnézni. Az épület amelyben található az UNESCO világörökség részét képezi. Közvetlenül Koppenhága belvárosában található, a legfőbb látnivalók csupán 5-10 perces sétára vannak a hotel bejáratától. Külön érdekesség, hogy az épület homlokzatát kétszáz éves tölgyfa gerendák alkotják. Egy biztos, hogy ebben a hotelben garantáltan jól fogod magad érezni.
Ha a fenti hotelek közül egyik hotel sem felel meg számodra, akkor érdemes körül nézned a Booking.com további ajánlatai között is:
Mivel a szállásárak hihetetlenül magasak Koppenhágában, ezért sokan inkább Malmöben szállnak meg. A szomszédos város csupán 36 percre található, és a jegyár pedig mindössze €12 egy irányba. Ha nem találsz olcsó szállást Koppenhága városában a legfőbb látnivalók közelében, akkor ez is egy remek opció lehet. Ilyen esetben már úgyis teljesen mindegy, hogy 25 percre, vagy pedig 35 percre szállsz meg a belvárostól.
Tömegközlekedés, vagy pedig autóbérlés Koppenhágában
Sokáig rágódtam, hogy béreljünk-e autót vagy nem. Végül arra jutottam, hogy ezt most kihagyjuk. Nem azért, mert nincs számtalan izgalmas látnivaló Koppenhága közelében. Simán kisgyermekkel Koppenhága városa is elég nagy kihívás. 5 Nap pedig nem olyan hosszú idő, hogy annyi időt ne tudnék eltölteni Dánia fővárosában.
A tömegközlekedésről azt kell tudni, hogy a szerelvények rendkívül gyakran közlekednek. A metrón az öt nap alatt többször is ellenőrökbe botlottunk, nem érdemes bliccelni! A jegyárak a következők (2023):
Irányjegyek:
- 1-2 ZÓNA – 24 DKK (Ez a jegy kell a városon belül)
- 1-3 ZÓNA – 36 DKK (Ez a jegy kell a repülőtérről a városba)
- 1-4 ZÓNA – 84 DKK (Ez a jegy kell pl. Roskilde, Elsinore, Frederikssund régiókba)
City Pass:
- CITY PASS SMALL [1-4 zóna] – (24-120óra – 80-300 DKK)
- CITY PASS LARGE [1-99 zóna] – (24-120óra – 160-600 DKK)
- CITY PASS WEST [101-199 zóna] – (24óra – 160 DKK)
- CITY PASS SOUTH [201-299 zóna] – (24óra – 160 DKK)
- CITY PASS X-LARGE [1-299 zóna] – (24óra – 260 DKK)
A különböző jegyeket az aluljárókban az automatákból illetve telefonon applikáción keresztül is megtudjátok vásárolni. Én a telefonos megoldásra szavazok, mivel a buszmegállókon például nincsenek jegyautomaták. Az appot csak egyszer kell beállítani és azután nagyon egyszerűen működik. Itt tudjátok letölteni androidra, itt pedig az almás telefonjaitokra.
Aki autót szeretne bérelni, az a legegyszerűbben közvetlenül a repülőtéren teheti meg. Érdemes előre összehasonlítani az árakat a Discovercars és a Rentalcars weboldalakon is. Néha az egyiken, néha pedig a másikon találni előnyösebb ajánlatokat. Minél több napra veszitek ki az autót, annál jobban megéri. Két napra nekem például €110-ba került volna az autóbérlés. Ha viszont 5 napra vettem volna ki az autót, akkor már csak €129 lett volna. Azért így már szemmel látható az árkülönbség. Autóval olyan érdekes egy napos utazásokra indulhattok el a dán fővárosból, mint például Hamlet vára Helsingørban, Hans Christian Andersen szülőhelye Odenseben, Frederiksborg kastély, Roskilde vikingvárosa, Thomas Dambo trolljaihoz, Camp Adventure lombkorona ösvénye, Møn fehér sziklái, vagy épp a romantikus Dragsholm kastélyhoz.
Egyéb fizetős programok és látnivalók Koppenhága városában
- 1 órás városnéző hajókázás a legszebb látnivalók körül Koppenhága csatornáin Nyhavnból – €18,19
- Kis csoportos hajókázás Koppenhága csatornáin a legizgalmasabb látnivalók között – €59,93
- Nézd meg Hamlet várát és látogass el Svédországba egy kirándulás során – €109,98
- Szervezett kirándulás a legnagyobb látványosságok körül Koppenhága vonzáskörzetében – €136,79
- Szervezett kocsmatúra egyedül utazó embereknek 4 felessel és egy sörrel az árban – €35,75
- Kóstold meg Koppenhága legfinomabb hazai ételeit egy helyi idegenvezető társaságában – €137,48
- 2 órás segway túra a legfőbb látnivalók körül Koppenhága belvárosában idegenvezetővel – €68,05
- 3 órás biciklis városnézésé Koppenhága leggyönyörűbb látványosságai körül – €51,55
- 3 az 1-ben: Irány Svédország – Malmö, Lund és Oresund egy utazás során – 109,98
- Gyorstalapaló főzőiskola: Tanulj meg dán édességeket sütni! – €98,98
- Keresd meg az elveszett trollokat és fedezd fel a helyi lombkorona sétányt! – €113,42
- Belépőjegy a Tivoli vidámparkba (Nem tartalmazza a hintákat, kiváló ötlet pl. a szülőknek) – €21,31
- Belépőjegy a Tivoli vidámparkba + upgrade a korlátlan ingyenes hintázásához – €35,61
- Profi fotózás: örökítsétek meg az utazásotokat profi fényképeken (kiváló ötlet pároknak) – €247,46
Összegezve
Úgy érkeztem meg Dániába, hogy nagyjából €500 költőpénzzel számoltam a családomra. Ez az összeg csak az amit ételekre, italokra, tömegközlekedésre és belépőkre szántam. Miután viszont elolvastam, hogy Dánia a világ huszadik legdrágább országa, ezért inkább felkerekítettem ezt az összeget harminc százalékkal. Végül még ez sem lett elég, és öt nap alatt nagyjából 700-800 eurót költöttünk el. Pedig egyáltalán nem habzsi-dőzsiztünk. Pár konkrét ár Koppenhágából: McDonald’s menü – 90,- DKK, Carlsberg nagy sör egy kocsmában 55,- DKK, Cappucino 50,- DKK, Vacsora egy véletlenszerűen kiválasztott thai étteremben (Thai curry csirke hússal) 180,- DKK + üdítő(0,5l Coca Cola) 50,- DKK. Ezek után kifejezetten örültem a hazai áraknak.
A legfontosabb látnivalók Koppenhága városában a következők: Tivoli vidámpark, Bakken vidámpark, Superkilen tér, Városháza tér, a helyi állatkert, a helyi botanikuskert és a pillangóház, Amalienborg Kastély, a dán nemzeti akvárium, Kastellet & Kis Hableány szobor Rosenborg palota Strøget bevásárlóutcája Rundetårn Nyhavn kikötője Kastrup Søbad Christiansborg palota, Christania negyede.
Koppenhágában az északi országokhoz képest szokatlanul pörgős az éjszakai élet. A legfelkapottabb szórakozóhelyek a következők: a legjobb helyi söröző Godt Øl, a világhírű jazzzenészeket felvonultató La Fontaine, az elektromos zene fellegvára a Culture Box , a díjnyertes koktélbár Gensyn, a világhírű borozó Nr. 30, a város legjobb koncertjeit felvonultató Rust, a bohém szivarozóclub Bo-Bi Bar, Koppenhága legjobb kétszintes diszkója a Vega, a legpénztárcabarátabb hipszter Absalon bár, a multikulti heavy metal bar Lygtens Kro, a budget borozó Pompette, az elektromos zene és az LGBTQ csoport tagjai kedvence a Jolene Bar, a színházból hétvégente extravagáns szórakozóhelyre változó Bremen Theatre, a város legexkluzívabb clubja a HIVE, a több különböző zenei stílust fevonultató The Jane.
A legnépszerűbb dán nemzeti ételek a következők: Smørrebrød – halas vagy rákból készített kenővel megkent szendvicskenyér, Frikadeller- kisütött vagdalt sertésgombóc, Rød pølse – vörösszínű virsli, Flæskesteg – sült karaj vöröskáposztával, Hønsekødssuppe – csirkehúsos zöldséges leves, Rugbrød – dán rozskenyér (ez például nagyon ízlett), medvecukor – a klasszikus medvecukor Dániából származik, ezt valaki vagy szereti vagy utálja. Én az utóbbi csoportba tartozom. Az ilyen ételek után könnyű szívvel pontoztam le a dán konyhát. Szerencsére a multikulturális közösségnek hála rendkívül változatos éttermek is találhatók Koppenhágában – így azért éhesek semmiképp sem maradtunk.
Koppenhága egy remek úti cél egy hosszú hétvégére. Aki ide utazik, az egy kicsit kimozdul a szürke hétköznapokból. Koppenhága városának saját egyénisége van és ez már a változatos látnivalók sokaságán is rögtön feltűnik. Én személy szerint nagyon szeretek csak úgy a tengerparton sétálgatni. Azt meg különösen élvezem, hogy nem 45 fok melegben kell ezt tennem. Biciklizni is szeretek, szóval ez is adott a kellemes időtöltéshez. Az egyedüli dolog, amire oda kell figyelni az időjárás. Ha egy mód van rá, akkor ne a késő ősz és kora tavasz közötti időszakban utazzatok ide. Ebben az esetben szinte biztosan jól fogjátok magatokat érezni.