Krabi Dél-Thaiföld egyik legnépszerűbb üdülőparadicsoma. Egy kicsit nyugodtabb hely, mint a környező üdülőszigetek – viszont pontosan ez adja a varázsát. Nincs itt akkora nyüzsgés, mint Phuketen. Olyan hatalmas bulikat, mint Koh Phanganon itt szintén hiába keresnétek. Viszont azt határozottan ki merem jelenteni, hogy itt található a legérintetlenebb természet az egész déli régióban. A strandokon sokkal kevesebb ember lézeng és az éttermekben sem kell sorakozni a pad thaiért. Évente nagyjából 6 millió turista látogat ebbe a régióba. Ami igaz, hogy még mindig sok, de Phuket 10 milliós embercsordáihoz képest sokkal emberközelibb. Valahogy végig sokkal autentikusabbnak éreztem ezt a részét Thaiföldnek, mint a többi turistahordákkal elárasztott üdülőhelyet. Az árak itt sokkal olcsóbbak a fent említett szigetekkel ellentétben. Ráadásul Krabi kiváló központ ahhoz, hogy az ember felfedezze Thaiföld szigetvilágát és az ott található látnivalók sokaságát. Bár egy posztban szinte lehetetlenség minden fontos részletet elmesélni erről a varázslatos helyről, ennek ellenére én megpróbálkozok vele. Íme a legrészletesebb magyar nyelvű úti kalauz Krabiról.
Tartalom
Érdekességek Krabiról
- Krabinak nem csak az egyik járást nevezik Thaiföldön. A régió fővárosának szintén Krabi a neve. Ez egy kikötő város, ahonnan naponta indulnak halászhajók és turistahajók az Andamán-tengerre és a környező szigetekre. A thaiok egyébként hihetetlen kreativitásról tettek tanúbizonyságot akkor, amikor a Krabi régióban, a Krabi nevezetű városon keresztülcsobogó folyót, szintén Krabinak nevezték el.
- A Krabi régióban található Koh Lanta Nemzeti Park az egyik legszebb merülőhely Thaiföldön. és egy elbűvölő korallzátony is hozzá tartozik.
- Krabi világszerte híres a természeti adottságairól. Thaiföld leggyönyörűbb mészkősziklái, földalatti folyói, barlangjai és korallzátonyai itt találhatók. Ha ez még nem lenne elég ahhoz, hogy ezt a régiót válaszd következő nyaralásodul, akkor enged meg, hogy megemlítsem a mesébe illő tengerpartjait.
- Az Andamán-tenger remek adottságokkal rendelkezik a búvárkodáshoz. A tenger vize kellően meleg, megfelelően áttetsző. A búvárkodást biztosító cégek pedig rendkívül jó áron kínálják a szolgáltatásaikat. Itt található az egyik legnépszerűbb búvárparadicsom is a világon, amely a nevét a szigetről kapta: Ko Lanta Nemzeti Park. Ez a hely több szigetből áll és sok búvár ezt tartja a világ legvarázslatosabb merülőhelyének Ezt a nemzeti parkot szinte végig korallzátonyok szegélyezik. Az állatvilága pedig nem csak a víz alatt, de a szárazföldön is egyenesen lenyűgöző.
- A tizennyolcadik század végén Chao Phraya Nakhon, Nakhon Si Thammarat városának kormányzója elrendelte egy elefántkraal, avagy elefántkerítés létesítését a városban. Az elefántkerítést azért hozta létre, hogy biztosítsa a nagyobb városok rendszeres elefántellátását. Ennek köszönhetően rengeteg bevándorló érkezett Krabiba és több nagyobb helyi közösség is kifejlődött a régióban.
- A Thung Teao Nemzeti Parkban forró vizű források várják a csobbanni vágyó turistákat. A leghíresebb ilyen természetes medence a Sa Morakot, amelyet lefordítva smaragdmedencének neveznek. A víz színe itt kékeszöld színű. Amikor viszont a nap sugarai a megfelelő módon megvilágítják, akkor a víz színe élénk, feltűnő smaragdzöld árnyalatúvá válik.
- Akik szeretik az extrém sportokat, azok sem fognak Krabiban unatkozni. Railay beach egy igazán különleges tengerpart. A mészkősziklákon reggeltől estig sziklamászók kapaszkodnak fel. Sokan csak azért jönnek ide, hogy az égbe nyúló sziklákról a mély vízbe ugráljanak.
- Krabi a növekvő népszerűsége ellenére nem sok mindent változott az elmúlt évtizedekben. A halászok például minden hajnalban ugyanúgy kijárnak halászni a tengerre, mint ötven évvel ezelőtt. Valódi nosztalgiabomba ez a hely. Egy csipetnyi Thaiföld, még az ország globalizmus előtti ártatlan éveiből.
Személyes élményeim Krabiból
A Thai Lion Air légitársaság járatával érkeztem Krabiba Bangkok Don Mueang repülőteréről. A repülőjegy ára mindössze 980,- THB volt, ami nem egész €30. A repülőút viccesen rövidre sikerült. Még csak fel sem ért utazómagasságba a repülőgép, már hirtelen ereszkedésbe is kezdett. Alig több mint 1 óra múlva már le is szállt a repülőgép. Krabi repülőtere egyébként nem valami nagy „wasistdas„. Európai szinten inkább a kisebb repülőterekhez hasonlítanám.
Érkezés után hihetetlenül izgatott voltam. Minél előbb látni akartam Krabi városát, Phi Phi-szigetét, és a látnivalók többségét. Gyorsan meg is kerestem a transzferemet. Ezt előre bebiztosítottam a Tigerline cégnél (elérhetőségei +6689-973-2826, vagy pedig +6681-358-8989). Ennek köszönhetően nem kellett őrült alkudozásba kezdenem egyetlen taxisofőrrel sem. Persze ők már fenték rám a fogaikat, de nagyon lazán közöltem velük, hogy már meg van oldva a transzferem. Felszálláskor a sofőr megkérdezte, hogy hol a hotelem és pontosan oda vitt a bejáratához. Közben persze pár embert még kirakott út közben, de ez egyáltalán nem zavart – sehova nem siettem, mégis csak nyaralni jöttem ide.
Szállás dilemma
A szállásnál viszont elég kellemetlen dolog fogadott. Találtam Booking-on egy természetközeli szálláshelyet. Dzsungeles táj, a fákon papagájok, mészkősziklákra néző kilátás – legalábbis ez szerepelt a hirdetésben. Ennek ellenére sikerült lefoglalnom életem legrosszabb szálláshelyét. Az ágy mindössze egy régi foltos matrac volt, amelyet a szoba közepén a földre letettek. Miután ráültem a többnyire kiült szivacsra, hirtelen bogarak szaladtak elő a matrac alól. Egy rövidke töprengés után arra jutottam, hogy nyaralni jöttem nem pedig azon aggódni, hogy milyen rágcsáló harap meg éjjel, vagy milyen bogár csípi meg éjjel a paplan alól kilógó lábamat. Lebaktattam a recepcióra és illedelmesen közöltem a hölggyel, hogy köszönöm szépen – ebből én nem kérek. Kerestem egy hagyományos hotelt, amely már minden téren sokkal jobbnak bizonyult. Utólag belátom lehet én voltam kicsit kényes abban a helyzetben, a hirdetésben természetbarát szállást ígértek és valóban azt is biztosították. Valahogy én mégsem így képzeltem ezt el.
Majmok bolygója
Ezután igyekeztem a lehető legjobban beosztani az ott eltöltött időmet. Szinte minden napra jutott valamilyen program. Elsőként felkerestem a környék legmagasabban fekvő Buddha szobrát a Tigris Barlang Templománál. Erről a helyről ódákat hallottam indulás előtt, hogy milyen szép és kihagyhatatlan hely. Azt viszont nem említette senki sem a taxisofőrön kívül, hogy 1237 lépcső fokot kell hozzá megmászni. Már kezdett esteledni, de azt gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagyni – ilyenre mégis csak egyszer van az embernek lehetősége az életben. Alig másztam fel 100 lépcsőfokot hirtelen ádáz sikításra lettem figyelmes. Mint a Dzsungel Könyvében ádáz makákók csúsztak le a korlátokon és himbálództak az indákon. Közben eszembe jutott egy gondolat, amit még régebben az interneten olvastam: „A majmot te nem érdekled, de minden étel és ital, ami a kezedben van igen.” Szóval gyorsan elhajítottam mindent, amit lehetett. Láss csodát nem is érdekeltem őket. A meredek lépcsőfokok megmászása egyáltalán nem volt egyszerű feladat a párás nyirkos levegőben. Végül is megérte mert valóban csodálatos kilátás nyílt a környékre. Visszafele még a taxis is megvárt, ami kicsit furcsa volt a szkopjei matka-kanyonos incidensem után. Jó fejek ezek a thaiok, nem hiába mondják róluk.
Véres éjszaka
Következő nap többnyire tengerparti lazulással telt el. Amikor besötétedett kimentem még egy sörre a helyi Full Moon bárba. Valamilyen helyi zenekar zenélt, amelyet leginkább a fülöpszállási falunapokon fellépő amatőr bandákhoz tudnék hasonlítani. Nagyjából fél óra vernyogás után megelégeltem a „zenét” és elindultam vissza a hotelbe. Egyszer csak rémisztő dolog történt. A hátam mögül ordítást hallottam. Egy amerikai akcentusú srác futott, tetőtől talpig véresen. Megpróbált sorba minden szálláshelyre bejutni, de az ajtók zárva voltak már. A srác elrohant mellettem, mintha ott sem lennék. Közben motorzajra lettem figyelmes. Ahogy hátra néztem egy háromkerekű tuk tuk közeledett felém. Három apró növésű thai ült rajta, akik agresszívan kiabáltak. Ők is elhajtottak mellettem és a véres srácot kergették. Amikor utolérték őt akkor az egyikőjük leugrott a motorról és elkezdte egy husánggal ütni-vágni a fiút. Én pont addigra értem a hotelhez. Örültem, hogy biztonságos helyre értem és nem velem történik ez. Gyorsan felmentem a szobába és vettem egy hűsítő zuhanyt. Utólag azért a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni és egy órával később még kimentem megnézni, hogy mi lehet a sráccal. A földön csak vérfoltokat láttam, de hűlt nyoma volt. A mai napig nem tudom, hogy mi történhetett vele. Másnap felmentem a Full Moon Bar Facebook oldalára, és ott a bulifotókon láttam egy alakot, aki kísértetiesen hasonlított ő rá. Vajon valamit elkövetett aznap éjjel a bárban? Erre a kérdésre már nem biztos, hogy valaha is megtudom a választ.
Programszervezés
Egy napot rászántam a Leonardo Dicaprio-s A part című filmből legendássá vált Phi Phi szigetekre is. Mivel tudtam, hogy nem olcsó egy ilyen kirándulás, igyekeztem a lehető legjobb árat megkapni. Hagytam rá időt és elindultam Krabiban az egyik turista irodából a másikba, hogy programajánlatokat kérjek. Ahogy bementem az első irodába kinéztem három programot is: Krabi éjjeli piaca, 4 sziget túra és Phi Phi-szigetek kirándulás. Az árakra már nem emlékszem pontosan, sok volt a Singha aznap éjjel. De úgy szerveztem meg ezt a kirándulást, hogy minden turista irodában kértem ajánlatot. Amikor mindenütt ugyanazt az árat mondták, akkor rájöttem, hogy ez nem túl hatásos módszer. Ezért kitaláltam, hogy mindenütt az előző utazási iroda ajánlatát fogom mondani. Ha a következőben jobb ajánlatot adtak, akkor az lett az új alkuár. Végül mikor már láttam, hogy ettől valóban nem tudnak jobb árat adni, akkor a legjobbat elfogadtam. Szerencsére valóban megbízható utazási irodára sikerült bukkannom. Az egyik este 22:00-kor a semmiből csengeni kezdett a telefon a szobán. Amikor felvettem, szólt a recepciós, hogy valaki egy utazási irodából keres. Lementem és a tulaj állt ott szomorúan. Közölte, hogy másnap rossz időjárás lesz, ezért nem indul el a hajó a 4 sziget túrára. Visszahozta a pénzemet a hotelbe, nagyon rendes volt. Utólag aztán rájöttem, hogy nagyjából ugyanezért az árért le lehetett volna foglalni előre a programokat a Viator weboldalon keresztül biztonságosabban is. De szerencsére így is korrekt volt a férfi. Szóval ezért jár a pont a helyi embereknek.
A legelszigeteltebb strand a környéken
Közben eszembe jutott, hogy ha már a 4 sziget túra nem is jön össze, attól még lehet, hogy valami közelebbi úti célra el lehetne jutni. Ekkor villant be Railay beach. A neten megtaláltam, hogy az Ao Nammao stégtől indulnak a klasszikus thai hajók Railay beachre. Szerencsére annyira a part mellett még nem volt vihar, ezért ezek a hajók továbbra is közlekedtek. Az út egyáltalán nem volt vészes, és mindössze 100,- bahtba került. Lenyűgöző látvány fogadott Railay beachnél. Ez tényleg annyira elszigetelt hely, mint amiről a neten írnak. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor egy zárt gyülekezet részévé válik az ember. Közben a vihar megérkezett Railay beach-re is, de egyáltalán nem zavart. Ezen a helyen olyan nyugodtság lett úrrá rajtam, hogy semmi sem érdekelt a külvilágból. Ha itt jártok és van rá módotok, akkor mindenképp keressétek fel ezt a helyet.
A következő nap sikerült eljutnom a Phi Phi szigetekre, majd az éjszakai piacra Krabiban. Hihetetlenül mozgalmas napjaim voltak és végig remekül éreztem magam. Az utolsó nap fájó szívvel hagytam el Krabi-t. Kora hajnalban érkezett a busz, amely elvitt Koh Samui szigetére. Út közben végig az járt az eszembe, hogy még mennyi minden kimaradt. De legalább lesz miért visszatérni.
Utazás Dél-Thaiföldre, Krabiba
A COVID-19 világjárvány után jelentősen átalakult a Krabiba elérhető járatok piaca. Sokáig toronymagasan a Qatar Airways biztosította a legjobb járatokat Krabi repülőterére. Sajnos ez már a múlté. Ahhoz, hogy most valaki eljusson Krabiba többnyire legalább két átszállással kell számolnia. Eleve sokkal kevesebb járat repül Thaiföldre. Szerencsére azok számára sem teljesen reménytelen a helyzet, akik nem akarnak napokat repülni. A poszt írásának a pillanatában a következő utazási opciók állnak az emberek rendelkezésére:
- Finnair – Bécsből és Budapestről is egyaránt közlekedik a finn nemzeti légitársaság. Mindössze egyszer kell átszállni Helsinki városában és már Krabiban a partok koktélozhattok.
- Eva Air – Bécsből egyenes járatokat üzemeltetnek Bangkokba. A Thai fővárosból pedig egy átszállással már könnyedén elérhető Krabi.
- Austrian Airlines & Bangkok Airways codeshare – Bécsből talán a legkézenfekvőbb megoldás az osztrák nemzeti légitársaság. Bármennyire is utálom őket, ennek ellenére sokszor rákényszerülök, hogy velük repüljek. Bangkokig az Austrian Airlines biztosítja az utat, majd onnan pedig a Bangkok Airways.
Ha valaki szeretné a lehető leggazdaságosabb megoldani az utazást ide, akkor annak érdemes először Bangkokba repülnie. Mivel sokkal több légitársaság repül ezen az útvonalon, így a repülőjegyek is teljesen más áron kaphatók. A COVID-19 kitörése előtt simán lehetett 400,- euró alatt is már repülőjegyet foglalni a thai fővárosba. Mostanság minden, ami 500,- eurótól olcsóbb már jónak számít. Bangkokból egyébként a Don Mueang repülőtérről indulnak a helyi fapados járatok Krabiba. Ha valaki időben lefoglalja a repülőjegyét, akkor akár 20-30,- euróból is megoldhatja az utazást Bangkokból Krabiba. Érdemes összehasonlítani az összes légitársaság kínálatát innen, gyakran hatalmas különbségek vannak az áraik között. A Krabira repülő fapados légitársaságok név szerint a következők: Thai Lion Air, Thai Air Asia. Én repültem már mind két légitársasággal és nem volt egyikkel sem probléma. Bátran tudom őket ajánlani.
Hotelek és egyéb szállások Krabi járásában a látnivalók közelében
Mivel Krabi egy 4709 négyzetméter nagyságú terület, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hol foglal az ember szállást. Magát a régiót több részre osztottam fel, hogy látható legyen miről is beszélek. A legszebb látnivalók Krabi dél-keleti részében találhatók. A következő térképen kijelöltem az összes fontosabb pontot.
- Piros színnel jelöltem a repülőteret – mint látható, a környékén nincs semmilyen látnivaló sem. Miután leszáll a repülőgépetek érdemes a lehető leghamarabb továbbállni innen.
- Lila színnel jelöltem Krabi városát – mint már korábban említettem ez a régió központja. Hagyományos strandjai nincsenek, ez leginkább centrumként működik. A városnak remek éjszakai piaca van. Ha valaki frissen fogott tengeri herkentyűkre vágyik, akkor azt ott megkapja.
- Fekete színnel jelöltem Ao Nang városát – ez Krabi legfontosabb turisztikai központja. A hajókirándulások a környező szigetekre innen indulnak. A tengerből kiálló mészkősziklái azok az alakzatok, amelyeket a thaiföldi képeken láthattok. Szerintem ez a legjobb környék, ahol szállást találhattok.
- Sárga színnel jelöltem Railay beachet – ez a tengerpart egy valóban különleges hely. Csak hajóval lehet megközelíteni. Szóval ha valaki teljesen elzárva szeretné érezni magát a külvilágtól, az foglaljon ide szállást.
- Sajnos Koh Lanta már nem fért rá a térképre – Ez a gyönyörűséges sziget Krabi déli régiójához tartozik. Annyira nincs elszeparálva a nyüzsgéstől, mint Railay beach, de közelít hozzá. Koh Lanta talán az egyik legjobb, még kevésbé felkapott hely felfedezetlen látnivalók tömkelegével Krabi környékén.
Következzék pár ajánlott szállás:
A legjobb spórolós ajánlat: J Mansion
Ha valaki szeretné a lehető leggazdaságosabban megoldani az utazását, akkor ez a szállás egy kiváló lehetőség számára. Mindössze 4 perces sétára található a vízparttól. A szobák jól fel vannak szerelve és légkondi is van mindegyikben, ami azért nem mellékes Thaiföldön. A szálloda több programot is kínál: kirándulásokat szervez a Phi Phi-szigetre, a Maya-öbölhöz és a Bambusz-szigetekre is.
Az arany középút: Aonang Silver Orchid Resort
Az a négy csillagos hotel közvetlenül Ao Nang sétálóutcája mellett található. Mindössze 10 perc sétára van a tengerparttól. A szállodát közvetlenül a természetben találjátok, esténként még a majmokat is hallani lehet ahogy ugrabugrálnak az egyik pálmafáról a másikra . Ez az egyik legjobb ár/értéket képviselő szállás Krabiban.
A legjobb luxus hotel Krabiban: Centara Grand Beach Resort & Villas
A pénz nem akadály? Olyan szállásra vágysz, mint amit az utazási irodák katalógusaiban látsz? Akkor a Centara Grand Beach Resort a te szállásod. A hotel közvetlenül a tengerpartnál található, privát stranddal rendelkezik. Az eredeti thai bútorokkal berendezett szobákból a pompázatos kilátás nyílik a medencére, a tengerre és a hotel szomszédságában található mészkősziklákra.
A legeldugottabb minőségi hotel Railay beachen: Railay Bay Resort & Spa
Mit szólnál ahhoz, hogy ha pár napra el tudnál menekülni egy olyan tengerpartra, ahova csak hajóval lehet eljutni? Ahol nincs senki más azokon az embereken kívül, akik pont ezért érkeztek ide? 5 csillagos luxus, elszigetelten a világon. Kell ennél több a sok otthoni stressz után?
Amennyiben a fenti hotelek közül egyik sem felel meg az elvárásaidnak, érdemes körül nézni a Booking.com további ajánlatai között:
Booking.comAutóbérlés vagy inkább tömegközlekedés?
Bangkokkal ellentétben Thaiföld Krabi részén sokkal nehézkesebb a közlekedés. Ha valaki nem csak a tengerparton szeretne egész nap heverészni, akkor két lehetősége van. Az első az, hogy bérel egy robogót, vagy egy autót. A második pedig az, hogy tuk tukkal, vagy pedig taxival közlekedik. Mind kettőnek meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Nézzük sorjában:
Robogóbérlés:
- Sok a helyi szélhámos, akik leakarnak húzni egy-egy bérlésnél. Nagyon oda kell figyelni a robogó állapotára, a motorok többsége már legalább egyszer totálkáros volt. Érdemes bérlés előtt minden szögből lefotózni a járművet.
- A bérlésnél többnyire elkérik az útlevelet letétbe. Inkább adjatok pénzt letétbe, de soha ne adjátok ki a kezetekből az útleveleteket. Ha egy átverés áldozatául válnátok, akkor nem tudjátok az útleveletek nélkül elhagyni az országot. Utazás előtt esetleg érdemes még egy második útlevelet is csináltatni, ilyen lehetőségre felkészülve.
- Nagyon oda kell figyelni az utakon. Ha baleset ér és nem te voltál a hibás, akkor is a te bűnöd lesz. Thaiföldön olyan az emberek logikája, hogy ha nem mentél volna oda, akkor nincs baleset. Ha mégis megesik és balesetbe kerülsz, akkor semmiképp se hívjatok rendőrt, mert csak rontasz a helyzeten vele.
- Thaiföldön a megszokotthoz képest az út ellenkező oldalán haladnak az autók. A jobboldali közlekedés nem lehetetlen dolog, de nagyon oda kell figyelni ahhoz, hogy véletlenül át ne menj a szembe sávba.
- Nagy előnye viszont a robogóbérlésnek az, hogy ez a legolcsóbb közlekedési forma a szigeten. Sok helyitől már pár euróért bérelni lehet egy 50 köbcentis kismotort. Ez épp elég ahhoz, hogy a helyszínen eljuss bárhova.
- Jó néhányszor sikerült eltévednem Krabi határában a látnivalók között. Olyan utakra terelt a GPS, ahol valóban nem volt semmi sem. Indulás előtt mindig nézzétek meg a térképet!
Taxizás
- Taxival közlekedni sokkal drágább, mint robogót bérelni. A sofőröket hiába kéred meg arra, hogy kapcsoljanak taxiórát. A legtöbbjüknek fix ára van egy adott útvonalra és még csak alkudni sem enged belőle. Vagy elfogadod és kifizeted, vagy pedig mehetsz gyalog. Végül pedig úgyis kifizeted.
- A tuk tuk sofőrök még a taxisoktól is sokkal rosszabbak. Nagyon óvatosnak kell velük lenni. Mindig minden esetben indulás előtt meg kell egyezni az árban, mert utána már hiába állsz le veszekedni velük – úgyis nekik lesz igazuk. Ha ezt elmulasztod ne lepődj meg azon, ha Krabi határában a látnivalók előtt körbe vesznek a taxis hiénák és meg akarnak verni. Nem te lennél az első.
- A Grab alkalmazás Krabiban is kiválóan működik. Ez lényegében a thaiföldi alternatív verziója az Uber-nek. Ez a helyi közlekedés legolcsóbb és legbiztonságosabb formája. Érdemes előre letölteni az applikációt és megnézni, hogy milyen árakat kínál. Irányárnak tökéletes.
- Ha pedig valaki a taxizás mellett dönt, akkor azért ne felejtsük el megemlíteni azt a nagy előnyét, hogy így bárki nyugodtan fogyaszthat alkoholt. Thaiföldön a tengerparton koktél, vagy sör nélkül üldögélni olyan, mint elmenni Kazincbarcikára és nem csónakázni a csónakázótavon. Vagy legalábbis valami hasonlóan durva dolog…
Ha valakinek nincs elég tapasztalat a robogók vezetésével, vagy csak nem szeretne motorra ülni, akkor az még mindig bérelhet autót. A legolcsóbb autókölcsönzőket a Discovercars ár összehasonlító weboldallal találjátok meg. A legolcsóbb kategóriájú autóbérlés átlagosan €20-€30-ba kerül.
Látnivalók Krabi környékén
Railay Beach
Hunyd be a szemed. Képzelj el egy olyan helyet, ahova se gyalog, se autóval nem tudsz eljutni. Képzeld el, hogy ezt a helyet körbe sziklák övezik. Csak hajóval tudsz ide eljutni. Annyira távol esik a város zajától, hogy csak a természet hangját hallod. Ezen a parton nincs semmilyen motoros gépjármű, nincsenek turistahordák. Nos, ez nem egy pszichológus szeánsz volt, hanem Railay beach leírása. A szigeten türkizkék víz vár rá (feltéve, ha nem akkora viharban érsz oda mint én), hófehér homokos partok és mindössze pár étterem meg szállás. Könnyedén lehet, hogy ez Krabi környékén a látnivalók közül az egyik legkülönlegesebb. Fürdésre nem igazán alkalmas ez a hely a hatalmas hullámai miatt, viszont ettől jobb helyet a kikapcsolódásra sehol sem találsz a környéken.
Railay beach-re a legegyszerűbben úgy juthattok el, ha felkeresitek Ao Nang-ban az egyik turista irodát és ott vesztek egy jegyet az oda közlekedő hosszúfarkú hajóra. Ha esetleg összefuttok a hajó kapitánnyal a parton, akkor ő tőle is tudtok jegyet vásárolni. Általában kék felsőt visel, onnan ismerhetitek fel. A jegy ára 100,- THB egy irányba, 200,- oda-vissza. Amint megtelik a hajó, azon nyomban indul is Railay beachre. Ha valaki szeretne pár bahtot spórolni, akkor induljon az Ao Nammao mólóról – innen csak 80,- THB az út egy irányba. A hajók egyébként egészen este 18:00-ig közlekednek. Ekkor jön el az utolsó hivatalos hajó. Ez után már csak akkor közlekedik a hajó a szárazföld és Railay között, ha megtelik. Ekkor viszont már kicsivel drágább is a jegy – 150,- THB. Ha valakinek sürgős lenne kijutnia innen, akkor 800,- THB-ért bérelhet privát hajót az útra.
Railay-beach egyébként nem csak egy tengerpart, hanem rögtön három is:
- Ton Sai Bay – A hegymászók kedvenc helyszíne, itt találhatók az olcsóbb budget szállások.
- Railay keleti part – Ez talán a legrosszabb part itt, többnyire csak egy mangrove mocsár. A napkelte viszont gyönyörű innen.
- Railay nyugati part – A legszebb pont a napnyugta megtekintéséhez. Ezzel együtt ez a strand a legnépszerűbb az utazók körében is. Több étterem és szállás is itt található. Érdemes viszont nagyon oda figyelni a déli részén, amely csúszós és sziklás.
- Phranang beach – Ez a strand a nevét a barlangban található szent Buddha képről kapta. A homok itt fehér és puha. A tenger pedig kellően sekély. Nekem ez volt a kedvenc helyi tengerpartom.
Tigris barlang templom
A templom eredete egészen 1975-be nyúlik vissza, amikor egy szerzetes a barlangban meditált. Ekkor egy tigris zajára lett figyelmes. Elkezdett a tigris elől menekülni, és ekkor találta meg Wat Tham Suea templomát. A nevét a barlang falában található tigrislábnyomokról kapta egyébként. A hegy megközelítése egyáltalán nem nehéz. A legegyszerűbb módja, ha valaki bérel egy robogót. Ezt már akár napi 200bahtból is meg lehet tenni. Ha valaki nem vállalkozik erre, akkor sincs semmi gond. A songthaew-vel még mindig el juthat egészen a templomig. Igaz, a songthaew nem megy be egészen a bejáratáig, de ez a kis séta egyáltalán nem megterhelő. A tömegközlekedés ára így 150,- THB Ao nangról és 50,- THB Krabiból. A szentély reggel 8:00-tól egészen délután 17:00-ig van nyitva. Fel már ezután nem engednek. Ha esetleg később jöttök le, akkor nincs gond. Érdemes korán reggel, vagy a lehető legkésőbb délután elindulni, hogy elkerüljétek a legnagyobb rekkenő hőséget. Még fontos azt is megemlítenem, hogy a a szentélybe a belépés ingyenes.
A Tigris Barlang Templomban található a világ egyik legmagasabb Buddha szobra. Ahhoz, hogy valaki megcsodálhassa ezt a műalkotást összesen 1237 lépcsőfokot kell megmásznia. A vertikális szintkülönbség 309 méter. Szóval azoknak, akik nem rendelkeznek a megfelelő adottságokkal ehhez a túrához nem biztos, hogy ezt erőltetniük kellene. A lépcsők egyenetlenek – némelyik magasabb, másik alacsonyabb. Könnyű megbotlani is. A lépcsők megmászása egyébként önmagában 25-35 percet vesz igénybe. Ha valakinek sikerül feljutnia a csúcsra, akkor lenyűgöző kilátás várja odafent a Kiriwong-völgyre.
Amire még érdemes felhívnom a figyelmet,azok a szemtelen majmok. Ahogy már korábban is említettem alattomos kis jószágok ezek a makik. Ha valaki étellel és itallal készül fel a hegyre, akkor azt tegye el mindenképp a hátizsákjába. Amint meglátja, vagy megérzi valamelyik majom az étel ízét, rögtön támad. A majmok egyébként itt hozzá vannak szokva az emberekhez. Szóval nem kell tőlük tartani, csak oda kell figyelni erre az egy dologra. Aki nem tartja be ezt a szabályt, ne lepődjön meg azon, ha megharapja egy makákó. Ha nem érdekelnek már az elcsépelt látnivalók, akkor béreljetek egy robogót Krabi főutcáján és mindenképp gyertek el ide.
Phi Phi szigetek
Sokan csak ezért a helyért képesek Thaiföldre utazni. Ez a hely maga a földi paradicsom. Ide tényleg mindenkinek megérné legalább egyszer az életben elutazni. Igaz manapság már sokkal inkább a buliturizmusra építenek a helyiek, de ennek ellenére még mindig rengeteg gyönyörű hely található a Phi-Phi szigeteken. Erről a helyről egy későbbi posztban majd külön írok. Egyelőre nézzük inkább tovább a kötelező látnivalók listáját Krabi környékén.
A Phi Phi szigetekre itt tudtok egy egész napos motorcsónakos kirándulást foglalni. Az ára €42,51/fő, amely már egy ebédet is tartalmaz.
James Bond szikla
A Phang Nga-öbölben található sziklaképződmény többnyire James Bond sziklaként szokták emlegetni. Ez a szikla onnan kapta a nevét, hogy itt forgatták Az aranypisztolyos férfi című 007-es film egyik kulcsjelenetét. Bár a film főszereplője Roger Moore nem tartozik a legjobb James Bond színészek közé, de ezt a helyet a film rendezője méltán választotta ki. Az elhíresedett jelenetet itt tudjátok megnézni.
Az utazások ide többnyire tartalmazzák már a következő úti célokat is: Suwan Khuha majombarlangja, Panyee szige, Talu tengeri barlangja. A teljes programot itt tudjátok előre lefoglalni az ára €42,51.
Thung Teao Nemzeti Park és Klong Thom forró vizű forrásai
A Krabitól nem messze található Thung Teao őserdeiben egy nagyon különleges hely rejlik. A föld mélyén rejlő vulkanikus sziklák felmelegítik a geotermális vizet. Ez a mélykúti víz utat talált magának a föld mélyéről. A víz, ahogy a felszínre jön közben különböző ásványi anyagokat gyűjt össze. Ezek az ásványi anyagok pedig gyógyító hatással bírnak az emberi szervezetre. A víz hőmérséklete könnyedén eléri a 40 Celsius fokot is. Szóval attól senkinek sem kell félnie, hogy fázni fog majd. Ha pedig valaki a forró vizű források után egy hidegebb helyen szeretne csobbanni, akkor még mindig csobbanhat a nem túl messze található Smaragd medencétől (Emerald pool).
A Smaragd Medence egy sokkal kevésbé kiépített, természetes tó. Ez a hely számos ritka növénynek és állatnak ad otthont. A Smarag Medence hőmérséklete természetes hőfokú. Aki tiszta időben érkezik ide, szinte egy párhuzamos dimenzióban találja magát. Érdemes egyébként nyitott szemmel járni ebben a parkban. A Pita Gurney madárfajról sokáig azt hitték, hogy teljesen kihalt – de szerencsére ebben a parkban sikerült meghúznia magát még. Reméljük, hogy sikerül ismét elszaporodnia. A Nemzeti Parkba a belépő ára 200,- THB. A hely reggel 8:00-tól délután 17:00-ig tart nyitva.
Koh Lanta
Koh Lanta mindössze két órás távolságra található Krabi városától. A sziget nem túl nagy: mindössze 20 kilométer széles az egyik felétől egészen a másik végéig. Koh Lantára a napi pár, hajóval érkező turistát leszámítva tényleg csak az jön, aki itt szeretne megszállni. Ennek köszönhetően a strandjai valóban csendesek. A Phi Phi szigetekkel ellentétbe itt még mindig sokkal barátságosabb árak fogadják az ide érkezőket. A turizmus még nem robbant be olyan ütemben, mint a szomszédos szigeten. Koh Lantán több búváriskola is található. Aki szeretné olcsón kipróbálni milyen érzés elmerülni az Andamán-tenger hullámai között, az vegye az irányt Koh Lanta felé. Amit még fontos megemlíteni az az, hogy Koh Lanta és Koh Lanta Noi között épp egy hidat építenek. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben elérhetővé válik pár távolabbi szép partszakasz.
Krabi éjszakai piaca
Ha már eleged van abból, hogy naphosszat a tengerben áztatod a fenekedet, akkor érdemes ellátogatnod Krabi városában rendszeresen megrendezett éjszakai piacra. A legkülönfélébb helyi ételeken kívül még számtalan más szuvenírt is lehet itt vásárolni. A helyi piacon pár bahtból akár teljesen új ruhatárat is vehet magának az ember. Igaz a ruhadarabok minősége erőteljesen megkérdőjelezhető. Ennek ellenére én mégis mindenkinek ajánlom, hogy szánjon rá legalább egy kósza délutánt erre a piacra. Vicces dolog félig angolul, félig thaiul alkudozni. Én nekem egy pár ügyes alkupárbaj élménye Krabi piacán többet ért sokszor, mint az unalmas egyforma templomok és egyéb látnivalók sokasága az országban.
Khao Ngon Nak
Mindössze 30 kilométerre Krabitól északra található egy Nong Thale nevezetű pont. Innen indul a környék leggyönyörűbb kilátópontjához a túra. A túra nagyjából 4 kilométer hosszú és legalább 2-2,5 órán át tart. Ha a hely nevét szó szerint lefordítjuk, akkor annyit jelent, hogy Sárkányhegy. Elég találó is a név. Miközben az ember a hihetetlenül párás levegőben megpróbál feljutni élete egyik legszebb kilátójához, valóban úgy érzi, mintha épp egy sárkányt kellene legyűrnie. A túra 565 méter magasban végződik. Addig a túrázók elhaladnak egy vízesés, egy friss forrás és számtalan kisebb kilátó mellett. A csúcson 360 fokos panoráma nyílik a tájra. Remélhetőleg ti jobb képet tudtok majd készíteni, mint én.
4 sziget túra
A négy sziget túra az egyik legnépszerűbb programajánlat Krabiban. Ez a csomag általában a következő szigeteket tartalmazza:
- Koh Poda – Talán a legszebb tengerparttal rendelkező sziget mind a négy közül. Ez a része a tengernek rendelkezik a leggazdagabb a vízi élővilággal is. A tenger szinte kristálytiszta, így Koh Poda remek hely a fürdőzéshez és a korallok felfedéséhez.
- Koh Tup – biztosan mindenki látott már olyan fotót, ahol két szigetet a tengerben egy keskeny kis homokpad köt össze. Koh Tup pont egy ilyen hellyel kápráztatja el a kirándulni vágyókat. A sziget fele közeledve hirtelen a türkizkék vízből hófehér homokbucka tűnik fel. Kell ettől több az ember boldogságához?
- Phra Nang Barlang – a legenda szerint ezen a szent helyen egy hercegnő lakik, amely hatalmas tiszteletnek örvend a helyi lakosok között.
- Csirke-sziget – ez egy sziget, amely leginkább egy tyúkra emlékeztet. Ha szeretnél valamilyen vicces és kratív képeket az Instagram profilodra, akkor itt elkészítheted. Ez egyébként kiváló hely a sznorkelezéshez.
A 4 sziget kirándulást itt foglalhatjátok le mindössze €28,34/fő. A legfőbb látnivalók között elhalad ez az útvonal, szóval mindenképp érdemes befizetni rá, ha már Krabi környékén jártok.
Elefánt rezervátum
„Ha Thaiföld akkor kötelező elefánton lovagolni!” – Legalábbis ezt mondja a sok hülye, akik nem tudják, hogy milyen tortúrán keresztül megy át egy elefánt mire megtűri az embereket a hátán. Ha csak egy kérésem lehet minden egyes olvasóhoz, aki Thaiföldre utazik, akkor az az lenne, hogy ne üljenek fel egyetlen egy elefánt hátára sem. Tudom, hogy a csapból is ez folyik – de ez egyáltalán nem véletlen. Ahhoz, hogy az elefánt valakit a hátán megtűrjön, először kiselefánt korában el rabolják őt az édesanyjától. Leláncolják őt és naponta szó szerint véresre verik őt egy tövises husánggal. Mikor már az elefánt annyira fél, hogy lelkileg megtörik, akkor jön egy „megmentő”, aki kiszabadítja a kis elefántot. Ezt nevezik mahoutnak. Az elefánt lovaglás tönkre teszi az állat gerincét. Ez az állat a lovakkal ellentétben egyáltalán nem rendelkezik megfelelő adottságokkal az emberek szállításához… És még hosszasan sorolhatnám, miért ne tedd. Ha tudsz egy kicsit józanul gondolkodni, akkor felfogod, hogy ami neked 15 perc szórakozás egy Instagram posztért, az az elefántnak egy életen át tartó kínszenvedés. Akit esetleg bővebben érdekel ez a téma, az mindenképp nézze meg a Szolgalelkű Óriások című filmet. A film kellően felkavaró, remélhetőleg rádöbbenti az embereket ennek az üzletágnak a sötét mivoltjára.
Krabi környékén viszont nem csak tengerparti látnivalók találhatók. Létezik itt egy olyan elefántrezervátum, ahova az emberek nem azért járnak, hogy felüljenek az állatok hátára. Itt az állatokat megfürdethetik az emberek. Meg lehet az elefántokat etetni is és a kicsikkel játszadozni is szabad. Ha szeretnéd megnézni, hogy élnek az elefántok, akkor ez egy sokkal jobb megoldás, mint felülni a hátukra. Én mindenképp ezt ajánlom.
A különböző programcsomagok ára 1700,- THB és 4000,- THB között mozog. A pontos feltételeket a következő oldalon találhatjátok meg.
Wat Kaew temploma
Wat Kaew egy szinte teljesen hófehér templom. Ha még nem untad meg Bangkokban a templomok nézegetését, akkor a Krabi környékén található Wat Kaew Templomot is vedd fel a kötelező látnivalók listádra. Nem ez minden idők legnagyobb temploma, de én amikor itt jártam úgy éreztem, hogy valamilyen különös energia járja át. A falakat különböző buddhista festmények díszítik. A templom végében pedig található egy arany Buddha, amely az épület minden sarkából látható. A hely egyenesen Krabi város közepén található. A templom körül különböző street food lehetőségek közül választhatnak az utazók. Nem tartozik kimondottan a kötelező látnivalók közé Krabi városában. De a belépés ingyenes, szóval egy órácskát azért megéri rászánni.
Egyéb fizetős programok és látnivalók Krabi környékén
- Fél napos sziklamászás Railay-beachen minden felszereléssel, transzferrel Ao Nang-ból – €34,94
- Tanuld meg elkészíteni a thai ételeket! Thai főzőiskola Ya’ legendás főzősulijában – €38,15
- Egész napos kirándulás a Phi-Phi szigetekre a Sea Eagle társasággal hotel transzferrel az árban – €42,51
- Biciklis kirándulás hosszúfarkú hajóval Koh Khland szigetére, transzferrel a hotelből az árban – €58,13
- Fél napos ziplining (köteles átcsúszópálya) 11 kötélen, 250 méter hosszan desszerttel az árban – €43,60
- 4 sziget túra motorcsónakos kirándulás: Ezek a legszebb látnivalók Krabi környékén – €34,01
- 4 sziget túra hosszúfarkú hajóval: lassabb, de olcsóbb kirándulás! – €28,34
- Látogasd meg a leggyönyörűbb 7 szigetet Krabi környékén naplementében, vacsorával – €45,42
- Szervezett utazás a dzsungelbe: smaragd medence, forró vízű források, tigris barlang templom – €43,60
- Szervezett utazás hosszúfarkú hajóval a James Bond sziklához, transzferrel és ebéddel az árban – €42,51
- Keresd fel a mesebéli Hong-szigeteket! Transzferrel a hotelből és ebéddel az árban – €38,15
- Térj le a kigyúrt ösvényről: 1 napos utazás Khao Sok Cheow Lan tóhoz, ebéddel & transzferrel – €101,73
- Fél napos Kajakbérlés Ao Thalane-ba autentikus thai vacsorával az árban – €25,51
- Privát transzfer Krabi városából Phuketbe Jimmy taxi szolgáltatásával a főbb látnivalók körül – €56,68
- Egész napos kirándulás Thaiföld leggyönyörűbb tengerpartjára, Bambo-islandre – €56,32
Összegezve
Krabi egy tengerparti város, amely rendkívül népszerű üdülőhely. Ebből kifolyólag teljesen más árakkal találkoznak itt az utazók, mint mondjuk a thai fővárosában, Bangkokban. A taxik, az éttermek, a szállások mind-mind drágábbak, mint amit az embere Észak-Thaiföldön megszoktak. Ennek ellenére még mindig nem lehet összehasonlítani a drágább egzotikus nyaraló úti célok áraival. Pár valós ár, hogy mi mennyibe kerül: egy főétel az éttermekben 200-300,- THB, egy pizza 300,- THB, street food 70-100,- THB, egy korsó csapolt sör 100,- THB. Nem azt mondom, hogy ezek drága ára, de senki ne higgye el azokat a meséket, hogy Thaiföldön szinte minden ingyen van.
Az éjszakai élet egyáltalán nem unalmas Krabiban. Annak ellenére Krabi remek úti cél a bulizni vágyóknak is, hogy kevésbé nyüzsgős mint a környező úti célok Thaiföldön. A legmenőbb helyi bárok a következők: Chilling Bar & Restaurant (Paknam), Ao Nang Center Point (Ao Nang), Amy’s Bar (Ao Nang), Boogie Bar (Ao Nang), Freedom Bar (Koh Lanta), Bamboo Bar (Railay Beach), Why Not Bar (Koh Lanta), The Rooftop Bar, KR Mansion Hotel (Krabi), Sunset Bar (Ao Nang Maung), Full Moon Bar (Ao Nang). Krabi nem olyan pörgős, mint például Koh Phangan – ennek ellenére éjszakánként sem unatkoztam egyáltalán itt.
A legszebb látnivalók Krabiban a következők: Railay Beach, Thung Teao Nemzeti Park, Tigris barlang templom, Phi Phi szigetek, James Bond szikla. Klong Thom forró vizű forrásai, Khao Khanab Nam, Koh Lanta, Krabi éjszakai piaca, 4 sziget túra, Phra Nang Beach, Elefánt rezervátum, Wat Kaew temploma, Khao Ngon Nak. Rengeteg látványosság található Krabi környékén. Szóval akármennyi időt is tervezel itt tölteni, azt szorozd be kettővel – az sem lesz arra elég, hogy mindent megnézzél.
Krabiban szinte teljesen ugyanolyan a helyi konyha, mint Bangkokban. Aki ráérez a thai ételek ízére, annak garantáltan felkerül a top 5 legfinomabb külföldi konyhák listájára. Csak hogy párat említsek a legfinomabbak közül: Tom Yum leves, Tom Kha kókuszleves, Guay Tiew Reua tésztás leves, Pad Thai mogyorós tészta, a vörös és a zöld curry, vagy a ragacsos mangós rizs. Ülök a monitor előtt, és már most nyalogatom az ujjaimat. Én nagyon megszerettem a helyi ételeket és már önmagában ez visszahúz Thaiföldre.
A korábbi kiadásokat megtaláljátok a bangkoki posztomban. Abban leírtam, hogy pontosan mennyibe is került a repülőjegy Thaiföldre. Ehhez, még hozzá adódnak a következő kiadások:
Repülőjegy Bangkokból Krabiba – €28
Szállás ára az ICheck Inn hotelben – €100
Taxizások – €50
Programok – €100
Együtt: €228/fő
Eredetileg úgy számoltam, hogy ennyi nap bőven elég lesz Krabiban – nos, tévedtem. Ha az egész thaiföldi utazásomat Krabiban töltöttem volna, akkor sem unatkoztam volna. Sőt, legközelebbi utam során, biztosan sokkal több időt fogok itt tölteni. Már csak azért is, mert hatalmas hiányérzettel tértem haza. Utólag ahogy megnéztem, hogy milyen látnivalók maradtak még ki, szinte teljesen úgy érzem magam, mint aki nem is járt Krabi régiójában. Most már csak az a kérdés, hogy és mikor tudok legközelebb ide visszajutni.