Egy járattörlés a pandémia alatt a Wizz Air légitársaságnál nem túl meglepő esemény. 2021 Augusztus 6.-án is szintén ez történt, amikor is törölték a Santorini – Budapest járatot. Ezúttal viszont nem az alacsony töltöttség volt a gond, hanem a rossz időjárás. Az ok nem túl prózai: az erős keresztirányú szél sajnálatos módon nem tette lehetővé a biztonságos fel- és leszállást. Utasként ez rendkívül bosszantó dolog, ugyanis a nyaralás végén mindenki igyekszik minél előbb haza jutni. Miután eljutott ez a hír a magyar médiához többen is elkezdtek foglalkozni az esettel. Természetesen rögtön érkeztek a hatásvadász posztok, hogy a Wizz Air megint cserbenhagyta az utasait és az emberek magukra maradtak Görögországban. Ez viszont csak részben igaz. Azok az utasok, akik tisztában voltak a jogaikkal elég könnyedén még egy extra napnyi ingyen nyaralást is kihozhattak a helyzetükből. A hírportálok közül természetesen gyakorlati szemszögből senki sem közelítette meg az esetet. Összefoglaljuk hát, hogy mit kellett volna az utasoknak az adott helyzetben tenniük, milyen jogaik is voltak és a légitársaságnak a törlésből kifolyólag milyen kötelességei adódtak. Mutatom, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha véletlenül hasonló helyzetbe csöppennél te is.
Komp Görögországban? Így közlekedj a szigetek között!
Görögország egy álomszép úticél. Ki ne hallott volna a mesés Krétáról, a bulisziget Mykonosról, vagy éppenséggel Santorini fehér házikóiról? Viszont ez az ország, amely az emberiség bölcsője nem csak ezekből a jól ismert szigetekből áll. Érdemes belegondolni abba a ténybe, hogy Görögországot több mint 1300 sziget alkotja. Ráadásul ezek közül csaknem 170 szigeten laknak is görög lakosok. Az utazási irodák többnyire csak a legnagyobb szigetekre összpontosítanak. Hogy miért van ez így? Teljesen logikus. Könnyebb eladni egy jól hangzó rodoszi nyaralást, mint egy kevésbé ismert Szifnoszt, vagy egy Míloszt. Elárulok viszont egy nyílt titkot. Ezek a kevésbé ismert úticélok gyakran sokkal jobbak egy nyaraláshoz, mint a nagyobb hangzatos nevű szigetek. Ráadásul, ha ismer valaki pár egyszerűbb trükköt, akkor egyáltalán nem drága a komp Görögországban! A posztban sok egyéb hasznos információ mellett olyan érdekességeket találtok meg, mint hogy mikor kell lefoglalni a kompjegyeket, melyik útvonalakat érdemes figyelni, milyen szigeteket lehet összekötni egy görög „island-hopping-ra”. Vágjunk is bele!
Látnivalók Santorini szigetén: tippek & trükkök saját szervezéshez
Jó pár éve még egy utazási magazint lapozgattam. Az egyik oldalon hirtelen egy álomszép város fotóját pillantottam meg. A képen hófehér színű házak, kék kupolás templomok egy fekete hegy oldalára épülve csodás kontrasztot nyújtottak a kéken csillogó tengerpart fölé magasodva. Azonnal bele is szerettem a helyszínbe és azt gondoltam egyszer látnom kell ezt. Le is ültem rögtön a számítógép elé, és elkezdtem keresgélni hol készülhetett ez a kép az újságban. Pár perc googlezás után rábukkantam Santorini szigetére, amely egyike a legcsodálatosabb látnivalók közül Görögország Kükládok szigetcsoportjának. Szomorúan tapasztaltam viszont, hogy milyen irdatlan drágák a repülőjegyek Santorinire. Egészen 2020-ig legegyszerűbben és leggazdaságosabban tengerjáró hajókkal lehetett ezt a szigetet megközelíteni. A koronavírus viszont mindent megváltoztatott, a részletes leírásunkban pedig elmeséljük hogyan jutottunk el erre a mesebeli szigetre, az nélkül, hogy az egyik vesénket is ott hagytuk volna érte.