Ki ne ismerné Görögország jelképét az azúrkék vízzel és mészkősziklákkal körülölelt öblöt, ahol egy régi csempészhajó roncsa vív ádáz csatát az idő vasfogával és a rozsdával? Már rég óta nézegettem Zakynthos szigetét, hogy megérdemelne egy kiruccanást. a nyári főszezonban, ám a repjegyek árának láttán minden érdeklődésem elszállt. 2019-ben gyakorlatilag 150,- euró alatt nem lehetett ezt a repülőutat lefoglalni. Jellemzőbben 200-300,- euró között mozgott a repülőjegy ára oda-vissza. Jött viszont a Koronavírus nevezetű földcsuszamlás és hirtelen a repülőjegyek árai olyan zuhanásba kezdtek, hogy főszezonban a padlót karcolta alulról. Összefoglaltuk nektek milyen trükköket használtunk, és hogyan is sikerült fillérekből összehozni ezt a utat Zakynthos szigetére úgy, hogy a látnivalók se maradtak ki!
Tartalom
Érdekességek Zakynthosról
- Egy legenda alapján a sziget a nevét Zeusz és Elektra unokája után kapta. Ő volt az ifjú Zakynthos. A görög mítoszok alapján ő volt Trója alapítójának fia. Ezen a szigeten halt meg és a sziget ezért ő róla kapta a nevét.
- A történészek szinte biztosak abban, hogy az első lakosok Krisztus előtt a 15. században telepedtek le Zakynthoson. Ezt arra alapozzák, hogy nagyjából ebben az időben épült a szigeten az Akropolisz.
- Agios Sostis strandja egy rejtett gyöngyszem. Évszázadokkal ezelőtt még Zakynthos része volt. 1633-ban viszont egy földrengés következtében elszakadt a szárazföldtől. Most egy keskeny kötélhíd köri össze Zakynthos szigetével. Ez a tengerpart leginkább egy Karib-tengeri strandhoz hasonlít.
- Zakynthos nagyon népszerű zenei hagyományairól. A sziget őslakosai gyakran együtt alapítanak zenekarokat, amelyek főként a helyi görög nótákat szokták énekelni.
- Az idősebb lakosok Zakynthoson még mindig emlékeznek a tragikus 1953-as évre. Ebben az évben egy hatalmas földrengés rázta meg a szigetet és az épületek többsége romba dőlt.
- Zakynthos a Jón-szigetek legdélebbi része. Méretileg a szigetcsoporton belül ez a harmadik legnagyobb sziget. Összesen 405 négyzetkilométer nagyságú. Összehasonlításképp Budapest mérete 525 négyzetkilométer.
- A szigeten rengeteg a zöld terület. A múltban Homérosz és a velencei hódítók is olyan neveket adtak Zakynthsonak, mint az „Erdő” vagy „a kereskedelmi területek virága”.
- A csodálatos természeti táj mellett Zakynthos körül számos lakatlan sziget látogatható. Ilyenek például a Laganász-öbölben található Pelouzo és Marathonisi szigetek is.
- Zakynhtoson a két leghíresebb múzeum a Bizánci és a posztbizánci művészet múzeum.Ezekben a múzeumokban főleg a 12. század a 18. század között élő szentek életéről mutat be relikviákat a tárlat.
- Zakynthoson 2009 óta rendszeresen rendeznek jazzfesztivált. Ez évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend a külfölid vendégek körében is. Ezen kívül még egy komolyzenei fesztivált is évente megrendeznek Zakynthoson.
- A legtöbb strand a sziget keleti részen található. A domborzat Zakynthos nyugati részén sziklás és fürdésre többnyire teljesen alkalmatlan.
- Zaknythoson egyáltalán nincsenek ipari létesítmények. A helyi lakosok a napi betevőjüket főként a turizmussal, borászattal és a citrusfélék termesztésével biztosítják be.
Repülőjegy Zakynthosra
Jelen állás szerint két közeli városból is olcsón el lehet jutni Zakynthosra. Az első opció a budapesti indulás a második pedig a bécsi. A budapesti indulás igaz sok embernek ugyan egyszerűbb, ám a repülőjegyek árai teljesen más árkategóriában mozognak, mint „a sógorék” repülőteréről. Budapestről legalább 100,-euróval kell számolnunk még főszezonon kívül is egy retúr repülőjegyért a Jón szigetek gyöngyszemére. Ezzel ellentétben Schwechat repülőteréről simán találunk 60,- eurós repülőjegyeket oda-vissza. Valami furcsa oknál fogva ez a sziget sokkal népszerűbb a magyar utazók körében, mint a többi görög sziget. Számomra ez egy kissé érthetetlen ok, mivel a többi is hasonlóan gyönyörű. Azt viszont megértem, hogy minden ember legalább egyszer látni szeretné Zakynthost életében.
Budapestről a Wizzair és a Ryanair is repüli ezt az útvonalat. A kereslet tekintetében szerény véleményem szerint nagyon kevés a járatok száma Budapestről. Ennek tükrében a légitársaságok kellően magas áran tudják értékesíteni a repülőjegyeiket. Bécsből viszont választhatunk a Ryanair és a Wizzair fapadosok és az osztrák nemzeti légitársaság, az Austrian Airlines közül is. A két fapados nagyjából egyforma áron értékesíti a repülőjegyeiket erre az úti célra. Az Austrian Airlines lényegesen drágábban kínálja a jegyeket. Véleményem szerint semmilyen téren sem éri meg a felárat az Austrian Airlines.
Mi a COVID-19 járvány közepén repültünk Zakynthosra. Találtunk egy 20,- eurós retúr repülőjegyet Bécsből. Nyári dög melegben nincs szükségünk nagy poggyászra, úgyhogy simán elfértünk egy hátizsákba – ez nem jelentett további kiadást. Ülőhelyet szokás szerint nem vettünk – hiába ültet szét a rendszer, felszállás után úgyis oda ül az ember ahova akar. A Wizzair Travelhack: Ingyen kredit a repüléshez! posztunkban leírtaknak hála a következő pár hónapra elegendő kredithez jutottunk, így a 20,- EURós repülőjegyet se kellett kifizetnünk – ergó teljesen ingyen repültünk. Sajnos a Wizzair már foltozta ez a lyukat a rendszerében, ám még mindig rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy Wizzair kreditre tegyünk szert (pl. Booking.com foglalások, autóbérlés, Wizzair hitelkártya).
Aki esetleg a szárazföldről készül Zakynthosra, annak mindenképp ajánlom figyelmébe a görögországi kompozásról szóló posztomat. Rengeteg hasznos információt találhat ott a tengeri közlekedésről.
Szállások Zakynthos szigetén a látnivalók közelében
Amit érdemes szem előtt tartani az, hogy milyen céllal érkeztünk a szigetre:
- Ha bulizni szeretnénk, akkor válasszuk vagy Laganas vagy pedig Kalamaki városát. A strand itt nem annyira szép, ám az éjszakai élete központjáról van szó. Látnivalók nem igen vannak Laganas környékén, de nem is ezért szállnak meg ebben a városban Zakynthos turistái.
- Amennyiben családi nyugodtabb nyaralásra vágyunk, akkor válasszuk Alikanas, Planos vagy pedig Tsilivi városait. Itt már nincs akkora nyüzsgés, ugyanakkor rengeteg jobbnál jobb étterem vár ránk és számtalan programlehetőség is.
- Ha csak pár napra érkezünk és az utazásunk főcélja a hajóroncsos tengerpart megtekintése, akkor ehhez a legjobb kiinduló pont Porto Vromi városa érdemes szállást a közelében keresni.
- Ha a szigeten élő Caretta Caretta teknősöket szeretnénk meglátogatni természetes élőhelyükön, akkor Gerakas, Ano Vasilikos, Vasilikos vagy pedig Xirokastello városait válasszuk. Ez a rész viszont a sziget legdrágább negyede.
Ha esetleg Zakynthosra készültök ti is, és a fenti szállás foglalt lenne, akkor következzen pár tipp amely érdekes lehet számotokra.
A legjobb budget szállás – Theodora Studios
Egy nagyon szimpla, ám tiszta stúdiólakás. Igazából aki nem vágyik luxusszállásnak csak közel szeretne tartózkodni a tengerparthoz, annak tökéletes. A szállást Argásziban találjátok, ami egy kicsi falucska az északi parton egy keskeny homokos tengerparttal. A sziget felfedezéséhez egy elsődleges kiindulópontnak tökéletes ez a hely.
Az arany középút – Zante Plaza Hotel & Apartments
Laganas buli városában elég sok all inclusive ellátást biztosító szállás található. A Zante Plaza Hotel viszont a legjobb ár/értéket nyújtja budget utazóknak. Ha egy kicsit hajlandó az ember mélyebbre nyúlni a zsebébe, akkor nem kell azon aggódnia, hogy mit fog másnap fogyasztani. Én nem vagyok annyira a teljes ellátások híve, de bizonyára sokan ezt keresik. És ezen a téren ez a hotel nyújtja a legtöbbet ezért az árért.
A legjobb Luxus tipp – Lesante Cape Resort & Villas
Egy szelet a görög mennyországból. Pontosan így képzeled el az álmaid szállodáját egy olyan földi paradicsomban, mint Zakynthos. A tengerre nyíló kilátással rendelkező végtelen medence maga a mennyei manna az ember retinájának. A foglalásnál mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb ételcsomagot a szobához. A parkolás díjmentes a szálloda vendégei számára természetes. Ha öt csillagos luxusra vágysz, akkor épp megtaláltad Zakynthos legautentikusabb szállását.
A Booking.com weboldalán további szállásokat találhattok az igényeiteknek megfelelően, érdemes itt is körülnézni:
Booking.comAutóbérlés Zakynthos szigetén
Az egyetlen jelentősebb kiadásunk az autóbérlés volt. Ez viszont részünkről inkább kényelmi faktor mintsem kötelező kiadás. Szeretek a magam ura lenni, és nem túl jól viselem, ha tömegközlekedést kell használnom. Amúgy is ahhoz, hogy eljussunk Zakynthos szigetén a legfontosabb látnivalók közelébe, ahhoz szükség van egy autóhoz. A Discovercars és a Rentalcars az két kedvenc ár összehasonlító weboldalam. Ezeken a webeken keresztül összehasonlítottuk az összes aktuális ajánlatot, majd az Alamo-ra esett a választásunk, amely a legelőnyösebb ajánlatot adta. Egy Citroen C1-es kicsi kocsit kaptunk. Bár nem süvítettünk a járgányunkkal, mint KITT – Michael Knight autója, viszont a verda viszont mindenhova, elvitt ahova szerettük volna. Az ára mindössze napi 14,- euró volt. Ez nem tartalmazott semmilyen biztosítást sem, azt külön oldottuk. Az autóbiztosításhoz mindenképp ajánlom az Worldwideinsure weboldalat, amelyről bővebben itt írtunk: Autóbérlés tippek & trükkök: így spórolhatsz rengeteget az autóbérlésen!
Ha nem szeretnétek autót bérelni, akkor kihasználhatjátok a Kiwi taxi szolgáltatásait. A repülőterén így névtáblával várnak majd érkezéskor és hazafele a repülőtök indulásához igazítják a privát transzferetek indulását. Ennek hála könnyen eljuttok Zakynthos repülőteréről a szállásotokra (és vissza is), viszont nagy hátránya a látnivalók nehezebb megközelítése.
A legfontosabb látnivalók Zakynthos szigetén:
A szigeten rengeteg kisebb nagyobb strand található. Ezzel együtt van egy pár, amelyet szinte kötelező látnunk, ha meglátogatjuk ezt a kis szeletét Görögországnak, mégpedig:
Navaggio beach
Az egész sziget legnagyobb vonzerejét ez a tengerpart jelenti. Egy kis öbölről van szó, amely a sziget észak-nyugati részén található. Az öbölben található egy partra sodort régi hajóroncs. Egyes legendák szerint cigaretta csempészhajó volt régen, amelyet üldözni kezdtek a tengeren rendőrök. El akart bújni az öbölben, ám túl közel ment a parthoz és az alacsony vízben megrekedt. A hivatalos információ szerint csak egy szimpla árú szállítóról van szó amelyet a vihar a partra sodort. A csempészhajós része nekünk jobban tetszik, úgyhogy inkább azt hisszük el. A Navaggio öbölben felülről csodálatos fotókat tudunk készíteni, könnyedén megközelíthető autóval. Ha viszont le szeretnénk menni fürdeni, akkor csak hajóval tudjuk megközelíteni. Erre lehetőségünk van vagy Porto Vromi városából, vagy pedig a lenti link segítségével előre lefoglalni. A hajókirándulás ára szezontól függően €15-€30,- között mozog.
Gerakas beach
A Caretta Caretta kis teknősök ezen a tengerparton jönnek világra. A strand csak este 8 óráig látogatható, ugyanis a teknőstojások éjjel kelnek ki és a kis teknősök első útja a tengerbe vezet. Mivel védett állatokról van szó, és 1000 tojásból körülbelül csak egy teknős mászik ki, ezért a szigeten bevezették az éjjeli repülési tilalmat, hogy ez se zavarja ezeket a csodálatos állatokat. A fából épített kis piramisszerű tornyokra érdemes oda figyelni, ugyanis ezekkel védik a teknős fészkeket – semmiképp se szúrjuk le ezek közelébe a napernyőnket!
Xygia beach
Ha azt mondom, hogy egy elég büdös strandról van szó, akkor valószínű senkinek se hozom meg a kedvét hozzá. Viszont, ha azt hozzáteszem, hogy ez a természetes ásványi anyagok miatt van, és jót tesz a kicsit kénes vízben történő fürdés az ember egészségének, és olyan ámulatba ejtően kék a víz színe, hogy ilyet még garantáltan sehol se láttatok, akkor már kicsit más a helyzet. Xygia gyönyörű, igaz kicsit nehezebben megközelíthető.
Porto Limnionas
Porto Limnionas egy eldugott kis öböl a sziget közép-nyugati részén. Egy napos kirándulásnak tökéletes, autóbérlés viszont szükséges a megközelítéséhez. Gyakorlatilag egyetlen éttermet találunk itt, ahonnan viszont olyan kilátás nyílik a Jón tengerre, hogy jobbat el se tudunk képzelni. Tökéletes hely sznorkelezéshez, és az Instagram profilunk galériájának bővítéséhez.
Cameo Island
Ha Laganasban szállunk meg, akkor azzal számoljunk, hogy finoman szólva nem a sziget legszebb tengerpartjain fogunk lakni. A Cameo sziget egy jó megoldás, ha Laganasból egy szebb tengerpartot akarunk meglátogatni. Egy kötélhídon átsétálva €5 fejében, egész napos belépőt kapunk, amivel akár többször is visszatérhetünk a kis szigetre.
Volimes városa
Egy nagyon tündéri kisváros, szűk utcácskákkal, görög házikókkal. Igazából csak azoknak ajánlott, akik szeretnek fotózni az utazásuk során – ő nekik viszont ez egy földi paradicsom lehet. Minden sarkon más és más motívum vár ránk, remek fényképeket készíthetünk itt.
+1 Filipoi Beach
Ide teljesen véletlenül tévedtünk el. Kerestük a hajók kiinduló pontját a Navaggio beach-re, és véletlenül rossz fele indultunk el. Amit viszont láttunk az lélegzetelállító volt! Azúrkék víz, sziklákkal körülölelve, ahol ráadásul még úszni is lehetett. Egy nagyon szűk, nagyon kacskaringós út vezetett le ide és amikor megérkeztünk összesen két ember volt rajtunk kívül a parton. Mind kettő helyi lakos volt és amíg ott tartózkodtunk senki más nem is jött oda. A hullámok nagyobbak, mint egy szokásos parton és a víz is rendkívül gyorsan mélyül – szóval csak tapasztalt úszóknak ajánljuk, hogy belemenjen a vízbe.
Egyéb fizetős programok és látnivalók Zakynthos szigetén:
- Egész napos kis csoportos hajókirándulás a Navaggio öbölbe transzferrel a hotelből – €52
- Egész napos kirándulás Kefalonia szigetére transzferrel az árban – €64,13
- Tanuld meg hogy készítették a görögök a kerámia edényeket! Készítsd el a tökéletes szuvenírt – €34
- Hajókirándulás a sziget partjainál teknőslesre fókuszálva – €33,24
- Főzőiskola: Tanuld meg hogyan lehet elkészíteni a helyi konyha különlegességeit – €65
- Nézd meg a mesés naplementét a sziget leggyönyörűbb pontjáról, a Damianos barlangból – €45
- Bérelj 8 személyes motorcsónakot egy teljes napra, amely csak a tiétek lesz – €250
- Irány Zakynthos aquaparkja! Belépőjegy sorbanállás nélkül a sziget csúszdaparkjába – €20
- Hajókirándulás a Keri tengeri barlangokhoz, Marathonissibe, teknőslessel egybekötve – €33
Összegezve
Zakynthos egyáltalán nem számít drága szigetnek. Ha az ember kiköhögi a drága repülőjegy árát, akkor onnantól kezdve már csak rajta múlik, hogy mire mennyit költ. A szállások között is lehet simán találni olcsóbbakat és az autóbérlés ára sem fog senki sem csődbe vinni – feltéve ha nem az utolsó pillanatba kezdi el intézni. Pár konkrét példa arról, hogy mi mennyibe kerül 2024-ben Zakynthoson: egy nagy korsó csapolt sör €4, egy kávé €3,50, egy csirke kebap pedig €5-nál kezdődik. Sajnos lassan már otthon is hasonló árakkal kell szembenéznünk.
A legérdekesebb látnivalók Zakynthos szigetén a következők: Navaggio beach (lentről és felülről is), Filipoi beach, Tsilivi beach, Gerakas beach, Portos Liminonas étterme és partja, Agios Sostis és a kötélhídja, a Karetta karetta teknősök, Xygia, Volimes városkája, Filipoi beach lenyűgöző látványa. Zakynthos főleg a strandokról szól, szerencsére azokból pedig akad bőven. Történelmi látnivalókat ne ezen a szigeten keressetek.
Ami az éjszakai életet illeti, az hibátlan Zakynthoson. Ez különösen igaz a sziget déli partszakaszára – Kalamaki és Laganas városaira. Ez a két település nagyjából a zakynthosi Siófoknak felel meg. Az öt legnépszerűbb klubból négy Laganas városában található. Szóval aki az éjszakai élet miatt érkezik erre a szigetre, az ebben a városban szálljon meg (még ha a strandja nem is olyan jó). A legnépszerűbb klubbok a szigeten a következők: Zero’s Club, Waikiki Club, Rescue Club, Ghetto Club és az Argassiban található Barrage Club.
A görög konyháról már rengeteg posztomban írtam. Többnyire mindig ugyanarra jutottam – hogy imádom. Sokkal jobban szeretem mostanság a görög konyhát, mint a túlhypeolt francia vagy pedig az utóbbi időben számomra monotonná váló olasz ételeket. Zakynthoson csak finomat ettem és ezért a helyi ételeket nem tudom másképp pontozni, mint maximális pontszámmal. A helyi ételek közül mindenképp kóstoljátok meg a következő ételeket: a tzatzikit és a melitzanosalatat az előételek közül; a kunelit (nyúlhúst) és a gouvetsit (bárányhúst tésztával) a főételek közül. Ami a desszertet illeti többféle terméket is egyenesen a szigeten készítenek. Ilyen például a Kataifi (görög édesség), Baklava(kiadós, édes süteményféle) és a Bougatsa (görög grízes lepény) is.
Zakynthos egy csodás sziget, ahol a legfontosabb látnivalók nem az épületek, hanem a tengerpartok. Mindenki megtalálja benne, azt amire egy nyaralás során vágyik. Ha szeretnénk akár egy egész hónapig elég felfedeznivalót nyújt számunkra, de ha úgy gondoljuk, hogy csak a parton szeretnénk lazulni akkor arra is remek opciókat nyújt. Nálunk ez a parányi sziget felkerült a Földközi tenger TOP 5 szigete közé. Ami sokak számára meglepő, még Kefaloniát és Lefkadát is beelőzte. Mindenképp utazzatok el ide.