A 2023-as év főszezonja nem épp a legjobban indult a görögök számára. Először Rodosz kezdett el égni, utána Korfu is lángokra lobbant az óriási forróságokban majd végül fél Görögország úgy izzott, mint a pokol tüze Dante könyveiben. Na és találjátok ki, hogy mikorra volt repülőjegyünk Görögországba, Korfura? Persze pont egy nappal azután indult a repülőgépünk, hogy a médiában futótűzként terjedt a hír, hogy a szigetről sorban telepítik ki a lakosokat. Mi pedig egy ekkora információkáoszban vágtunk neki az idei nagy családi kirándulásunknak. Az pedig, hogy nem maradtunk otthon felettébb jó döntésnek bizonyult! Korfu bizony tényleg egy mesébe illő látványt nyújtott. Már a repülő ablakából feltűnt az olajfák zöldellő egyvelege a mediterrán erdős tájjal egybeolvadva. Görögország puszta szigetei között azért nem ehhez a látványhoz szokott a két szép kék szem. Határozottan a kedvemre való volt a kilátás. És bizony Korfu valódi varázsa a természeti csodáiban rejlik. Az igazi látnivalók Korfu szigetén a változatos táj, a buja növényzet, a rapszodikusan hullámzó tenger és a számomra meglepően gazdag állatvilága. Szóval a sziget tényleg ámulatba ejtő. De hogyan is vizsgázott a legendás görög vendégszeretet Korfun az alapjáraton is magas elvárásaimhoz képest? A posztból kiderül.
Tartalom
Érdekességek Korfuról
- Korfu neve görögül Kerkyra. A legenda szerint Poszeidón, a tengerek istene beleszeretett Korkyra nimfába. Elragadta őt a családjától és egy addig névtelen szigetre hurcolta. Szerelme jelképeként a szigetet róla nevezte el. Az évek során pedig a Korkyra név lassan Kerkyrára változott.
- Az első írásos emlék Korfuról idő számításunk előtt 1300-ból származik. Ez az írás bizonyítja, hogy Korfu szigete már több, mint 3000 éve lakott. Nem csoda, hogy a történelmi látnivalók jelentős vonzerővel bírnak a turisták számára Korfu szigetén.
- A brit királyi család nem rég elhunyt tagja, Fülöp edinburghi herceg is Korfun született. Igen, pontosan ő volt II. Erzsébet királynő férje.
- Korfu Görögország hetedik legnagyobb szigete. Elsőre nem biztos, hogy túl izgalmas tényként hat rátok ez az érdekesség. Gondoljatok bele viszont, hogy Görögország 227 szigetből áll. Ráadásul Korfu a második legnagyobb sziget a Jón-tengeren. Ennek tükrében már azért nem olyan rossz, ugye?
- Az Oszmán birodalom szinte folyamatosan háborúban állt az ókori Görögországgal. A régi birodalom nagy része el is esett és oszmán fennhatóság alá került a folyamatos támadások hevében. Korfu viszont kivétel ezen a téren. A sziget soha nem került az Oszmán Birodalom befolyásoltsága alá.
- Láttad az Eredet című filmet? Amiben egy álomban a főszereplők átmentek egy másik álomba? Korfu szigetén te is átmehetsz egy másik Korfuba. Még ha csak földrajzilag is. Korfu szigetén a főváros is Korfu. Szóval könnyedén duplán Korfun tartózkodhatsz.
- Korfun található az egyik leghíresebb görög egyetem is: a Jón-egyetem. Ebből is látszik, hogy Korfu sokkal több, mint egy szimpla üdülősziget. Amúgy meg ki az a hülye, aki nem szeretne egy ilyen szuper szigeten tanulni?
- Ahogy már a bevezetőben is említettem, Korfu nagyon gazdag állatvilággal rendelkezik. A madármegfigyelő ornitológusok például imádnak ide utazni. 300 különböző madárfaj figyelhető meg Korfun. A nálunk már ritkaságszámba feltűnő fecskék külön megdobogtatták a pici szőrös szívemet.
- A szigetnek 115 különböző strandja van – ha esetleg azon aggódsz, hogy nem találod meg a számodra megfelelőt, akkor ne tedd.
- Bár a világ lakosságának a többsége nem igazán csípi mostanság az oroszokat, Korfun van egy ember, akit a lakosság nagyon tisztel. Fyodor Ushakov tábornok a csatái során egyetlen-egyszer sem veszített el egy hajót sem. Az ő segítségével sikerült Korfunak kitörnie a francia megszállás alól 1799-ben.
- A francia megszállás egyébként rengeteg nyomot hagyott ezen a görög-szigeten. Az épületek építészeti stílusán a mai napig látni a közös vonásokat a csigaevőkkel.
- Sokan közületek biztosan azon gondolkodnak, hogy ha ilyen szép partjai vannak Korfunak, akkor hol nyaralnak a helyiek? Nos, ők többnyire Albániát válasszák. A rezortok árai sokszor töredéke a görög áraknak – ráadásul Korfuról egy rövidke kompjárattal könnyedén meg is közelíthető az albán riviéra.
- Szereted nézegetni a fel és leszálló repülőket? Imádni fogod Korfut. Itt található Európa egyik legrövidebb kifutópályája. Ráadásul a kifutópálya egyenesen a tengerbe vezet. Akik az útról figyelik a felszálló repülőket, sokszor úgy érzik, hogy nem lesz elég ideje a gépnek felszállnia és a vízben végzi majd a gép. Szerencsére ettől nem kell tartani, cserébe viszont nagyon jó móka a felszálló repülőgépeket figyelni.
- A korfui repülőtértől délre található kicsi szigetet Egér szigetnek is nevezik. A legenda szerint itt feneklett meg Odüsszeusz Ithakába tartó hajója.
- A legnépszerűbb helyi ital az úgy nevezett kumquat likőr. Ez a törpemandarinból készült szeszes ital rendkívül ízletes és erős – szóval csak okosan igyátok.
- Korfun van egy furcsa húsvéti tradíció. Az emberek az erkélyeikről cserépedényeket dobálnak ki. Ha az épületek alatt sétáltok, akkor figyeljetek azért a fejetek fölé, nehogy úgy járjatok, mint Marv a reszkessetek betörőkben a vasalóval.
- Láttátok a Szigorúan Bizalmas (1981) James Bond filmet? Szinte a teljes filmet Korfun forgatták – rengeteg helyszín még ma is ismerős lehet a filmből.
- A helyi tájszólás még a görögök számára is furcsa. Nagyon sok szavat kölcsönöztek a velenceiektől. Amellett egészen a huszadik század második felééig a velencei nyelvet rengetegen beszélték a szigeten.
Személyes véleményem és tapasztalataim Korfuról
Az idei nagy családos nyaralást Bécsből foglaltuk, mivel határozottan olcsóbb áron voltak a repülőjegyek mint a többi környező repülőtérről. Az Instagramon találtam egy srácot, aki a reptéri szalonokba árult belépőjegyeket €15-ért, mondom egye-fene megpróbálok mindenkinek foglalni egyet. Kicsit furcsán nézhetett a sárc a kijelzőjére, amikor jeleztem, hogy 15 belépőjegy kellene. Én a kreditkártyámmal bármikor be tudok menni a lounge-ba, viszont a többieknek ez az élmény még soha nem adatot meg. Szerencsére meg tudta oldani ezt a sziszifuszi kérést és még indulás előtt meg is jöttek a belépők a többiek számára. Azóta Közben kiderült, hogy sajnos csak augusztus végéig tud loungepassokat biztosítani, pedig ennyi pénzt bőven megért még a legskótabb útitársak véleménye alapján is. Tehát az indulás tökéletesen kezdődött: gintonikot szürcsöltünk a teraszon, miközben a szüleimmel és a kislányommal néztük az Austrian Airlines felszálló gépeit. Egyszerűen imádtam ezt a pillanatot!
A Ryanair gépre felszállva már azért nem volt ennyire jó a hangulatom. Egy órát ültünk a gépen, mire a kifutóhoz kigurult. A magyar utaskísérő végtelenül kedves volt és főként türelmes az utasokkal. Mint kiderült, a délelőtti viharban teljesen lezárták a bécsi repülőtér forgalmát és azóta torlódtak a járatok. Egy órát üldögéltünk a fedélzeten, mire a mi gépünk is sorra került. Még mielőtt valaki ösztönből elkezdené pocskondiázni a fapados légitársaságokat – ez most kivételesen tényleg nem a Ryanair hibája volt.
Indulás előtt a médiában futótűzként terjedt el a futótűz híre Rodosz szigetén. Egy nappal indulás előtt már minden médium arról hozott le híreket, hogy Korfu is lángokban áll és elkezdték a lakosságot a turistákkal együtt kitelepíteni. Nem akartam elhinni, hogy bukjuk az idei nyaralásunkat. Azonkívül is vérzett a szívem a helyi lakosok megélhetése iránt is. Felhívtam a szállásadónkat, aki kimondottan mérges volt. De nem mi ránk, hanem a médiára. Korfun egy kisebb tűz ütött csak ki, amelyet már éjszaka körbe is zártak a tűzoltók, és teljességgel az ellenőrzésük alatt tartották. Pár napon belül pedig teljesen el is oltották. Ennyi viszont bőven elég volt a hírportálok kattintásvadász cikkei után ahhoz, hogy az emberek pánikhangulatban tömegesen mondják vissza a nyaralásaikat. A mi fejünkben ezek után meg sem fordult, hogy otthon maradjunk – mindenképp elrepültünk. És milyen jól is tettük! A tűznek addigra már a repülőből sem volt nyoma, nem pedig a szigeten. Mi nekünk végül is jól jött ki ez pánikkeltés, az átlagostól látványosan kevesebb ember fürdőzött a mi partszakaszunkon.
A gépünk csak késő délután landolt. Gondolhatjátok, hogy délután öt órára már hogyan megéhezett a társaság apraja-nagyja. A városban, ahol megszálltunk szám szerint 28 étterem található, és sajnálatos módon a többsége foglalt volt. Döbbenten tapasztaltam, hogy a város már rég kinőtte a turisták számát, és ha nem foglalsz előre vacsorához ülőhelyet, akkor bizony te nem fogsz vacsorázni. Nagy nehezen találtunk egy éttermet, amely hajlandó volt kiszolgálni minket foglalás nélkül. Az étterem neve Tavernaki – Green Stone volt. Még a Google értékelése is több mint remek volt. Már ekkor gyanúsnak kellett volna lennie, hogyhogy ennek ellenére senki sem foglalt oda. Ahogy leültünk elkezdtem mesélni a szüleimnek a görög vendégszeretetről. Ők most voltak első alkalommal Görögországban. Arról regéltem, hogy milyen nagy adag ételeket adnak, és hogy végül mindig meglepnek valamivel ingyen a hazaiak. Nos, ezzel itt pont nem találkoztunk. A tulaj egy idegbeteg pszichopata volt, aki mindenkivel őrjöngött, aki csak hozzászólt. Elkezdett üvöltve panaszkodni, hogy ő neki mennyi munkája van és mi a francért jött most ide ennyi ember. Ha nem lettem volna farkaséhes, akkor ott rögtön felállok fizetés nélkül és beintek neki. De mivel máshol nem tudtam enni, így hallgattam a kiselőadását. Végül már mindenki csak nevetett az öregen. Tippre, ha így folytatja tovább, akkor a 2024-es idényt az intenzív osztályon tölti majd egy szívrohammal. A kaja középszerű volt, de cserébe még utánunk szólt a tulaj, hogy reméli holnap is visszajövünk. Persze, azért jöttem el nyaralni, hogy egy bogaras bácsi zsörtölődését hallgassam minden nap és még fizessek is érte. A többi nap egyébként már csak jót ettünk a többi kisvendéglőben. Ha egy éttermet ki kellene emelnem, akkor az a Sebastian’s Family Hotel & Taverna. Nem a legolcsóbb hely, de mind a tíz ujjamat megnyaltam az ebédünk után.
A strand egyébként jó volt. Nem mélyült túl gyorsan és a víz is remek hőmérsékletű volt. Egy méteresen sávban kavicsos volt a lábam alatt a talaj. Viszont amikor azon átgázoltam onnantól kezdve pihe-puha homokban sétáltam már csak. Egyetlen dolog rontotta az összképet. A második nap egy hatalmas vihar volt a tengeren – amely után óriási hullámok kerekedtek. Én még ekkora hullámokkal nem találkoztam az életben – pedig megfordultam már nem egy helyen. Az egyik alkalommal fürdőzés közben még a sapkámat és a napszemüvegemet is lekapta a fejemről. Amire feleszméltem, hogy mi történt a keresztfiam azt kérdezte, hogy mitől vérzik az orrom. Szóval ezen a napon minimum piros zászlónak kellett volna lengedeznie a parton. Másnap a tenger lecsillapodott, de a víz hőmérséklete teljesen lehűlt az előző napi vihar következtében. A következő nap pedig annyi tengeri gyomot hordott ki a víz a strandra, hogy az miatt nem tudtunk fürdeni. Következésképpen egy szimpla vihar a tengeren három napnyi fürdőzést vett el tőlünk. Aki csak egy hosszú hétvégére érkezett a szigetre, az elég csalódott lehetett utána.
Azt már említettem, hogy milyen jó emberismerő vagyok? Be akartunk fizetni egy hajós kirándulásra és erre két helyen is volt lehetőség. Amikor bementünk az első helyre, öt perc süketelés után megmondtam a feleségemnek, hogy ne itt vegyük meg a kirándulást. A csaj azt mondta, hogy a hajókirándulásra, amit kinéztünk csak 8 nap múlva van szabad hely. Ja persze. A szigeten, ahova a turisták általában 7 napra utaznak, nyolc napra előre teljesen lefoglalják a kirándulásokat. Az emelt szintű matematika sosem volt a kedvencem, de azért nyolcig még eltudok számolni.
A másik turistaközpontban amikor elmondtam milyen mesével állt elő a hölgy az előző helyen azt hittem mentők viszik el az eladót a röhögőgörcstől. A hajókázás egyébként bőven megérte az árát. 35 euróra sikerült lealkudnom a létszámra való tekintettel. Egy egész napos programot kaptunk, ebéddel, transzferrel a kikötőbe és korlátlan alkoholmentes itallal az árban. Ettől nagyobb hülyeségekre is költöttem el már 35 eurót, elég csak a Las Vegas-i utazásaimra visszagondolnom. De erről inkább ne is beszéljünk.
A hét nap, amit a szigeten töltöttem olyan gyorsan elszállt, mint Dominic Toretto kuplungja a Halálos Iramban filmek forgatása alatt. Ha valaki ismer, akkor tudja, hogy a napon heverészés számomra felér az emberkínzással. Ennek ellenére Korfun még a napágyon sütkérezést is ki tudtam élvezni. Mondhatjuk úgyis, hogy egészen megkedveltem ezt a szigetet.
Utazás Korfura
Autó
Korfura a legtöbb ember repülővel érkezik. Viszont akad néhány ember, aki inkább a közúti közlekedést választja. Én személy szerint elképzelni sem tudom, hogy ennyit vezessek egyszerre. Az albán Saranda városáig kell eljutnia a bátor sofőröknek. Innen már komppal át lehet hajózni Korfu sziget fővárosába – Korfuba (remélem jól ragoztam).
Általában az emberek fordítva szokták ezt az útvonalat kihasználni. Az albán tengerpart Korfuról ironikus módon könnyebben elérhető komppal, mint a két másik nemzetközi repülőteréről – Tiranából, vagy Kukesből. Autóval a távolság nagyjából 1200 kilométer Budapestről – számoljatok legalább 15 óra állandó vezetéssel.
A kompokat egyébként itt tudjátok kikeresni és előre lefoglalni. Az ára autóval és gyalogosan is €20-nál kezdődik.
Repülő
Ami a légi közlekedést illeti, ez már sokkal gyorsabb és kényelmesebb megoldás. A következő opciók közül választhat az ember a közeli repülőterekről:
- Budapest: Ryanair, Wizz Air
- Debrecen: Wizz Air
- Pozsony: Ryanair
- Bécs: Austrian Airlines, Ryanair, Wizz Air
Mint a fenti felsorolásból is látható, rengeteg lehetőség közül lehet választani. Ráadásul ezek szabadon kombinálhatók. Nem muszáj Budapestről indulnotok és az sem kötelező, hogy oda érkezzetek vissza, ahol a repülőgépetek felszállt. Sok esetben például Ryanairrel a legolcsóbb oda repülni és Wizz Airrel vissza. Vagy pedig vice-versa. Kicsit kacifántosan fogalmaztam azt hiszem, de értitek a lényeget. Ami a jegyárakat illeti, az szezonon kívül €30-nál kezdődik. Főszezonban a júliusi és augusztusi hónapokban €100 körüli összeg már egész jó fogásnak számít.
Szállások Korfu szigetén a látnivalók közelében
A repülőjegy lefoglalása után sokat pepecseltem a szálláskereséssel. Nem azért, mert nincs elég szállás lehetőség a szigeten. Csak az elvárásaim a szállással kapcsolatban nagyjából a következők voltak:
- Homokos tengerpart – Korfun ez azért annyira nem gyakori, a legtöbb strand nagy kavicsos
- Éttermek a közelben – a szállásunk ne a világvégén legyen egy lepukkant taverna szomszédságában
- Élelmiszerbolt a közelben – legalább egy élelmiszerhez gyalogos közelségre legyen a szállás
- A tengerparttól gyalogos közelségre legyen a szállás – nem szerettem volna órákat baktatni naponta
- A szállás ára ne egy vagyon legyen – érthető módon ennyi emberre azért nem volt egyszerű feladat
Így esett a választásom Agios Gordios falucskájára. Ez a kis falu tökéletes képmása annak a településnek, amelyet csukott szemmel elképzelsz akkor, ha az mondom gondolj életed legszebb mediterrán szigetére. Agios Gordiost hegyek veszik körbe és egy völgy mélyén található. A dombok olyan zöldek voltak, mint a szomszéd fűje a közmondásban. Az öblöt olyan sziklák ölelték körül, amelyek leginkább a thai Krabi városára emlékeztettek. A tengerparthoz csupán egyetlen autóút vezetett le, mindenki azon keresztül járt le. Parkolási lehetőség nem igazán volt – szerencsére ezúttal nem is béreltünk autót. Maga a strand pedig egy tényleg különleges beach volt. Az egyik fele kavicsos volt, a másik fele pedig aranyszínű homokszemcsékből állt. Mi természetesen az utóbbit preferáltuk.
Pár megjegyzés, ami segíthet kiválasztani a legmegfelelőbb várost a szálláskeresésnél:
Korfu – Az aktív nyaralóknak
Válaszd ezt a várost akkor, ha nem feltétlenül fürdeni szeretnél a nyaralásod során. Sokkal inkább egy aktív kikapcsolódásra vágysz. A közlekedés kiváló innen. Busszal bárhova könnyedén el tudsz jutni a szigeten belül átszállás nélkül (A többi településről többnyire először Korfu városába kell elbuszoznod). A legtöbb történelmi látnivalót is itt találod. A tengerpartja viszont fürdőzésre nem igazán alkalmas.
Sidari – A budget utazóknak
Ha nem sokkal több pénz van a számládon, mint Mauglinak a Dzsungel könyvében, akkor Sidari egy kiváló opció lehet számodra. Rengeteg olcsó szálláslehetőség közül lehet választani Sidariban. Igaz ez annak is köszönhető, hogy távol esik a nagyvárosok zajától. Akit nem érdekelnek a látnivalók, csak csendre és egy jó tengerpartra vágyik, az épp megtalálta a számára legmegfelelőbb várost Korfu szigetén.
Moraitika & Messonghi – A luxus utazóknak
Akit nem érdekel, hogy mennyit költ egy nyaralásra, annak Moraitika és Messonghi falucskái remek opció lehet. Mindössze 45 percre található mind két falu Korfu városától. Az itt található öt csillagos hotelek hatalmas úszómedencékkel, privát strandokkal, Michellin csillagos éttermekkel és wellness központokkal rendelkeznek. Aki azt mondja Korfu szigetére csak a történelmi látnivalók miatt érdemes utazni, az hazudik. Mind Moraitika, mind pedig Messonghi tökéletes hely a teljes kikapcsolódásra.
Palaiokastritsa – A kalandoroknak és felfedezőknek
Ez a sziget második legnépszerűbb üdülőközpontja Korfu városa után. Azok, akik a mesebeli tengerpartok miatt utaztak ide épp megtalálták a számukra legtökéletesebb választást. Palaiokastritsának egy nagy, homokos strandja van. Igaz ez sokszor túlzsúfolt. Cserébe a városban, számtalan más látnivalót is találhattok a sziklák között. A túrák során lenyűgöző kilátások tárulnak az ember elé. A legtöbb túra tündérszép öblökhöz vezet. Ezek az öblök autóval nem elérhetők, csak hajóval. Így Korfunak ez a rejtett csodákkal teli része a legjobb hely a kalandokhoz.
Benitses – A romantikus pároknak
Korfu városától 30 percre található az egyik legromantikusabb város a szigeten – Benitses. Számtalan bár és étterem közül választhatnak itt a szerelmesek. A keleti hajókirándulásoknak is Benitses a kiindulópontja, szóval unatkozni itt sem fog senki sem. Maga a part több keskeny homokos sávból áll. Az egyik nem tetszik? Semmi gond, menj tovább a következőre. Attól kevés romantikusabb dolgot tudok elképzelni, mint amikor a kedveseddel a tengerparton összebújva együtt nézitek a napfelkeltét. Benitses-ben erre is remek lehetőséged van.
Kavos – A legvadabb partiacoknak
Igaz, hogy Korfu szigete nem rendelkezik akkora hírnévvel, mint Ibiza vagy Mykonos, de attól itt is át tudod bulizni az éjszakát. Kavosba, Korfu legdélibb városába, közel egy óra az út a repülőtérről. A strandja nem túl hosszú, de cserébe homokos és nem kavicsos. Nap közben kipróbálhatod a vízisportokat a parton, az éjszaka pedig beindul a bulihangulat a part menti bárokban. Az emberek száma gyakorlatilag megduplázódik a szórakozóhelyeken. Ha csak arra vágysz, hogy egy sörrel a kezedben a parton ismerkedj meg más fiatalokkal, akkor ne is keress tovább.
Pár általáunk ajánlott szállás Korfu szigetén a látnivalók közelében:
A legjobb spórolós ajánlat: The Pink Palace Hostel
Egy rendkívül fiatalos, bulizásra kiváló szállás Agios Gordios városában. A hostel név senkit ne ijesszen meg a szállás nevében, a szobák privát fürdőszobákkal rendelkeznek és az ágyadat sem kell megosztanod idegenekkel (feltéve, ha nem szeretnéd te is). A hely egyébként legendás a zeneiparban. Többek között Freddy Mercury is itt szállt meg a korfui nyaralásai során. Az interneten a mai napig fellelhető pár kép róla a Pink Palace-ban.
Az arany középút: Ariti Grand Hotel
Ha egy olcsóbb, jó értékelésű négy csillagos tengerparti medencés szállást keresel Korfu szigetén, akkor az Ariti Grand Hotel a te álmaid szállása. A szállás legnagyobb előnye, hogy a legközelebbi homokos tengerpartja csupán 5 perc sétára található a hotel bejáratától. Ráadásul a repülőtér is rendkívül közel található, így akik (csak úgy mint én) imádnak a repülőgépekben gyönyöködni, azok jobb szállást nem is találhatnának. Összegezve ez a szállás egy kiváló opció a gondtalan nyaralásra vágyóknak.
A legjobb luxus sajánlat: Kerkyra Blue Hotel & Spa
Öt csillagos luxus nyaralást keresel all inclusive étkezéssel? A Kerkyra Blue Hotel & Spa Korfu legjobb hotelje. A szálloda medencéje pont úgy néz ki, mint egy képeslapon. Sőt, a hotel egy privát tengerparttal is rendelkezik, ahol egyedül a vendégek mártózhatnak csak meg a tenger habjaiban. Azoknak sincs mitől tartaniuk, akiknek fontos az alakjuk. A hotel konditermében akár éjjel-nappal is tornázhatnak. Ráadásul árban sem annyira vészes ez a hotel, mint amennyire elsőre gondolnánk.
Ha a fenti három szállás közül egyik sem nyerte el a tetszésedet, akkor érdemes még körülnézned a Booking.com további kínálatában:
Booking.comKözlekedés Korfun: Autóbérlés, motor, quad vagy buszozás?
Személy szerint mindenképp az autóbérlést ajánlom. Mi csak azért nem béreltünk autót, mivel ez egy nagy családi kirándulás volt. Azért a látványosságok felkeresésénél meg is éreztem az autó hiányát. Az autóbérlés megfelelően korán lefoglalva egyáltalán nem drága. Rendkívül jó flexibilitást nyújt és olyan helyre is eljuthattok bérelt autóval, ahova buszokkal nem. Az autóbérlés ára júliusban és augusztusban a legdrágább. Főszezonon kívül akár már napi 10-12euróért is lehet találni Toyota Aygo (vagy hasonló) típusú bérelhető autót a Discovercars ár összehasonlító weboldalon. Nyáron az ár magasabb, nagyjából az előbb említett összegnek a duplája-triplája. A helyszíni autóbérlést senkinek sem ajánlom, hatalmas az árkülönbség az előre lefoglalt ajánlatokhoz képest. Azt azért mindenki tartsa az eszében, hogy ez az ár csak alap biztosítást tartalmaz. Ha karambolozol az autóval egy balesetben, akkor a teljes letét összege úszhat. Az autóbérlés legnagyobb hátránya Korfun a parkolók hiánya. Gyakran félelmetes szerpentineken kell áthaladnia a sofőrnek ahhoz, hogy eljusson élete legszebb strandjaira. Eközben megdöbbenve tapasztalhatja, hogy nincs szabad parkolóhely már a közelben. Érdemes a legfelkapottabb strandokra pont ezért kora hajnalban elindulni.
Helyszínen augusztusban a quadbérlésért a kölcsönzőben 75 eurós napidíjat szerettek volna. A robogóbérlés „csupán” 35 euró volt egy napra. Mindenki döntse el, hogy számára melyik a legelőnyösebb ajánlat.
Ami az autóbuszokat illeti, ez már kissé nehézkesebb. Aki a buszok pontos útvonalát szeretné látni, annak érdemes indulás előtt letöltenie a Corfu Travel Guide applikáció az okostelefonjára. Telefontípustól függően itt tehetitek meg:
A repülőtérről a 15-ös számú busszal tudtok bejutni Korfu városába, ahol a látnivalók többsége található. Ez a busz megáll a kikötőben és több helyen a belvárosban is (pl. San Rocco tér). Az egyes járatok útvonalát ezen a weboldalon tudod megnézni még. Külön szétírták az északi részt és külön a délit. Így könnyebb tájékozódni. A nyári főszezonban ezen kívül még extra útvonalak is rendszeresen bekerülnek a menetrendbe. Ezek „S” betűvel és egy számmal vannak jelölve. A számok alapján a következők útvonalak:
- Sidari ⇨ Agios Georgios
- Agios Georgios ⇨ Paleokastritsa
- Messonghi ⇨ Paleokastritsa
- Paleokastritsa ⇨ Glfiada
- Sidari ⇨ Kassiopi
- Nisaki ⇨ Paleokastritsa
- Ipsos ⇨ Kavos
- Kassiopi ⇨ Paleokastritsa
- Kavos ⇨ Marathias
- Agios Georgios ⇨ Paleokastritsa
- Messonghi ⇨ Glifada
Ami a jegyárat illeti: 6 éven aluli gyermekek számára az utazás ingyenes. A jegyeket a buszon kell megvásárolni a sofőrtől. A jegy ára a távolságtól függ. Nem kell hatalmas összegre gondolni, maximum 1,80 euró egy útvonal Korfun belül. Ebben a régióban lehet napijegyet is venni 5 euróért korlátlan utazásra. Aki Korfu várostól távolabbra szeretne utazni, annak kiváló irányár lehet a Kavos-i jegy, amely €4,40 (2023). Kilométer alapján nagyjából be tudjátok lőni, hogy mennyibe fog kerülni a transzferetek.
Aki nem szeretne sem autót bérelni, sem buszozni és megengedheti magának a taxi árát, az a következő cégek közül válogathat:
- Corfu Taxi Services: +30 693 484 3704
- Taxi 24: +30 694 518 2957
- Luxury Taxi: +30 694 473 1983
- Corfu Taxi: +30 266 103 3811
Látnivalók Korfu szigetén
Korfu város
Korfu 1386-tól egészen 1797-ig a velenceiek fennhatósága alatt állt és ez érződik a látnivalók építészeti stílusán is. Az épületek formáján egészen a mai napig érződik az egykori olasz befolyás. A város szűk kis utcái macskakövekkel vannak kirakva. A házikók rendkívül hangulatos egyvelege a görög és az olasz kultúrának. Korfu városa az UNESCO világörökség listájára is felkerült a belvárosban található látnivalók sokaságának köszönhetően. A város legszebb része a központja, az Esplanade. Ez egy hatalmas zöld tér, amelyet két mesébe illő erőd vesz körül.
Ahogy a fenti képeken is láthatjátok, mind Korfu régi erődje, mind pedig az Új Velencei erődje bőven megér egy látogatást.
Achilleion
Alig tíz kilométerre Korfu városától találjátok a helyi látnivalók egyik legszebbikét. Gondolom Sisit, a magyarok kedvenc királynéját senkinek sem kell bemutatnom. Achilleion, az ő nyári menedékhelye volt. Sisi imádott Görögország szépségében gyönyörködni, Aki szeretné átélni, hogy mi játszódhatott le a királyné fejében, az mindenképp keresse fel a nyári palotáját. A hely teli van égbenyúló pálmafákkal és neoklasszikus szobrokkal. A kettő kombinációja a történelmi jelentőségű hellyel pedig felér egy valódi időutazással.
Porto Timoni és Limni beach
Ha Korfu legfotogénebb helyszínét keresed, akkor ez valószínűleg Porto Timoni lesz. Ezen a parton két strand is található. A strandok nagyon közel találhatók egymáshoz, mégis teljesen különbözőek. A tenger színe és hőmérséklete is teljesen más. A kisebbik strand neve Limni, a nagyobbiké Porto Timoni. Mind két partszakasz teljesen érintetlen a turisztikai fejlesztésektől. Szóval se napágyat, se felfújható banánt ne keressetek itt. Porto Timoni megközelítése egyébként egyáltalán nem egyszerű feladat. Afionas falujából indulva egy húsz perces, elég meredek túraútvonalat kell letudnia mindenkinek, aki itt szeretne csobbanni. Aki pedig nem sajnálja a pénzt hajókölcsönzésre az Agios Georgiosból, Pagonból motorcsónakkal is eljuthat ide. Mindenképp vigyetek magatokkal egy üres táskát is a szemetetekre – kár lenne tönkre tenni ezt a gyönyörű helyet.
Kassiopi
Kevesebb mint 40 kilométerre észak-keletre Korfu repülőterétől találsz egy tündéri kis halászfalut. Annak ellenére, hogy mennyit fejlődött a technológia az elmúlt pár évszázad során Kassiopi öreg halászai még a mai napig ugyanazt a hajnali rutint követik. Korán reggel kihajóznak a tengerre, majd a friss kapást eladják az öbölben található tavernáknak. Ha csak egy kis nyugalomra vágysz, akkor ez a halásztelepülés maga lesz a Kánaán számodra. A falu egy hangulatos ki öbölben fekszik, türkiz-kék tenger veszi körbe. A partja igaz kavicsos, de ez senkit ne gátoljon meg abban, hogy felkeresse.
Paleokastritsa strandjai
Paleokastritsa Korfu talán legszebb régiója, a legváltozatosabb látnivalók is itt találhatók. Ebbe a környékbe összesen hat kanyargós öböl tartozik. A homokos és kavicsos tengerpartok egymást váltják, mint a fekete és fehér mezők egy sakk táblán. A strandjai nem túl hosszúak, ezért főszezonban mindenki készüljön fel arra, hogy úgy fog nyomorogni, mint egy indiai vonaton. Szeptembertől viszont kiváló a túraidő. A legtöbb utazó egy napos túrákat tervez ebbe a régióba. A hegyekben egy 13. századi kolostor is található, amelynek része egy templom és egy kisebb múzeum is.
Glyfada strandja
Amikor kérdeztem Korfu lakosait, hogy melyik a legszebb strand a szigeten, szinte egybehangzóan mindenki ezt emelte ki. A hosszú széles aranyszínű homokos tengerparton mindenki megtalálja azt, amit keres. A környező fenyvesek árnyékot biztosítanak a fürdőzőknek. Az olajfákon pedig kabócák csiripelnek miközben a hullámok morajlása biztosítja a háttérzajt. A part kellően ki van építve a turisták számára. Gylfada strandja közelében mindenki könnyedén megtalálja a számára legmegfelelőbb szállást legyen az luxushotel, vagy egy egyszerű apartman. A strandon a napágyakból sincs hiány. Számomra már kissé túl turistás is volt, de ez egyéni probléma. A naplementék lenyűgözők innen – csak bírjátok elviselni a tömeget.
Canal d’Amour
Sidari falvától csupán 20 perc sétára található a szerelmesek csatornája. Ez Korfu egyik legnagyobb természeti csodája. A partszakaszt különböző sziklaalakzatok képezik. Annyira szürreális ez a hely – végig azon gondoltam, hogy vajon a természet miképp tudott ilyen alakzatokat kialakítani. Amíg én a távolba bámultam, az emberek a sziklákról a mélybe vetették izzadt testüket. Bíztam benne, hogy lerepül pár bikini felső is, de sajnos nem volt szerencsés napom. A parton egyébként napágyak is bérelhetők. Szóval annak sem kell aggódnia, aki nem szeretne a felforrósodott sziklán heverészni. Ez Korfu méltán legnépszerűbb strandja a sznorkelezéshez.
La Grotta
A La Grotta strand Paleokastritsában található. Korfu nyugati partján ez az egyik leglenyűgözőbb strand. Maga a partszakasz elég kicsi és sziklás is. Aki viszont belemerészkedik a kristálytiszta kék vízbe az megkapja méltó jutalmát. A tenger itt hemzseg a színes halaktól és a víz alatti élővilág is lehengerlően gazdag. A strandon van egy ugródeszka is. A legbátrabbak fejest ugorhatnak a türkiz kék habokba. Arra azért készüljetek fel, hogy a strand nyáron rendkívül zsúfolttá válik. Szerencsére pár méterrel távolabb van néhány szikla, amelyekre az átlagemberek más lusták átsétálni. A változatos helyi látnivalók közül ez volt az egyik személyes kedvencem Korfu szigetén.
Pantokrator
Korfu legmagasabb pontja a Pantokrator-hegy, amely nem csak magassága miatt emelkedik ki a helyi látnivalók közül. A hegy csúcsa 906 méter magasan található. Egy autóút is felvezet a csúcsig. így akár autóval is megközelíthető a kilátó pont a hegy tetején. A sportosabb alkattal rendelkező turisták általában inkább túrázva szeretik meghódítani Korfu legmagasabb pontját. Ilyenkor Perithia faluból indulnak egy körülbelül két óra hosszú túrára. A csúcson egy kolostort is találnak az utazók. A Pantokrator-kolostor a 14. századból származik. A tetőpontról lenyűgöző kilátás vár rátok: ha keletre néztek – Albánia, ha északra a Diapontia-szigetek, ha délre akkor pedig Paxos és Anti Paxos szigetei tűnnek fel. Tiszta, szélcsendes időben még Olaszország déli partjai is láthatóak.
Szamár menedék
Szereted az állatokat? Különösképpen a négylábú nagy termetűeket? Akkor mindenképp keresd fel a kötelező látnivalók közül Korfu leginkább állatbarát helyét. A szamár menhelyen önkéntesek gondoskodnak a gazdátlan csacsikról. Sok állatot betegeskedése miatt a szívtelen gazdáik elhagynak és az utcára kerülnek. A szamár menhelyen gyönyörű állatbarát környezetben élhetik le a csacsik a nyugdíjas éveiket. A látogatók minden nap 10:00 és 17:00 között együtt tölthetik az idejüket a jószágokkal. A belépés díjtalan, viszont az adományokból tartják fenn a menhelyet. Szóval mindenkit arra bíztatok, hogy legalább egy darabot a legkisebb címletű papír bankjegyből hagyjanak ott személyenként a perselyben. Bővebb információt a menhely hivatalos oldalán találhattok.
Angelokastro
Az Angelokastro egy bizánci vár, amely Korfu legmagasabb csúcsán található. A vár egy nagyon nehezen megközelíthető terepre épült. A parkolótól egy rendkívül meredek útvonal vezet csak fel a várhoz. Ha nem vagy kellően fitt, akkor hanyagold ezt a látványosságot. Az erőd fő célja egyébként a sziget védelme volt. Lényegében egy védelmi háromszög részeként működött. A háromszög másik két pontjában Kassiopi és Gardiki települései találhatók. Ez a három vár más és más irányból védte a szigetet a hívatlan hódítóktól. Angelokastro vára kulcsszerepet játszott abban, hogy Korfut soha nem sikerült az Oszmán birodalomnak bevennie. Ma már sajnos csak a romjai maradtak meg. A ruinák között találni még egy kis templomot és egy földalatti kápolnát is. Az erőd falai még ma is az eredeti építményből maradtak fenn. Akit a várromok nem érdekelnek, annak is érdemes felgyalogolni az Angelokastróhoz. Fentről lenyűgöző kilátás nyílik Korfu városára és a Jón-tengerre. A belépőjegy ára csupán 3 euró, amelyet a parkoló mellett található pénztárnál kell kifizetni.
Egyéb fizetős programok és látnivalók Korfu szigetén
- Egész napos hajókirándulás a legendásan szép Paxos és Antipaxos szigetekre Korfu városból – €59
- Nézd meg, hogy készül az oliva olaj, kóstolóval, ebéddel és transzferrel az árban – €77
- Privát jachtbérlés: Nézd meg a naplementét egy jacht fedélzetéről csak a barátaiddal – €350
- Tandem siklóernyőzés Korfu nyugati partjai felett profi vezetővel – €130
- A legolcsóbb hajókirándulás a szigeten: 75 perc egy kalózhajó fedélzetén Korfu városa körül – €12
- Hajós körutazás Korfu észak-keleti partjai körül, Albánia partjai mellett ebéddel az árban – €55
- Vitorlás kirándulás Parga és Sivota szigeteire Korfu városából – €59
- Szervezett quados kirándulás Korfu hegyei között, a legszebb látnivalók körül ebéddel az árban – €75
- Egész napos motorcsónak bérlés jogosítvány nélkül legálisan – €185
- Egész napos kirándulás Albániába: Irány Saranda és a Butrint Nemzeti Park ebéddel az árban – €58
- Olivaolaj és borkóstoló a Ropa völgyben termesztett szőlőből és olivabogyókból – €17
- Palaiokastritsa Corfu Vespa Scooter Tour szervezett kirándulás a szigeten robogókkal – €115
- Sziklamászó tanfolyam kezdőknek profi oktató felügyelete mellett hegymászó felszereléssel – €70
- Ha csendre vágysz az asszonytól: privát horgászkirándulás hajóval a nyílt tengeren – €400
- Egész napos szervezett kirándulás a Meteórákhoz egy légkondicionált minibuszban – €110
Összegezve
Nézzük a kedvenc értékelős rovatunkat a poszt végén. Általában az olvasók ezen háborodnak fel a leginkább, szóval kezeljétek teljesen szubjektíven. Ez csak egy ember véleménye a sok közül:
Korfu egyáltalán nem drága sziget. Aki akarja az simán kihozza a kirándulását pár száz euróból is már ide. Az ételek ára is teljesen korrekt volt. Egy pitában sült gyros ára például €4,50, egy kis sör €3-nál kezdődik. Mivel a csapvíz ihatatlan ezért a nagy palackozott víz is a legtöbb étteremben €1 körüli árért kapható. Kivéve a szénsavasat, mert azt rohadtul túlárazzák a vendéglőkben. Egy jobb éteremben elfogyasztott ebédért átlagban €30-€35-t fizettünk (két felnőtt + 1 gyerek). Ha valaki kellően jó áron elcsípi a repülőjegyeket, akkor nem ez lesz az a kirándulás, amelyért össze kell törni a gyerek malacperselyét.
A legfontosabb látnivalók Korfu szigetén a következők: Korfu városa az erődjeivel, Angelokastro várromja, Sziszi egykori kastélya – az Achilleion, Kassiopi halászfalva, Paleokastritsa gyönyörű strandja, Glyfada még attól is szebb strandja, Canal d’Amour, La Grotta Beach bárja, Pantokrator hegye a kilátásával, a sziget Golf Clubja és végül, de nem utolsó sorban Paleokastritsa szamár menedéke.
Korfun az éjszakai élet kifejezetten pezsgő a többi családi görög szigethez képest. A legnépszerűbb bulivárosok a következők: Korfu, Ipsos, Kavos, Dassia, Glyfada és Sidari. Korfu éjszakai élete leginkább a tinédzserek és a húszas évei elején járó fiatalok körében népszerű. A sziget egykori nyugdíjas hangulata már rég a múlté. Sőt, a görögök is az egyik legpörgősebb éjszakai élettel rendelkező szigetükként tartják számon. A legnépszerűbb szórakozóhelyek a szigeten a következők: Mojitos Bar – Ipsos, Amaze Bar – Sidari, 54 Dreamy Nights – Corfu, Montecristo Club – Corfu, Edem Beach Club – Corfu, Pazuzu – Glyfada, La Grotta Bar – Palaiokastritsa, Atlantis Nightclub – Kavos, DiZi Bar – Corfu.
A görög konyhával egyszerűen nem lehet mellényúlni. Nem tudom ki az a hülye, aki elkezdte azt terjeszteni, hogy az olasz konyha a legjobb a világon. Azt garantálom, hogy még soha nem járt Görögországban. És ez alatt nem csak az ételek minőségére gondolok. Sokkal inkább arra a vendégszeretetre, amivel az egyes éttermekben fogadnak. Az egyik étteremben, amikor a feleségemet második alkalommal meglátta a pincérnő, akkor már öleléssel fogadta. Én minden egyes görög utazásom során úgy érzem, hogy a rég nem látott családomhoz megyek nyaralni. Egy egytől tízig terjedő skálán simán tizenegy pontot adnék a görög konyhának.
Most teszek egy elég merész kijelentést: Az összes görög szigetre megéri elutazni. Némelyikre jobban, némelyikre kevésbé. De egy biztos, hogy emlékezetes utazás lesz bármelyik szigetet is választod. Korfu ezen a görög pontskálán nagyjából középen helyezkedik el a látnivalók számától függetlenül. Létezik Korfutól jobb görög sziget? Igen, nekem például Naxos és Zakynthos is jobban tetszett. A másik oldalon viszont Santorinitől sokkal szebb strandokkal rendelkezik és Mykonos árairól akkor már ne is beszéljünk. Viszont ezeken a szigeteken is emlékezetes pillanatokat éltünk át. Szóval én csak ajánlani tudom Korfut. A szerény véleményem szerint ha az épp túlárazott zakynthosi vagy krétai útvonalhoz képest épp Korfura találtok olcsó repülőjegyet, akkor bátran foglaljátok le. Csalódni nem fogtok.