TravelHacker

A Halál Völgye egy igazán furcsa hely. Elsőre az ember nem is igazán tudja értelmezni ezt a furcsa elnevezést. Hogy a francba lehet egy élettelen kihalt sivatag egy nemzeti park? Igazából nem sok kedvem volt pont ezért már megnézni ezt a parkot. Ráadásul az utazásunk végénél tartottunk már, kicsit el is fáradtam. De hát hány esélyt kap az ember arra, hogy megnézze az Egyesült Államok egyik legkülönlegesebb helyét? Egye-fene legyen – gondoltam. Menjünk el a Death Valley Nemzeti Park-ba is. Las Vegastól ez a park még nagyjából 2 órára, 200 kilométer távolságra található. Mire elértünk Las Vegasba már lassan 1600 kilométert levezettünk. Na de nem akarom magam sajnáltatni, mert végül is egy remek döntésnek bizonyult, hogy ide is elmentünk. Komolyan a Death Valley Nemzeti Park tája teljesen olyan, mintha nem is e világi lenne. Mintha csak a holdra csöppentünk volna. Felfoghatatlan alakzatokat láttunk miközben ott sétálgattunk. Egészen elképesztő az, hogy mit alkotott a természet. Ahhoz viszont, hogy valaki ezt megtapasztalja nem elég csak keresztülhajtania kocsival ezen a nemzeti parkon. Érdemes több helyen is megállni és felfedezni a hely igazi szépségét. A posztban leírom, hogy hova érdemes elmenni a parkon belül és mi az ami nem igazán fogott meg. Kapcsoljátok be az öveiteket, az amerikai utazásunk utolsó állomása következik. Irány a Death Valley Nemzeti Park.

A Zion Nemzeti Park volt az utolsó előtti nemzeti park, amelyet meglátogattunk a hosszabb amerikai utazásunk során. Amire ideértünk, addigra már láttuk a Bryce Canyon-t, a Capitol Reef-et, az Arches-t és a Canyonlands Nemzeti Parkot. Gondolhatjátok, hogy már kezdtünk kicsit belefásulni az állandó utazásba és a végeláthatatlan kilométerekbe. Viszont mindig amikor megérkeztünk a következő úti célunkra, akkor olyan természeti csodák vártak ránk, hogy rögtön el is feledkeztünk az utazással járó nyűgről. A Bryce Canyon bejáratától szerencsére a Zion Nemzeti Park alig több mint egy óra távolságra található. Így még az érkezés napjára is bőven tudtunk programokat szervezni. Arra viszont a legvadabb álmaimban sem számítottam, hogy milyen fantasztikus hely lesz ez a nemzeti park. Erről a nagyon népszerű helyszínről azt kell tudni, hogy az Egyesült Államok 35. legnagyobb nemzeti parkja és egyben Utah legnépszerűbb látványossága. Igaz a park mérete „csupán” 593 négyzetkilométer, ám ezen a viszonylag kis helyen lélegzetelállító látnivalók vártak ránk. Évente csaknem 5 millió ember látogatja meg a Zion Nemzeti Parkot és ez bizony nem véletlen. A posztban bővebben is elmesélem a kalandjainkat a parkból és azt is, hogy mire kell okvetlenül odafigyelnetek majd.

Az utolsó amerikai utazásunk során több nemzeti parkot is sikerült felkeresnünk és bejárnunk. Miután elhagytuk Moab városát és megnéztük mind a Canyonlands Nemzeti Parkot, mind pedig az Arches Nemzeti Parkot dél felé vettük az irányt. Ironikus módon viszont a dél jelen esetben még hűvösebb időjárást jelentett. Az életben nem gondoltam volna, hogy pár száz kilométerre Amerika legnagyobb sivatagjától ilyen borzasztó hideg időjárásba futunk. A hely egy igazi westernfilm hangulatát idézi és a környéken mindent megtaláltok, amiről elhíresült a vadnyugat. Legyenek azok akár bivalyok, indiánok, cowboyok vagy pedig olcsó whiskeyt felszolgáló kocsmák. A posztban elmesélem, hogy mire kell odafigyelnie azoknak, akik meg szeretnék nézni a Bryce Canyon Nemzeti Park csodáit. Bővebben kifejtem azt is, hogy hogyan lehet saját szervezésben eljutni ebbe vadnyugati regénybe illő kanyonba. Tedd a pisztolyaidat a fegyverszíjadba, pattanj fel egy virtuális lóra és gyere utazz velünk legalább az interneten Clint Eastwood nyomdokaiban.

A sors furcsa fintora, hogy már több alkalommal is jártam Nyugat-Európa nagyvárosaiban, de Párizs ez idáig még kimaradt. Hogy miért? Én magam sem tudom. Londonba például évente legalább egyszer visszakeveredek. Rómában is már jártam több alkalommal. Sőt, Barcelonát is már töviről-hegyére bejártam. De Párizs ez idáig egy nagy szürke foltként szerepelt a térképemen. Most viszont a dolgok úgy alakultak, hogy sikerült eljutnom Franciaország fővárosába. Igazából több szavazást is láttam az interneten korábban már, ahol Párizst választották a gyakori utazók a legnagyobb csalódásnak a kiruccanásaik után. Szóval nem túl nagy elvárásokkal érkeztem meg a szerelmesek városába. Ja igen, a szerelmesek városába a párom nélkül utaztam. Szóval ennek tükrében egy merőben más élményben volt részem, mint azoknak az embereknek, akik enyelegni jöttek ide. Szóval mindent összevetve felemás érzésekkel távoztam ebből a nagyvárosból. Voltak dolgok, amelyekben kifejezetten pozitívan csalódtam. És voltak olyan látnivalók is Párizs belvárosában, amit igazából értelmezni sem tudtam, hogy mitől olyan népszerűek. A posztban részletesen elmesélem az élményeimet a francia fővárosból. Kellemes olvasást hozzá!

Miután beteltünk a boltívek látványával az Arches Nemzeti Parkban nekivágtunk a következő népszerű természetvédelmi területnek Utah államában. Szerencsére az Arches-t csupán pár mérföld válassza el egy másik sokkal kevésbé ismert nemzeti parktól – a Canyonlands-től. Ezt a természeti csodát nem olyan sokan ismerik és ezért itt a hatalmas tömeg miatt sem kell aggódnia az utazóknak. Ez a viszonylagos ismeretlenség viszont semmit sem von el a Canyonlands értékéből. Ismeritek azt az érzést, amikor valamilyen helytől semmit sem vártok és amikor odaértek csak arra tudtok gondolni, hogy erről a helyről ti még miért nem hallottatok? Nagyjából én is ezt éreztem, amikor megérkeztünk. Korábban már több alkalommal is jártam a Grand Canyon-nál és ott minden alkalommal tátva maradt a szám attól, hogy milyen csodálatos is az a hely. Nos, a Canyonlands ha ugyanazt az élményt nem is nyújtja, mint a Grand Canyon, de ha valakinek csak erre jut ideje, akkor hiányérzet nélkül hazautazhat. Egy dolgot viszont nagyon sajnálok. Ha erre az egy dologra jobban odafigyeltem volna indulás előtt, akkor a Canyonlands Nemzeti Park még ettől is magasabbra került volna a képzeletbeli nemzeti parkok ranglistámon. Hogy mi ez? A posztból kiderül.

Emlékszek gyerekkoromban hogyan imádtam egyik szikláról a másikra ugrálni minden alkalommal, amikor csak lehetett. Egy kicsit ezt az élményt hozta vissza az Arches Nemzeti Park. Észveszejtő boltívek alatt mászkáltunk. Gyakran a fizika szabályaival dacoló sziklaalakzatokat láttunk. Olyan helyeken túráztunk, amikről azt gondoltam korábban, hogy soha nem jutok el. Ráadásul pont egy olyan időszakban keveredtünk ebbe a rendkívül népszerű parkba, amikor nem kellett az óriási tömeggel megküzdenünk minden egyes négyzetcentiméterért a látnivalók környékén. Utólag egy dologban biztos vagyok. A vöröses színű homokkő boltíveit látva garantáltan minden utazónak tátva marad majd a szája a csodálattól. Ennek tükrében egy valóban különleges nemzeti park az Arches. Ráadásul vannak olyan részei a parknak, ahol akár mezítláb is mászkálhattok a sivatag homokjában. Ezeket az impulzusokat képzeljétek el egy viszonylag kis helyen és egy nagyjából átérzitek, hogy milyen csodálatos élményben is volt részünk. Ennek ellenére azért valahol legbelül egy kicsit csalódott is voltam a látogatásunk után. Bizonyos téren többet vártam ettől a természetvédelmi területtől. A posztban bővebben kifejtem, hogy mi az amiért kifejezetten tetszett az Arches Nemzeti Park és mi az amitől többet vártam. Nézzük mit is tud Utah állam leglátogatottabb nemzeti parkja.