Prága mindössze pár óra alatt elérhető, mégis sokan csak legyintenek Csehország fővárosának hallatán. Közben pedig a tengerentúlról naponta tízezrek repültek át a fél világon a koronavírus járvány kitörése előtt azért, hogy megtekintsék ezt az ámulatba ejtő helyszínt. Mi magyarok sokszor csak érdektelenül állunk ehhez a városhoz annak ellenére, hogy ettől jobb úti célt egy hosszú hétvégére keresve sem találnánk a közelben. Én személy szerint minden évben egyszer-kétszer felkeresem Prágát és minden alkalommal találok benne valami újat, valami olyat amelyet eddig még nem fedeztem fel ott – ami miatt újra és újra visszavezet ide az utam. Prága városán kívül kevés olyan nagyváros van, ahol a látnivalók többsége gyalogos közelségre található egymástól. Ebből kifolyólag ha valaki szeretné, akkor már egy nap alatt is megtekintheti az összes fontosabb látványosságot. Érdemes viszont rászánni az időt arra, hogy letérj a kitaposott ösvényről és átérezd a város valódi esszenciáját. Ebben a posztban főleg az olyan helyekről írok majd, amelyek nincsenek benne minden egyes útikalauzban. Mivel beszélem a cseh nyelvet és már rengetegszer jártam a cseh fővárosban számtalan olyan tippet tudok adni, amelyek alapból eszedbe sem jutnának. Na de végül is mitől olyan különleges Prága? A posztból megtudhatod.
Tartalom
Érdekességek Prágáról
- A prágai vár a világ negyedik legnagyobb kastélya. Összesen 70 000 négyzetméteren terül el. A cseh köztársasági elnök székhelye a mai napig a várban található. Ezen kívül még a cseh koronázási ékszereket is itt őrzik.
- Prágában egy teljes falat John Lennon emlékének szenteltek. Különböző graffitik díszitik a falat. Időről-időre átfestik az egészet, ám a híres Beatles dalszövegek az utcai művészeknek köszönhetően újra és újra visszakerülnek a falra.
- Csehország egy valamiben határozottan első: itt fogy el a legtöbb sör egy főre egy nap alatt a világon. A második helyezett Ausztriát csaknem kétszer akkora fogyasztással nyomták le. Számszerűsítve Csehország 188,6 liter/fő/év, míg Ausztria mindössze 107,8 liter/fő/év. Szóval, ha szereted a sört, akkor biztosan imádni fogod a prágai kocsmatúrákat.
- Hallottál már a sörwellness fogalmáról? Prágában ezt könnyedén megtapasztalhatod! A cseh fővárosban egyszerre megmártózhatsz ebben az ínycsiklandozó nedűben és fogyaszthatod is. Még mielőtt megkérdenéd, természetesen külön korsóból. Elvileg a cseh sör magas olajtartalma jót tesz a bőrnek, fiatalítja a pórusokat, javít az emésztésen és felturbózza az ember immunrendszerét is. Én inkább csak iszogatom, de ha egyszer úgy hozza az alkalom, akkor biztosan kipróbálom milyen érzés a sörben csobbanni. A helyi látnivalók közül, ez talán Prága legegyedibbje!
- A világ első kávézóját 1686-ban Párizsban nyitották meg. Ez lett a Le Procope. Prága viszont nem maradt le sokkal és 1714-ben megnyitották az Arany Kígyó nevezetű kávézót a Károly utcán (Karlova ulica). Ez a hely még a mai napig működik.
- A Károly-híd Prága egyik legismertebb látnivalója. Ehhez a hídhoz is kapcsolódik egy érdekesség. A hidat pontosan 5:31-kor adták át Július 9. 1357-ben. Hogy miért? Mert IV. Károly német-római császár hihetetlenül babonás volt és hitt az asztrológiában. Ha megnézzük az átadás időpontját, akkor az egy úgy nevezett palindrom szám, amely elölről és hátulról is olvasva egyforma értékű. Hogy picit érthetőbb legyen mire gondolok, leírom így: 1-3-5-7-9-7-5-3-1.
- A Vinárna Čertovka nevezetű utca Prága legkeskenyebb utcája. Ahhoz, hogy ezt megtaláljuk a Lužického semináře utcát kell megkeresnünk. Ennek az utcának a szélessége mindössze 50cm. Mindkét oldalról lámpák szegélyezik. Hogy miért? Hogy esetleg este a sötétben ne menjen be két ember egyszerre ebbe a szűk kis utcába.
- Létezik egy legenda, amely szerint a második világháborúban Hitlernek különös oka volt arra, hogy nem rombolta le a Josefov zsidónegyedet Csehország fővárosában. Szerette volna múzeumként megtartani. Majd miután nyugdíjba vonult, ott szeretett volna élni.
- Prágát gyakran nevezik a száztornyú városnak is. Többször is megpróbálták megszámolni, hogy ez valójában hány tornyot is jelent. Ha csak a legnagyobb tornyokat számoljuk, akkor ez számszerileg több, mint 120 tornyot jelent. Ha a kisebbeket is beleszámoljuk, a lakóházak tornyaival együtt, akkor ez a szám akár ezer is lehet.
- Prága másik legendás látnivalója az Orloj. Ehhez a lenyűgöző toronyórához is egy sötét legenda fűződik. Állítólag az óra készítőjét, Hanus Carolinumot megvakították azután, hogy elkészült a toronyóra. Erre azért volt szükség, mivel a város lakói azt szerették volna, hogy az egész világon csakis Prágában legyen egy ilyen látnivaló – máshol ne tudja megépíteni az alkotója. A legenda lehet végül mégsem igaz. Dél-Koreában, Szöulban létezik egy toronyóra, amely az Orloj pontos másolata. Lehetséges, hogy Hanus Carolinumot feleslegesen vakították meg?
- A prágai várat méretben mindössze két másik vár előzi meg a Guinness rekordok könyvében. Ezek név szerint a Malborki vár Lengyelországban és a Mehrangarh-erőd Indiában. Nem csoda, hogy évente több, mint 2 millió ember keresi fel ezt a felejthetetlen látnivalót.
Személyes véleményem Prágáról
„Ó, a cseh főváros – egyszerűen imádom!” Kiáltanak fel oly sokan, ha szóba kerül Prága. Nagyjából nem is találni olyan embert, aki rosszat mondana Csehország fővárosára. Én mégis megpróbálom elfogulatlanul leírni a véleményemet Prágáról. Úgy érzem ezt könnyedén meg is tehetem, mivel évente több alkalommal is Prágába kell utaznom az egyik szokásos szolgálati utamra. Ilyenkor azért jut időm arra is, hogy körbejárjam a látnivalók többségét Prága belvárosában. Sőt, mivel már olyan sokszor jártam Prágában, ezért elkezdtem felderíteni a kevésbé felkapott távolabb található látványosságokat is. És meg kell, hogy mondjam – Prága meseszép és hangulatos is, de én mindössze 3-4 napig tudom élvezni. Szívesen térek vissza ide minden egyes alkalommal, viszont amikor hosszabb időt kellett itt töltenem, akkor azért már kezdtem besokallni tőle. Nézzük mi az, ami tetszik Prágában és mi az ami nem:
A pozitívumok Prágával kapcsolatban:
- Könnyűszerrel gyalog bejárható a belváros. A látnivalók gyalogos közelségre találhatók egymástól.
- Ha esetleg mégsem szeretne valaki gyalogolni, akkor a metróközlekedés is tökéletesen működik.
- Viszonylag olcsók és rendkívül hangulatosak a helyi éttermek. Az ételek is finomak.
- Bár nem vagyok nagy sörivó, de a cseh sör tényleg nagyon jó és olcsó.
- A látnivalók többsége valóban úgy néz ki mint a fotókon, tényleg csodálatos a város hangulata.
- Az utcák rendkívül tiszták ahhoz képest, hogy mekkora tömeg van jelen a városban minden nap.
- Kellően nyüzsgő nagyvárosi hangulat, mégis otthonosabban érzem magam itt, mint pl. Rómában, vagy Nizzában.
A negatívumok Prágával kapcsolatban:
- Irdatlan sok a simlis ember, akiknek a fő célpontja a turisták megkopasztása. Bővebben erről itt.
- A látnivalók többsége Prága óvárosában fizetős. Ha mindent meg szeretnél nézni nem lesz olcsó!
- Külön oda kell figyelni a taxisokra. Ha azt hiszed, hogy Budapesttől nincs rosszabb, várd ki Prágát!
- Az óváros nagyon elturistásodott. Az épületeknek még meg van a régi bája, de a tömeg hatalmas.
- Az óvárosi üzletek alaksoraiban mindenütt kínai giccseket és „autentikus” thai masszázsokat árulnak.
- Hétköznap estére sokkal pörgőbb éjszakai életre számítottam. A belváros este tíz órára kihalt.
- A Vencel-tér estére egy valóságos kuplerájjá változik át. Kaszinók, prostituáltak és züllött alakok központjává válik. Nappal ebből nem sok mindent látni.
Ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy meg éri-e Prágába utazni, akkor a válaszom egy határozott igen! Viszont azzal érdemes számolni, hogy a legfontosabb látnivalók megtekintése után Prága belvárosában már az utazóknak a saját kreativitásukra kell hagyatkozniuk, hogy mit csinálnak majd. Innentől kezdve már csak az utazókon múlik, hogy milyen tempót választanak és mit néznek még meg a távolabb eső részein a cseh fővárosnak. Akik szeretik szépen lassan kiélvezni a várost, azok is a saját tempójukkal legfeljebb három-négy nap alatt mindent megtudnak nézni, amit szeretnének. Ha pedig letudjátok a kötelező köröket, akkor jöhet az utazás legjobb része. Ez pedig nem más, mint a kevésbé felkapott kocsmák, sörözők és éttermek felfedezése. Ezekre nem elég pár nap, de még pár hét sem. A csehek fogyasztják a világon a legtöbb sört egy főre és ez meg is látszik a kocsmakultúrájukon. Autentikus prágai sörözőből nincs hiány, szóval ezzel nem lesz gond.
Mindent összevetve azt mondanám, hogy ha tudtok, akkor utazzatok el Prágába. Nem kell hosszú időre, elég csak három-négy napra. Egészen biztosan nem ezek a kiadások miatt nem fogjátok tudni kifűteni a lakást, cserébe rengeteg pozitív energiával fel tud tölteni egy ilyen kirándulás. Hazaérkezésetek után pedig úgyis azon fog járni az agyatok, hogy valahogy vissza kellene még ugrani egy nagy korsó Kozelra.
Utazás Prágába
Prágába háromféleképpen lehet eljutni Budapestről. Vonattal, repülőgéppel és saját járművel. Mindegyiknek meg vannak az előnyei és a hátrányai. Nézzük sorjában és azt is elmondom, hogy szerintem melyik a legjobb opció a három közül.
Autó
A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás. Bepattansz a saját kocsidba és levezeted az 525 kilométer távot Budapestről. Az út nem túl érdekes, cserébe viszont senki máshoz nem kell alakulnod. A cseh autópálya legrosszabb szakaszait pár éve modernizálták. Az autópálya matricát előre is megvásárolhatjátok az edalnice.cz weboldalon – az ára 310,- cseh korona. Ha valaki ügyesen, tempósan vezet, akkor akár 5 óra alatt is oda érhet a cseh fővárosba. Én már többször is megtettem ezt az utat autóval, egyáltalán nem vészes ennyit levezetni. Legfeljebb az ember út közben többször is megpihen.
Vonat
Személy szerint én pontosan ezt a lehetőséget preferálom. A repülőgéppel ellentétben szinte zéró kibocsájtással el lehet jutni Prágába. Az út nagyjából 7 óra hosszú Budapestről. Igaz repülőgéppel mindössze egy órát vesz igénybe, de ehhez még hozzá kell számolni azt az időt is, amíg kiérünk a repülőtérre, legalább 2 órával indulás előtt ott kell lenni, meg kell várni a csomagokat és bejutni Prága repülőteréről a belvárosba. Ezt ha összeszámoljuk, akkor szintén 5 óra menetidő körül járunk már. Ehhez képest a vonat sokkal kényelmesebb, egyenesen a belvárosba érkezik és még csak a poggyásszal sem kell bajlódni. Ráadásul az útra sem kell 5-6 órán át koncentrálni, mint egy kocsikázás során. Ha valaki Prágába vonattal szeretne utazni, akkor jelenleg két opció közül választhat:
EUROCITY
A Metropolitan EuroCity vonatjait a (magyar) MÁV, a (szlovák) ŽSSK és a (cseh) ČD üzemelteti. Ezek a vonatok Budapest-Nyugati pályaudvaráról indulnak és egészen Prága főpályaudvaráig közlekednek. Közben áthaladnak Pozsony városán keresztül is – ha valaki szeretne egy pár napot ott is eltölthet, majd folytathatja tovább az útját. A poszt írásának pillanatában minden nap irányonként hat szerelvény közlekedik. A nagysebességű vagonok a České dráhy-hoz tartoznak. A jegyeket itt lehet előre megvásárolni. Az ára €20/irány + a helyjegy. A helyjegy mindössze pár euró, de ezen tényleg nem éri meg spórolni. Egy alkalommal az utolsó pillanatban váltottam vonatjegyet és már nem maradt helyjegy a szerelvényen, így az egész utat végig kellett állnom.
REGIOJET
A RegioJet egy csehországi és szlovákiai magántulajdonú vasúttársaság. A cseh Student Agency leányvállalata. 2011-ben elsőként sikerült megtörniük a Cseh Vasutak monopólium helyzetét. Kezdetben főként a csehországi távolsági vasúti személyszállításra koncentráltak. 2020 júliusában pedig végre megjelentek Magyarországon is. A magyar piacra a Prága–Bécs járatok Budapestig történő meghosszabbításával törtek be. Itt lehet előre megvásárolni a vonatjegyeket. €19,90 a standard jegy, és €31,90 az első osztályú jegy egy irányba.
A két társaság vonatai között én személy szerint nem éreztem nagy különbséget. Amelyiknek a járata kényelmesebb időpontban indul számotokra, annál foglaljatok. Az első osztályú vonatjegyek kicsit nagyobb komforttal járnak, de a másodosztállyal sincs különösebb gond.
Repülőgép
Budapestről Prágába a Ryanair légitársaság biztosít egyenes járatokat. Ez a légitársaság legrövidebb útvonali közé tartozik, ennek köszönhetően a jegyárak is általában a nevetségesen olcsó kategóriába tartoznak. Nem egyszer könnyedén ki lehet fogni egy retúr repülőjegyet akár már €20-€30 is. A légi közlekedés legnagyobb hátránya a poggyászok limitált száma. Aki nagyobb csomaggal szeret utazni, annak eléggé megdrágul az útja. Ráadásul, ahogy már korábban is említettem hiába rövid maga az utazás ideje, ha a reptéri macera következtében sokkal időigényesebbé válik a kiruccanás. Az aktuális repülőjegy árakat itt találjátok.
Hotelek Prága városában a látnivalók közelében
Prága legnagyobb előnye, hogy remek szállások foglalhatók, közvetlenül a belvárosban kiváló áron. Mindenki könnyedén megtalálhatja ebben a városban a pénztárcájához legmegfelelőbb szállást. Amire érdemes odafigyelni az az, hogy Prága egyáltalán nem kis város. Mindössze 50km²-rel kisebb, mint Budapest. Ennek tükrében mindenki eltudja képzelni, hogy milyen szerencsétlen döntés lenne egy Vecsés szintű külvárosi rész távoli csücskében megszállni. A legszebb látnivalók Prága belvárosában a következő piros négyzeten belül találhatók:
Pár szállástipp, hogy hol érdemes megszállni a csehországi fővárosban:
A legjobb spórolós megoldás: A&O Prague Rhea
Az a&o Prague Rhea hotel csupán 200 méterre a Zborov villamosmegálló mellett található. Egy 20 perces villamosúttal Prága történelmi városközpontja könnyedén megközelíthető a hotelből. A szállás rendkívül olcsó, tiszta és még viszonylag jól is helyezkedik el. A szobákon a síkképernyős TV, és saját zuhanyzós fürdőszoba található. Ha az ukrán háborúban az oroszok nem csak a kherszoni lakóházak oldalát lyukasztották ki, de a te pénztárcádat is – akkor ez a szállás egy remek opció lehet számodra.
Az arany középút: Congress & Wellness Hotel Olsanka
Ez a hotel az én személyes kedvencem. Gyakorlatilag egy négy csillagos wellness szállást kaptok egy két-három csillagos hotel áráért. Természetesen van benne csavar is: a parkolás méregdrága. Ha valaki viszont indulás előtt jól felkészül, az tudja, hogy a hoteltől mindössze pár méterre található egy hatalmas parkolóház, ahova le lehet parkolni mindössze napi 200,- cseh koronáért. A hotel másik hátránya, hogy fizetős a wellness részleg, viszont a Booking.com kínál olyan opciót is, ahol a foglalás már tartalmazza ezeket a szolgáltatásokat is – érdemes erre lecsapni. Ezt a pár apróságot leszámítva ez a szállás nyújtja a legjobb értéket a legkedvezőbb áron Prágában.
A legjobb luxusajánlat: Corinthia Hotel Prague
Ha múlt héten megnyerted a lottó ötöst, és annyi pénz állt a házhoz, hogy hirtelen nem tudod, hogy mihez kezdj vele, akkor bátran foglald le ezt a hotelt. Már önmagában a tetőtéri medencéért megéri itt megszállni, nézd meg a képeket és rögtön tudni fogod, hogy miről beszélek. A hotel gyönyörű, modern, a szobái pedig tágasak. Az igényesebb utazóknak bátran merem ajánlani ezt a szállodát.
Amennyiben a fenti szállások közül egyik sem felel meg az igényeidnek, akkor érdemes körülnézned a Booking.com további ajánlatai között:
Booking.comLátnivalók Prága városában
Károly-híd
Ez a 621 méter hosszú ikonikus híd 1327-ben készült el. Azóta Prága egyik szimbólumává változott. Olyan hollywoodi filmek forgatási helyszínéül szolgált, mint a Pókember: Idegenben, Wanted, Mission Impossible vagy pedig az xXx. A hidat úgy építették fel, hogy pontosan Szent Vitus sírjával és a nap-éj egyenlőségkor lenyugvó nap helyzetével egy vonalba illeszkedjen. A hídon egyébként 30 szobor található. Ezek közül a legismertebbek IV. Károly német-római császár Nepomuki Szent János cseh pap szobrai. A Károly-hídon átkelni valóban izgalmas élmény. Érdemes napszaktól függően kétszer is megnézni a hidat. Napközben egymást érik az utcai művészek és a hömpölygő tömeg. Éjszaka pedig kiürül az átkelő a Vltava felett, és szinte síri csend honol. Ezt a csendet pedig csak az ember lépéseinek hangja és a Vltava folyó morajlása töri meg. A látnivalók közül ezt a hidat akkor sem szabad kihagyni, ha csak átutazol Prága városán!
Régi városháza és az Orloj
Az Orloj, ami elég nagy csalódás volt számomra. Nem azt mondom, hogy csúnya, vagy valami különösebb gond lenne vele – de egyszerűen többre számítottam az alapján ahogy dicsérték az ismerőseim. Az órán minden kerek órában bábjáték jelenik meg. Feltűnik a 12 apostol képe és különböző melódiák szólnak közben. Nos, a bábjátékot ne úgy képzeljétek el, mint a kakukkos órát, hogy kijön a madárka és csiripel. Szimplán csak kinyílik a felső két ablak és ott megjelennek a festmények. Lehet én érkeztem csak nagy elvárásokkal.
Aki közelebbről is kíváncsi erre a látványosságra, az belülről is megnézheti a városházát és a toronyórát. A belépőjegyet itt lehet előre megvásárolni az evstupenky feliratra kattintva az oldal alján. Az ára 225,- cseh korona egy felnőtt személy számára. Ha másért nem is, de a fenomenális kilátásért mindenképp érdemes felmenni a régi városháza tornyába.
Óváros tér templomokkal
Miután megnéztétek az Orlojt és rájöttök arra, hogy pont lekéstétek az apostolok megjelenését, ráadásul még több mint fél órát kell várnotok a következő körre, nézzetek körül az Óváros téren. Olyan lenyűgöző látnivalók várnak rád ott, mint a Tyn-templom, Clementium, vagy éppenséggel Prága zsidó negyede. Érdemes megkeresnetek a régi gótikus kaput is a téren. A kapun áthaladva egy pompás belső térbe juttok, ahol különböző művészeti kiállításokat szoktak tartani. Mire mindezt megcsodáltad mehetsz is vissza a toronyórához és ha szerencséd van, akkor ezúttal nem késed le épp a kerek órát. Nekem legutóbb ezt kétszer is sikerült összehoznom.
Nemzeti Múzeum
Csehország legjelentősebb múzeuma is Prágában található. 1818-ban épült fel és azóta többször is nevet váltott. Az akkori nemesség gyűjtötte össze az építésére a pénzt. A múzeumot egyébként ne úgy képzeljétek el, mint egy különálló épületet. Sokkal inkább egy hatalmas épületkomplexumra gondoljatok, amelynek minden egyes épületében más fajta kiállítás található. Hogy megéri-e? Akik szeretik a múzeumokat, azoknak határozottan igen. Akik viszont nem rajonganak érte, azok könnyű szívvel kihagyhatják. A belépőjegyeket a múzeumba itt lehet megvásárolni. Az ára 250,- cseh korona egy felnőtt számára.
Vencel-tér
Ez gyakorlatilag Prága Váci-utcája. A 14. században itt szokott zajlani a lóvásár, ebből kifolyólag a tér központi szerepet kapott a város életében. Ez a fontos szerep a mai napig tart még. Szinte éjjel-nappal pezseg az élettől. Ha valamikor tüntetni szeretnének a csehek, akkor ez a tér szokott helyszínként szolgálni. Egy átlagos hétköznap viszont inkább a korzózásról szól itt. Egymást érik a jobbnál-jobb éttermek, hangulatosabbnál-hangulatosabb kocsmák és a drágánál-drágább hotelek. Ha csak korzózni szeretnétek és meg akarjátok tapasztalni, hogy milyen érzés magadba szívni a város energiáját, akkor ez a legjobb hely rá.
Szent Vitus székesegyház
A Szent Vítus Katedrális Csehország legnagyobb temploma. Ez a katedrális nagyon fontos szerepet tölt be a cseh katolikus életben, mivel itt található a helyi érsek székhelye. A templom alagsorában három cseh király és több fontosabb helyi vallási személy sírhelye is található. A sírhelyekhez sajnos le nem lehet menni, csak privát tárlatok során. Nekem egyszer sikerült lejutnom, kissé olyan érzés volt, mint amikor a Vatikán földalatti részén sétálgattam.
A katedrálist egyébként 1344-ben kezdték el építeni és kereken 525 éven át tartott míg befejezték. A jó munkához idő kell, ezt mondogatják már Barcelonában is 1882 óta a Sagrada Familiára (vége az iróniának). Ami az építészeti stílust illeti, az idegenvezetőnk azt mondta hogy az épület az a modern neogótikus és 14. századi gótikus stílusok keveréke. Helyenként pedig feltűnnek a barokk és reneszánsz művészetek elemei is – jelentsen ez bármit is.
A legnagyobb látnivalók a Szent Vítus Katedrálisban a következők:
- A lenyűgöző üveg ablakok, amelyek a Szentháromságot ábrázolják,
- Egy mozaik 1370-ből, amely az utolsó ítéletet ábrázolja,
- A katedrális 97 méteres tornya is, ahova fel lehet mászni,
- A szerencsések láthatják a cseh koronaékszereket is, amelyeket 8 évente csupán egyszer állítanak ki,
- a Szent Vencel-kápolna látványos, ékszerekkel kirakott oltára, amely több mint 1300 drágakőből áll.
Ha valakinek nagyon sok ideje van és érdekli, hogy milyen egy cseh vallási szertartás az részt vehet akár egy misén is.
Petrin kilátó
A Petrin hegyen található Petrin torony Prága legjobb kilátását nyújtja. Ez a 63.5 méter, 299 lépcsőfok magas torony az Eiffel-torony kicsinyített változata, amely 360 fokos kilátást nyújt Prágára. Ha összehasonlítjuk az eredeti francia verzióval, akkor méretre mindössze az ötöde. Viszont mivel olyan magasan helyezkedik el, ezért azt az optikai illúziót nyújtja, hogy jóval magasabb, mint amilyen valójában. A torony 1891-ben készült el. Az építéséhez régi vasúti síneket használtak fel. Aki nem szeretne felsétálni a hegyen, az igénybe veheti a hegyoldalban közlekedő felvonót is. A torony mellett még egy tükörlabirintus is található, amely kiváló szórakozást nyújt a legkisebbeknek. A belépő ára 150,- cseh korona és a helyszínen meg lehet vásárolni. Ha valaki a labirintusba is szeretne bemenni, az 210,- cseh koronát készítsen.
Malá strana és a Kampa sziget
Ha a Malá Strana kifejezést lefordítanánk, akkor annyit jelentene, hogy a „kis oldal”. Ez egy teljes városrésznek a neve. Ez a része Prágának a Most Légií és a Mánesův most hidak között terül el. Legegyszerűbb módja, hogy valaki idejusson az, ha a városközpont felől átsétál a Károly-hídon. Aki elindul fel a várhoz, az mindenképp áthalad majd a Kisoldal városrészen. Személy szerint ez egyik kedvencem a látnivalók közül Prága belvárosában. Egy meghitt, a lovagi időkből fennmaradt része Prágának, amelyből legalább annyira árad a középkori hangulat, mint Brugge városából.
Érdemes megjegyezni, hogy a Malá Strana városrész központjában, a Malostranské Namesti téren szokták megrendezni a helyi karácsonyi vásárt. A tér közelében számtalan kis kocsma és cseh nemzeti étterem található. Ha valaki a szállásához a legjobb negyedet keresi, akkor bátran ajánlom neki Malá Stranat.
Még egy helyszínt érdemes megemlíteni a Malá Strana részen – ez pedig nem más, mint a Kampa-sziget. Ha a pároddal romantikázni szeretnél, akkor épp megtaláltad a legjobb helyet hozzá. Nincs is jobb esti program, mint a Vltava folyó zúgó hangja közben gyönyörködni Prága tornyaiban, ahogy a lenyugvó nap sugarai beragyogják őket. Közben hattyúk úszkálni körülötted és némi csemegére ácsingóznak. A Kampa szigete találjátok David Černy modern szobor kiállítását is. Van egy pár valóban egyedi szobor is itt, érdemes erre is egy pillantást vetni.
Ha pedig elindultok visszafelé, akkor álljatok meg a Čertovka csatornánál. Innen indulnak a városnéző csónakok, amelyek többek között a vízimalmok mellett is elhaladnak. Egyszer mindenképp megéri erre az élményre is befizetni!
Prágai állatkert
Ugyan már, mi lehet olyan különleges egy állatkertben? Nos, a prágai állatkert nem csak egy a sok közül, de egy a legjobb állatkertek közül széles e világon. Különösen nagy élményt jelenthet a gyerekeknek. Sok egyéb programlehetőség közül talán a legizgalmasabb talán az állatsimogató része. Itt lehet pónilovakon lovagolni, vagy akár gazellákat is etetni. Pár érdekes adat, hogy fel tudjátok mérni milyen nagy is ez az állatkert:
- 140 hektáron terül el,
- összesen 4200 állat él itt,
- több, mint 650 különböző faj,
- pár olyan faj is, amely már a kihalás szélén áll – például a nagyon ritka Przsevalszkij-ló.
A prágai állatkert nagy különlegessége, hogy az egyik részén felvonóval lehet közlekedni. A magasból remekül lehet látni az állatokat egy olyan szemszögből, ahonnan más helyeken nem adatik meg. A belépőjegyet itt lehet megvásárolni, az ára 250,- cseh korona egy felnőtt számára.
A prágai vár
Egykoron még a Bohémia királyai laktak itt, ma már mindössze a cseh köztársasági elnök rezidenciájaként használják ki a várat. Ez alatt az idő alatt sokat változott a vár kinézete – szinte az összes építészeti stílus a történelem során rányomta a bélyegét. A prágai vár több részből áll, a legfontosabbak a következők: A Szent Vitus székesegyház, a Szent György tér és környéke, a Szent György utca és környéke, az Arany utcácska és környéke. Ha az összes részét be szeretné járni valaki a várnak, akkor azért nem kis feladatra vállalkozik.
- Szent Vitus székesegyház
- Szent György bazilika
- Hradzsin tér
- Arany utcácska
- Daliborka torony
- Mihulka lőpotorony
- Lobkowitz-palota
A várat több érdekes kert is veszi körbe, ezek közül a leglátványosabbak:
- Királyi kertek,
- Sánckert
- Paradicsomkert
- Hartig-kert
- Bástyakert
- Ledebur-kert,
- Kis Pálffy-kert,
- Nagy Pálffy-kert,
- Kolowrat-kert,
- Kis Fürstenberk-kert,
Arany utca
A Prágai-Vár legismertebb utcácskája. A Fehér torony és a Daliborka torony között húzódik. A legenda szerint a nevét az ott élő alkimistákról kapta. Ezeket a korabeli tudósokat megbízta a király, hogy próbáljanak meg aranyat előállítani és keressék meg az örök élet elixírjét. Sajnos az egyik sem sikerült nekik. A legenda viszont nem teljesen igaz. Valójában az utcát a később ott élő aranyművesekről nevezték el. Annak, aki szeretné meglátogatni az Arany utcácskát belépőjegyet kell váltani a Prágai-vár nagy körére. Mára már csak 16 ház maradt fenn eredeti állapotában. Ezekből 9 házikót korabeli stílusban rendeztek be. A házikókban korabeli életképekkel díszített kiállítást lehet megtekinteni. A helyi látnivalók között több olyan is van, amelyet nem fontos megnézni Prága óvárosában. Nos, az Arany utcácska pont egy olyan, amelyet mindenképp látni kell. Ez a hely kicsit kiragad a szürke hétköznapokból és olyan érzés, mintha visszacsöppennél a középkorba.
Strahov kolostor és könyvtár
A Strahov kolostor Prága második legöregebb kolostora. Bár önmagában kívülről is feltűnő jelenség a kolostor, de belülről az igazán tetszetős része a könyvtára. A könyvtár egyébként két részből áll. Az első a teológiai része, a második pedig a filozófiai. A filozófiai könyvtárat Franz Anton Maulbertsch festő freskói díszítik. Tudom hogy ez szentségtörés, de nekem személy szerint legalább annyira tetszettek ezek a falfestmények, mint a szixtuszi kápolna freskói. A teológiai könyvtár mennyezetét Siard Nosecky, egy strahovi szerzetes festette. A kettő együtt minden egyes freskóimádónak kötelező.
Lennon-fal
1980-ban sajnálatos módon meggyilkoltál a Beatlesből ismert John Lennont. Az akkori Csehszlovákia az együttes rajongói valami furcsa oknál fogva kiválasztottak egy falat, ahova Lennontól idézeteket graffitiztek fel. Az akkori kommunista beállítottságú rendőrség megpróbálta leállítani az egész mozgalmat. Nagyjából annyira sikerült, mint a görög mitológiában Herkulesnek megállítania a hydrát: „Amikor levágta az egyik fejét, kettő másik lett helyette.” A fal a mai napig megmaradt, és ma már szabadon festhet, vagy írhat rá aki csak akar. Hagyd ott te is a kézlenyomatodat és mond el a világnak, hogy mi nyomja épp a pici lelked. Kiváló helyszín arra, hogy kiadd magadból a stresszt.
Vysehrád kastély
Amennyiben még nem unod a várakat, akkor vedd az irányt Vysehrad felé. Az ott fekvő domboldal tetején találod a szó szerinti fordítás alapján „a felső várat”. A vár eredetileg II. Vratislav királyi rezidenciájául szolgált a X. században. Ma már sajnos eléggé romos állapotban van, de ennek ellenére még mindenképp megéri felkeresni. A nyári hónapokban több zenés rendezvényt is tartanak az egykori nyílt terű színháztéren. Ha másért nem is, a kilátásért mindenképp érdemes ezt a helyszínt is meglátogatni.Ha valaki idegenvezetős szervezett túrára vágyik, akkor itt foglalhatja le.
Táncoló ház
A „táncoló ház” Prága egyik legismertebb épülete, amely mindenképp legyen rajta a „kötelező helyi látnivalók” listátokon. Az épületet a Rašínova nábřeží és a Jiráskova náměstí sarkán találhatjátok. A két egymás mellett található épület formáját Freda Astair és Ginger Rogerson táncpárosa ihlette meg. Őket szimbolizálja az épület kinézete. Manapság már irodaházként működik. Az utazók általában úgy fotózkodnak az instagramra az épülettel, mintha épp belerúgnának és az behorpadna. Ha gondoljátok, akkor készítsetek ti is egy ilyen képet.
Barrandov filmstudió
Jártál valaha az etyeki filmstúdióban Budapest mellett? Ha még nem, akkor okvetlenül menj el oda. Ha már igen és épp Prágába tartasz, akkor nézd meg a Barrandov studiót. Olyan klasszikus alkotások készültek itt, mint például Jiří Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas filmje, Zdeněk Miler Kisvakond című animációs sorozata, vagy ha a 21. század alkotásait nézzük, akkor elég csak az Amazon Carnival Row sorozatát megemlíteni. A Barrandov Stúdióban forgatott filmek teljes listáját itt találjátok.
A stúdióban egy teljes középkori falu fel lett építve. Nagyokat mosolyogtam, miközben a gipszkartonból épült házak között sétálgattam és az ajtókon betekintve a díszletek mögött tátongó üresség fogadott csak. A forgatási helyszíneken kívül még egy hatalmas kosztüm raktárba is el lehet látogatni. Itt valóban minden fajta filmes kellék megtalálható, aki akar királynőnek, aki akar az pedig második világháborús német tisztnek öltözhet be. Ha valaki szeretné felkeresni ezt a különleges látnivalót, akkor időpontot kell előre egyeztetnie a következő e-mail címen: [email protected]. Érdemes előre gondolkodni, nem egyszerű feladat!
Egyéb fizetős programok és látnivalók Prága városában
- Fald fel Prágát! Kóstold meg a legjobb cseh ínyencségeket: ebéd, vacsi & alkohol az árban – €139
- Tekerd körbe a látnivalók többségét Prága óvárosában idegenvezetővel fél nap alatt – €30
- Nézd meg a legnépszerűbb helyi kommunista emlékműveket és a bunkereket – €35
- Egész napos szervezett utazás a bohém Cseh Svájcba transzferrel, ebéddel és idegenvezetővel – €158
- „Mágikus szoba” Harry Potter témájú szabadulószoba – €39
- „Zombi apokalipszis” világvége témájú szabadulószoba – €39
- Próbáld ki milyen egy lőtéren céltáblára lövöldözni különböző gépfegyverekkel – €75
- Szervezett kirándulás Kutná Hora csontváztemplomába idegenvezetővel – €48
- Fedezd fel a legnépszerűbb helyi látványosságokat egy nagy kerekű elektromos rolleren – €65
- Városnézés egy veterán régi oldtimer autóval sofőrrel és idegenvezetővel az árban – €150
- Egész napos szervezett kirándulás Cesky Krumlov városába – €108
- Pedálos sörhajó a Vltava folyón: korlátlan bor, sör és pezsgőfogyasztás az árban (max. 11 fő) – €400
- Profi fotózás: örökítsd meg a prágai utazásotok legszebb pillanatait (pároknak is) – €179
- Tandem ejtőernyőzés Prága repülőterén 4000 méterből transzferrel az árban – €200
- Imádod a sört? Ezt muszáj kipróbálnod! Merülj el a sörfürdőben korlátlan sörfogyasztással! – €114
- 1 órás sétahajókázás a Vltava folyón Prága mini csatornáin keresztül – €16,42
Összegezve
Következzék az a része a posztjaimnak, amiért minden egyes alkalommal kapok hideget-meleget. Lássuk, hogy én teljesen szubjektíven hány pontra értékeltem a várost és a látnivalók többségét Prága óvárosában:
Prágánan az árak nagyjából 10-15 százalékkal magasabbak, mint Budapesten. Szerencsére ez még nem egy olyan nagy különbség, ami miatt elriadna valaki egy csehországi utazástól. Egy vacsora nagyjából 200-250 cseh koronába kerül egy olcsóbb étterembe, Egy nagy csapolt sör ára 50-70,- korona, és egy jegy a városi tömegközlekedésre 30 koronába kerül. Igazából én az árakat teljesen normálisnak éreztem, egyáltalán nem kellett azon gondolkodnom, hogy mi az amit megvehetek és mi az ami nem.
A legfontosabb látnivalók Prága óvárosában a következők: Vencel-tér, Károly-híd, Josefov zsidónegyede, Szent Vitus székesegyház, Óváros-tér a helyi templomokkal, Orloj és a városháza, Lenon graffiti fala, Visegrád kastély, Strahov kolostor, prágai-vár és még hosszasan sorolhatnám az érdekes helyeket.
A prágai éjszakai életre mindössze 3,5 pontot adtam az ötből, mivel hétköznap a cseh főváros szinte teljesen kihal. Ennek ellenére sok hétvégén még az 5 pontot is keveslem. Olyan Európa-szerte kiemelkedő szórakozóhelyeket találni Prágában, mint a Chapeau Rouge, Duplex, Ace Club, Epic Club, Le Valmont Club & Lounge, DÉJÁVU Music Club Prague, Cross Club és a MoonClub. Mielőtt még belevetnétek magatokat a cseh éjszakai életbe, előtte gurítsatok le pár sört valamelyik helyi kocsmában. Az én személyes kedvenceim a Lokál, Kolkovna, Beer Point és a Gastro Bar 1401 Praha. Biztosíthatlak, hogy olcsóbbra jön ki az alkohol, mint az éjszakai clubokban.
Ha szereted a magyar ételeket, akkor a cseh konyha sem okoz majd csalódást. Sőt, a csehek még hajlamosak is pár magyar ételt kisajátítani. Nem tudom, hogy a francba jutottak el oda, hogy a gulyást tekintik az egyik nemzeti cseh ételnek. Sőt, még a kürtöskalácsot is úgy árulják sok helyen, mintha ők találták volna fel. Ezektől elvonatkoztatva persze nagyon jól főznek. Ha szereted a disznóhúst, akkor mindenképp kóstold meg a knedlo, vepro, zelo nevezetű ételüket a krumplis nokedlijükkel. Én imádom!
Vonatjegy Budapestről – €40
3 napos metrójegy – €14
Szállás 4 éjszakára a Congress & Wellness Hotel Olsanka hotelben – €110/fő
Töménytelen mennyiségű sör – Ahogy a reklám mondja, erre ott volt a Mastercard
Együtt – €164