Túl vagyunk az első repülőutunkon a Koronavírus világjárvány kitörése után. Amit áprilisban írtunk a repülőjegyek árainak alakulásáról egyelőre többé-kevésbé beigazolódni látszik. A repülés jelen állás szerint már soha nem lesz olyan, mint az elmúlt évtizedben. Sokkal körülményesebbek lettek a dolgok körülötte, és jóval nagyobb türelemre is van szükségünk utazás közben, mint a vírus kitörése előtt. Mivel rengetegen kérdezgettétek, hogyan is néz ki a repülés és a tesztelés a koronavírus megjelenése után, jobbnak láttam egy összefoglalást. Lássuk mi változott!
Tartalom
Mi változott a repülőtereken?
A mi első utazásunk a bécsi Schwechat repülőtérről Görögországba Zakynthos szigetére szólt. A sziget szenzációs és rengeteg látványosság található ezen a parányi kis földdarabon, ám erről majd egy későbbi posztban bővebben írok. Maradjunk a vírusnál és a változásoknál.
Kétségkívül a leginkább szembeötlő, legnagyobb változás az, hogy szó szerint üres a repülőtér. Gyakorlatilag csak lézengenek az emberek az osztrák főváros repterén. Ami az utasoknak remek hír, a légitársaságoknak viszont szörnyű. Járványmegelőzési szempontból Bécs repülőtere szinte tökéletesre vizsgázott. Majdnem minden sarkon kézfertőtlenítőket találunk, az a pár ember, akivel találkozunk mind maszkot visel és jelen körülmények között a két méter távolság is könnyedén betartható. Ahogy a képeken is láthatjátok jelenleg kevesebb ember tartózkodik egy repülőtéren mint egy katolikus misén Szaúd-Arábiában.
Az egyetlen mínusz, ahol számomra elhasaltak az a repülőgépre történő beszállításánál történt. A buszoztatást mindig is utáltam, ám járvány alatt telezsúfolni egy autóbuszt a reptéren határozottan nem tartozik a jó ötletek közé. Miután megkérdeztem az alkalmazottakat miért kell a buszoztatás, azt válaszolták, hogy sajnos túl messze parkolt a repülőgép.
A görögök az osztrákokkal ellentétben viszont ügyesen megoldották a leszállást. 20 ember leszállhatott elölről, 20 ember hátulról – majd tért egyet a busz, így nem volt annyira zsúfolt tömeg a járműn.
Mi változott repülés közben?
Itt gyakorlatilag nem sok újdonság fogadott minket. A Fapados légitársaságok naponta egyszer elmondásuk szerint teljesen átfertőtlenítik a repülőgépet. A mi gépünk 6:00-kor indult, így az elsők voltunk a repülőgépben. A Wizzair repülőgépén tisztaság fogadott, ám azt nem mondhatnám, hogy az orromat marta volna ki a fertőtlenítő szag a gépen. Rengeteg fotót láttam az elmúlt hetekben üres járatokról, ahol 4-5 utas üldögélt csak. A mi járatunk nem ilyen volt. Szinte az összes ülés foglalt volt, és olyan 85-90%-os töltöttséggel repültünk.
Bíztató lehet a légitársaság számára látni azt, hogy az emberek hite lassan újra visszatér a légi közlekedésbe. Elsőre ijesztően hangzik ez a szám, hogy vadidegen emberekkel összezárva kell végigülni egy többórás utazást ám a repülőgépeket a legmodernebb HEPA filterekkel látják el. A HEPA filter úgy megszűri a levegőt, mintha egy orvosi műtőben tartózkodnánk. Ez idáig bizonyítottan egyetlen ember se fertőződött meg utazás közben egy repülőgépen. Az utasokon pár kivételével a maszk megfelelően rajtuk volt, még csak a nózi se kandikált ki.
A repülőút a terveknek megfelelően zajlott le. Nem volt semmi különösebb gond, még csak turbulenciába se keveredtünk. 1 óra 50 percig tartott a repülőút. Leszállás után hirtelen a Jón-szigeteken találtuk magunkat.
Mi kell ahhoz, hogy belépjünk a célország területére?
A koronavírus okozta változásoknak hála a repülés egy újdonsült adminisztratív élménnyel is gazdagodott, így nem csak a tesztelés miatt kell, hogy főjön a fejünk. A turisták által gyakran látogatott országok bevezették a regisztrációt weboldalaikon. Ezt nekünk sikerült is rögtön összekutyulnunk. A https://www.gov.gr/ weboldalon kell regisztrálni a görög látogatásunkhoz. Gondoltam sima ügy, pár kattintás és amikor elvégzem az utasfelvételt, akkor ezzel egyszerre kitöltöm ezt is. Na ez kérem szépen nem működik. Az utasfelvételt leghamarabb 48 órával indulás előtt lehet elvégezni. A regisztrációs adatokat viszont legkésőbb 48 órával indulás előtt kell kitölteni. Logikus módon a kettőt egyszerre nem lehet kitölteni.
Közben átolvastam a Wizzair-től kapott e-mailt ismét és a következő sorokat találtam meg: „Az előregiszráció elvégzése nélkül utasaink nem szállhatnak fel a Görögországba induló járatainkra, így kérjük győződj meg arról, hogy az űrlapot kitöltötted utazás előtt. Amennyiben érkezéskor nem rendelkezel érvényes QR kóddal, az esetleges pénzbírságot vonhat maga után.”
Ültem a számítógép előtt és próbáltam megoldani a megoldhatatlant. Felhívtam először a görögországi nagykövetséget ahol szó szerint kiröhögtek, hogy ezt tudnom kellett volna – most már magamra vessek ők nem segítenek rajtam. Ezután felhívtam a hazai nagykövetséget, akik viszont megnyugtattak, hogy nem vagyok egyedüli eset és amúgy se működik a rendszer rendesen, szóval nyugodtan induljak el. Nem maradt más hátra, mint útra kelleni – lesz, ami lesz alapon. A reptéren örömmel láttam, hogy senkit nem izgat, hogy ki töltöttem-e a regisztrációs kérdőívet felengednek a repülőre. Érkezéskor azoktól, akiket nem teszteltek Koronavírus fertőzésre, nem kérték a regisztrációs QR kódot. Minket a szokásos szerencsénkkel persze leteszteltek…
Hogyan is történik a koronavírus tesztelés repülés után?
Mivel minden repülőtér más és más, ezért én csak Zakynthos repülőteréről tudok nyilatkozni. Ezen a parányi görög szigeten mindössze a repülőgép egy harmadát tesztelték le, míg Ahogy hallottam Athénban például teljes repülőgépeket tesztelnek. PCR tesztet végeztek az utasokon – ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy az orrból és a garatból törletmintákat vesznek egy hosszú „fültörlő pálcikával”. A jóhír az, hogy Zakynthoszon mindössze garatváladékot vettek le, az orrunkba nem szurkáltak semmit se.
Egy mini kis hack arra az esetre, ha nagyon nem szeretnénk magunkat a koronavírus tesztelés kényelmetlenségeinek kitenni repülés után. A biztonságiak tízesével leszámolták az utasokat, ahogy beléptek a repülőtér épületébe. Minden másodikat, harmadikat és hatodikat küldték tesztre. Ha figyeljük a számokat, amik elhangzanak, akkor könnyűszerrel besorakozhatunk úgy, hogy ne legyen muszáj teszteltetnünk magunkat. Lényeg a lényeg – nekünk pechünk volt. C’est la Vie!
A koronavírusra való tesztelés után szabadon távozhattunk a repülőtérről, és már majdnem el is felejtettük a repülés okozta kényelmetlenségeket, amikor is viszont kaptunk egy SMS-t amiben felszólítottak arra, hogy 24 órán át ne hagyjuk el a szállásunkat. Ennyi idő alatt állítólag megérkezik a PCR teszt eredménye – amit a turistákkal csak akkor osztanak meg, ha pozitív. Negatív eredmény esetén nem kapunk semmilyen választ.
Ha valaki pozitív eredményt kap, akkor kapcsolatba lép velük a hatóság és elhelyezi őt 2 hétre egy helyi karanténhotelben – a görög állam számlájára. Amit fontos megjegyezni, hogy ez a karantén nem egy választási lehetőség, hanem kötelező érvényű. Amennyiben a karantén miatt lekéssük a hazafele tartó repülőnket, akkor a hazautat már NEM fizeti a görög állam. Az új repülőjegyet mi nekünk kell megvásárolnunk, ezért érdemes már a karanténban tartózkodásunk alatt keresnünk egy repülőjegyet haza – persze csakis egy olyan dátumra, amely a kötelező kényszer karanténunk utáni.
Most akkor utazzak-e vagy sem?
Maga a nyaralás egy csodálatos élmény volt. Olyan strandokon jártunk, ahol máskor egy papírzsebkendőt nem tudnánk leejteni a tömegnyomortól. Most teljesen egyedül sétáltunk ott. A repjegyek árai fillérekbe kerülnek főszezonban. Míg tavaly Zakynthos-ra a repülőjegy 200 – 300,- EUR között mozgott, most 19,99,- EUR-ért repültünk oda-vissza. A szállásoknál érdemes az Airbnb-ket figyelni, ők könnyebben engednek az árból, csakhogy érkezzen foglalás.
Amit mindenképp le szeretnék szögezni az, hogy jelenleg egyáltalán nem egyszerű az utazás. Rengeteg mindenre oda kell figyelni egy utasnak, amire idáig nem, például:
- Mielőtt elvarázsolnának a repülőjegyek filléres árai, mindenképp tájékozódjunk arról, hogy milyen az egészségügyi helyzet az adott országban pl. a következő oldalon: Worldometer COVID-19 Coronavirus Pandemic. Zakynthoson az indulásunk pillanatában 0 regisztrált fertőzött volt.
- Ha úgy ítéljük meg, hogy vállalható az utazás az adott országba, akkor következő lépésként győződjünk meg róla, hogy az adott országnak milyen követelményei vannak a belépéshez – pl. a fent említett QR kód vagy elég csak arra gondolni h. milyen maszkviselési feltételek találhatóak az adott országban.
- Amennyiben az egészségügyi feltételek és a beutazási feltételek is elfogadhatóak számunkra, akkor még mindig itt a hazai szabályzat – érdemes róla tájékozódnunk, hogy mi a helyzet haza érkezésünk után. Kell-e karanténba vonulnunk, szükséges-e tesztet csináltatnunk idehaza…stb.
- Érdemes felkészülnünk a legrosszabbra lehetőségekre is. Mi van akkor ha elkapjuk utazásunk során a Koronavírust? Ki fizeti a karantént? Idehaza mit szólnának a munkaadóink, ha két hétre kiesnénk egy karantén miatt? Mindenképp legyen egy B tervünk is.
Az érem másik oldala az, hogy olyan helyeket látogathatunk meg szinte turistamentesen, amiket idáig nem volt esélyünk egy horda selfiebotos kínai nélkül. Képzeljük csak el, hogy felmehetünk az Eiffel toronyba várakozás nélkül, a Colosseumot bejárhatjuk, úgy hogy senki nem fog lökdösni, stb. Ráadásul jelentősen olcsóbb áron utazhatunk, mint ez idáig. Egyet viszont NE felejtsünk el:
Ezek az árak nem a semmiért vannak ilyen alacsony szinten!