Miután elhagytuk Kefalonia szigetét a kompunk egyenesen Lefkada felé suhant a hullámok hátán. Kefaloniáról úgy jöttünk el, hogy egy nagyon szép szigetet láttunk, amelyet mindenképp megérte megnézni. Izgatottan vártam Lefkadát, hogy vajon ez is olyan elbűvölő sziget lesz-e. Miután megérkeztünk rögtön érződött Lefkada hangulatán, hogy ez egy teljesen más úti cél. A két sziget között pedig akkora különbség volt, mint amikor egy fine-dining étteremből átcsöppensz egy utcai kifőzdébe. Mind két helyen iszonyú finomat lehet enni, ám teljesen más szájízzel távozol. Utólag, teljes mértékben megértem azokat az embereket, akik a szívük egy darabkáját Lefkadán felejtik a nyaralásuk során. A pörgős életünk itt egy kicsit lelassult és volt időnk megtapasztalni a valódi vidéki görög életstílust. Míg a helyi strandok nem nyerték el száz százalékra a tetszésünket, addig a légkör szinte leírhatatlan volt Lefkadán. Úgy éreztük magunkat, mintha egy romantikus görög mozifilmbe csöppentünk volna. A posztban elmesélem, hogy milyen hely is Lefkada és azt is, hogy melyek a kihagyhatatlan látnivalók a szigeten. Kitérek arra is, hogy melyik strandok tetszettek és melyek nem. Lefkadáról van mit mesélni, szóval vágjunk is bele!
Tartalom
Érdekességek Lefkadáról
- A szigetet több néven is ismerik az emberek. A magyar nyelvben a Lefkada név ragadt rá, ám a helyiek gyakran Leukas vagy Leucadia néven hivatkoznak az otthonukra.
- Lefkada szélessége 35 kilométer és a hosszúsága 15 kilométer. Lefkada teljes területe nagyjából 302 négyzetkilométer. Összehasonlításképp Budapest területe 525,2 km².
- A sziget a nevét a Lefkos sziklákról kapta. Ezek a jellegzetes alakzatú sziklák főként a déli parton találhatók és teljesen más légkört biztosítanak Lefkadának, mint amilyennel a környező szigetek rendelkeznek.
- Az 1500-as évek elején Lefkada a velenceiek uralma alá került. Ezután az oszmánok egy békeszerződésnek köszönhetően megszerezték a fennhatalmat a sziget felett. 200 évvel később egy 16 napos háborúval a velenceieknek sikerült kiűzniük az oszmánokat a szigetről.
- A régészek szerint Homérosz Odüsszeia című műve nem is Ithacákoz kötődik, hanem Lefkadához. A mű helyszíne gyalogosan is megközelíthető. És a Jón-szigetek közül egyedül Lefkadára lehet hajózás nélkül eljutni.
- A sziget egyik legérdekesebb történelmi látnivalója a Lefkadai Régészeti Múzeum. Ez a tárlat négy teremből áll és tele van értékes műtárgyakkal. Főként antik edényeket, figurákat, szobrokat és ókori eszközöket láthattok itt.
- Lefkada a vízi sportok központja. Nydri városában szinte bármilyen vízi járművet bérelhetnek a turisták. Legyen az jet-ski, motorcsónak, vagy luxus jacht.
- Lefkadát a görögök gyakran a költők szigeteként is emlegetik. Hogy miért? Mert olyan nagy nevű számunkra többnyire ismeretlen költők is éltek itt, mint például Valaoritis, Sikelianos, Malamou-Dipla, Golemis és Hearn.
- A lefkadai filharmonikus zenekar Görögország második legidősebb filharmonikus zenekara. Csupán a korfui filharmonikus zenekar idősebb tőle. Főleg ennek köszönhető, hogy Lefkadán minden családban van legalább egy zenész.
- Lefkada egyik fő látványossága Porto Katsiki strandja. Ennek a partnak a nevéhez is kötődik egy érdekesség: ha lefordítjuk Porto Katsiki nevét, akkor sokak megdöbbenésére a kecskék partjának nevezik. Azért kapta a nevét a kedvelt állatról, mert korábban csakis a kecskék tudtak lejutni erre a közkedvelt strandra.
- Lefkada legmagasabb pontja a Stavrota-hegy. Ez a magaslat 1158 méterrel tornyosul a tengerszint fölé, ami egy ilyen kis szigeten valóban magasnak számít.
- A legenda szerint, a hölgyek iránti szerelméről elhíresült költőnő, Sapho élete is Lefkadán ért véget. Mivel szerelme, Phaon nem viszonozta Sapho érzelmeit – ezért a világítótoronynál halálható sziklákról a mélybe vetette magát. Ha rám hallgattok, akkor nő miatt sosem csináltok ilyet – mindig jön másik.
- Lefkada szigetén igazából nincsenek kötelező látnivalók, ugyanis a többségük 1953-ban megsemmisült egy hatalmas földrengés következtében.
- Lefkada komp nélkül is megközelíthető. A szigetet egy jobb szó híján komphíd köti össze a szárazfölddel. Ezen a kompon van egy híd, amelyet fel lehet nyitni is, hogy a hajók át tudjanak haladni.
- Lefkada és a szárazföld között található lagúna számos vándormadárnak szolgál pihenőhelyként. Több különleges védett madár és egyéb ritka faj is ezen a részen lelt otthonra.
- Lefkada városának a főutcája gyakorlatilag az eredeti gát meghosszabbított része. Néhány helyen a sétány alatt még a mai napig látni a fából faragott pilléreket.
- Érdemes felkeresni Karya hagyományos hegyi falvát is a szigeten. A zöld dombok között rejlő kis faluban nem csak tavernákat találtok, de el tudjátok sajátítani a csipkekészítés ősi hagyományát is.
Személyes véleményem és élményeim Lefkadáról
Az út a komppal viszonylag eseménytelenül telt. Amikor felszálltunk a hajó fedélzetére, akkor az elejére le kellett rakni a bőröndjeinket. Miután a feleségem azt képzeli rólam, hogy négy kezem van mint Goro-nak a Mortal Kombat-ban, egész felüdülés volt az összes koffert lepakolni. Kicsit aggódtam, hogy eltűnik valami esetleg az út során az őrizetlen poggyászainkból, de szerencsére nem volt gond. Amint megérkeztünk már szedelődzködhettem is a hátizsákokkal, bőröndökkel és neki is vághattunk Lefkadának.
Kb. 5 lépés után elromlott az egyik poggyász kereke, úgyhogy idegességemben úgy rugdaltam le a kompról. Nem is tudtam, hogy ilyen pompásan tudtok rúgni – lehet, hogy el kellene kezdenem focizni? Közben a kislányunk elkezdett bömbölni, mert nem aludt semmit az egész délután. Szóval ott álltam négy bőrönddel, egy hisztis feleséggel és kialvatlan kislánnyal a kikötő sarkában. Egy „csupán” laza 16 perces sétát mutatott a Google térképe a szállásunkig. Egymásra néztünk a párommal és tudtuk, hogy ide taxi kell. Már épp ott tartottam, hogy nem érdekel Lefkada, nem érdekelnek a látnivalók – megyek haza. Szerencsére Klaudiának sikerült leakasztania egy taxit pár perc alatt. Nem akarok hazudni, de az autóval kb. 2-3 percet utaztunk és hét eurót fizettem érte. Sok? Persze hogy sok egy ilyen rövid útért. Megérte? Abban a pillanatban még kétszer ennyit is kifizettem volna a fuvarért – szóval nekem egyáltalán nem volt abban a pillanatban drága. Itt a sofőr telefonszáma, hátha valaki másnak is még jól jön valamikor.
A szállásra megérkezve viszont jött a hideg leves. Ekkora tahó parasztnál sem foglaltam még soha szállást. Egy alacsony kövér csávó közölte velünk, hogy még €60-t hozzá kell fizetnünk a szállás árához, mivel ők önként ingyenesen magasabb kategóriájú szobát adtak. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de a €60 a multiverzum semmilyen párhuzamos dimenziójában sem jelenti azt, hogy valami ingyenes lenne. Ugorjunk vissza egy kicsit az időben, egészen a szállásfoglaláshoz. Amikor szállást kerestem Lefkadán, akkor elsőként a Booking.com-on néztem körül. Ezután, kiválasztottam 3 szállást, amely megfelel az igényeinknek és mindegyiknek kikerestem a saját weboldalát. Volt amelyik ugyanannyiba került, mint a Booking.com-on és volt egy olyan szállás is, amely €60-val olcsóbb volt, mint a leghíresebb szállásfoglaló weboldalon.
Igen, jól gondoljátok pontosan ezt foglaltam le. Ráadásul az oldalukon a superior szoba ugyanannyiba került, mint a sima basic szoba. Perszehogy így a superiror szobát foglaltam le. A szállásadónak pedig ez rohadtul nem tetszett és minden áron be akarta rajtunk hozni az ár különbözetét. Össze-vissza beszélt és minden kínja volt. A végére már azt mondta, hogy azért kell fizetnünk mert egy kisbaba is utazik velünk. Ekkor megmutattam neki a weboldalukon található szöveget, mi szerint 2 éves korig ingyenes a szállás. A válasza szimplán csak annyi volt, hogy ez csak olyan blabla szöveg a weboldalukon. Gondolhatjátok, hogy elgurult a gyógyszerem ezt hallva. Végül a párom odament hozzá és megmutatta a telefonomban a foglalást még egyszer neki. Amire ő elvörösödött és kitépte a kezéből a telefont és idegességében úgy ütötte egy ujjal a képernyőjét, hogy azt vártam mikor vágja földhöz. Amikor látta, hogy nem jó emberrel húzott ujjat, akkor végül belátta, hogy nincs igaza. De kemény menet volt. Egy árva centtel sem fizettem többet neki, mint amennyiért lefoglaltuk a szállást.
Az első napunkat Vasiliki strandján töltöttük. Ez a sziget egyetlen homokos strandja és Kefalonia után legjobb esetben is csak erős közepesre tudnám értékelni ezt a partszakaszt. Vasiliki főként a windszörfösök kedvenc strandja. A víz viszont elég zavaros volt. A gyors pancsolás után este beültünk egy közeli étterembe és két dologra lettem rögtön figyelmes. Az egyik, hogy az árak nagyjából 20-25%-al alacsonyabbak, mint amivel Kefalonián találkoztunk. Míg Kefalonián egy átlagos vacsoráért 40-45 eurót fizettünk hármunkra alkohol nélkül, addig Lefkadán ez 33-37 euró volt. Sok kicsi sokra megy, szóval ezért határozottan jár a piros pont Lefkadának. A másik pozitívum pedig az volt, hogy itt már érződött a görög vendégszeretet. Az éttermekben rögtön hoztak egy kupica úzót ingyen. Fizetéskor pedig egy tál dinnyével kedveskedtek. Kefalonián egy étteremben sem kaptunk ilyen fogadtatást. Ráadásul ez a vendéglátás kitartott Lefkadán az utazásunk végéig.
Másnap átvettük az autónkat és nekivágtunk a legszebb gyalogosan nem elérhető tengerpartokhoz. Kezdetben végig jártuk az főbb tengerpartokat a sziget keleti oldalán. Az előzetes sejtésem beigazolódni látszott. Szinte az összes tengerpart kavicsos a sziget keleti felén és a többségük kb. olyan, mint amilyen strandokkal Horvátország szebb partjain találkoztam már. Félre ne értsetek, nem azt mondom, hogy baj van ezekkel a strandokkal. De az ilyen kavicsos partokért nem érdemes ennyit utazni. Legyenek azok akár Nydri, Perigali, Nikiana strandjai – egyik sem emelkedett ki az átlagos beachek közül. Nydrinek viszont van egy hatalmas előnye, amivel a környező települések nem rendelkeznek. Több kisebb sziget is van körülötte, amelyeket a bátrabbak könnyedén megközelíthetnek. Ehhez csupán 70-80 euróért ki kell bérelnetek egy kisebb motorcsónakot, amelyet jogosítvány nélkül is vezethettek. Hatalmas élmény volt felfedezni Sparti, Skorpios és Madouri szigeteit, mindenki számára csak ajánlani tudom!
Közben sokat filóztam azon, hogy hogyan lehetne a legkönnyebben megnézni Lefkada két legszebb strandját – Porto Katski-t és Egremni beachet. Végül arra jutottam, hogy befizetünk egy szervezett kirándulásra. Hogy miért? Azért mert az egyikre 100, a másikra 300 lépcsőfok vezet le. És azt még valahogy túlélem a kicsit a kezeimben cipelve, de felfele a tűző napon már attól is rémálmok gyötörnek, ha csak rágondolok. Ráadásul, ha valaki későn érkezik, akkor már leparkolni sem tud – mivel a parkolók ezeknél a strandoknál nagyon csak limitált számú parkolóhellyel rendelkeznek. Mivel volt egy 100 eurós Getyourguide voucherem, ezért rögtön le is foglaltam az egyik ott meghirdetett utazást. És egy árva szót sem tudok erre a kirándulásra szólni. Ilyen jól megszervezett kirándulásban már rég volt részem. De erről majd írok egy külön posztot inkább.
A következő napokban felkerestük még Lefkada északi-nyugati strandjait, a világítótornyot – ahonnan Sapho a mélységbe vetette magát szerelmi bánatában, a sziget legnagyobb kolostorát – ahol valódi szerzetesek élnek és rengeteget pancsoltunk a környező strandokon. Mivel béreltünk autót, ezért minden nap más és más strandon pancsolhattunk. Bár a nyugati strandok többsége is kavicsos volt, ennek ellenére remekül éreztük magunkat. A posztban bővebben is írok majd minden egyes partról.
Még egy vicces dolog történt velünk. A világítótoronytól visszafelé egy aranyos kiskutya szaladt el mellettünk a semmi közepén. A párom szomorúan konstatálta, hogy biztosan egy hálátlan gazdi kidobta a kutyust. De hát mit tudok ezzel a helyzettel kezdeni egy nyaraláson? Legfőképp semmit. El is indultunk vissza a szállásunkra, ám 10 perc múlva előjött a kis angyal a fülem mögött és azt súgta, hogy vissza kellene menni a kutyusnak legalább enni és inni adni. Megtértünk hát kaját venni és ivóvizet önteni egy tálba. Még fél perc sem telt el, de úgy futott el mellettünk a blöki, mint a kengyelfutó gyalogkakukk. Épp csak azt nem kiabálta, hogy „beep-beep”. Kb. egy órán át kergettük étellel és itallal, amikor is hirtelen kiderült, hogy csak kiszökött egy sétára – valójában viszont a gazdái imádják. A gazdik szinte teljes értetlenséggel bámultak rám, hogy milyen barbároknak nézem őket azért, hogy ilyen csúnyán elbántak volna a házi kedvencükkel. Ekkor már én is árgus szempillantásokkal és cinikus gondolatokkal néztem a feleségemre, hogy ” Naná, hogy kidobták a kutyát az útszélére… Teljes mértékben igazad volt”. Imádom, amikor a női megérzések ennyire jól működnek! Sebaj, ennek a történetnek legalább egy happy end lett a vége – még ha fél Görögország előtt hülyét is csináltam magamból.
Közben a szállásunkkal már egyre jobban kezdett betelni a hócipőm. Azon gondolkodtam, hogy lefotózom az ágyunkat és felteszem a jófogásra. Hátha találok egy fakírt, aki szeretné gyakorolni, hogy milyen érzés egy szöges deszkán feküdni. Az egyik este kimentünk a szállásunk előtt található strandra Vasilikben. Mivel a foglalásban le volt írva, hogy ingyenes napernyő és napágy jár a szobánkhoz, ezért lefeküdtünk a kicsivel az egyikre. Még bele sem gázoltunk a tengerbe, de jött már a pókhasú menedzser, hogy ahova lerakodtunk, az csak a fizetős vendégeknek szól. Ha az ingyenes helyet szeretnénk használni, akkor fáradjunk hátra a bokrok közé. Ekkor már az a gondolat járt a fejemben, hogy nem érdekel a pénz, inkább keresek egy másik hotelt. Ennyire rossz embernél még soha nem foglaltam szállást. Mindegy, átköltöztünk – az olajfák alatt úgyis kellemesebb volt a légkör, mint a napernyő alatt.
Másnap még megállítottak a recepción, hogy ideje lenne már kifizetni a szállás árát. Mondtam, hogy természetesen, itt a kártyám. Ja azt elfelejtették mondani, hogy kártyával nem lehet fizetni. Rendbe pöcsfejek, most szakadt el a cérna. Kifizettem kártyával, de csak azért is kértem róla egy számlát. Nem mintha sok mindent tudnék kezdeni azzal a számlával, de amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten! Amikor visszaértem a szobámba, akkor a folyosón találkoztam egy vitatkozó párral. A férfi épp leordította a feleségét, hogy mi a francért fizette ki a szállás árát még egyszer, amikor ő már délelőtt kifizette. Mint később kiderült, kétszer is elkérték a szoba árát tőlük. Utólag visszaadták nekik az összeget, de hogy ez mire volt jó – azt elképzelni sem tudom. Végül már mi is örömmel csekkoltunk ki a szállásról. Utólag még azért volt pofája megkérdezni, hogy hogyan tetszett a szállás és meg-e néztük a kötelező látnivalók többségét Lefkada szigetén. Erre már csak úgy válaszoltam, hogy elegánsan kinyújtottam a karomat, majd utána a középső ujjomat feléje. Kicsit rá is nyomta ez a hotel a bélyegét a lefkadai nyaralásunkra – de azért elrontani nem tudta.
Utazás Lefkadára
Lefkadára szerencsére ma már egyáltalán nem nehéz eljutni. Pár évvel ezelőtt még nem repült a környező repülőterekről egyetlen egyenes járat sem Preveza-Aktion repülőterére. Ma már viszont Bécsből és Budapestről is üzemeltet egyenes járatot a Ryanair légitársaság.
A nyári főszezonban nagyjából 100-120 euróért lehet lefoglalni egy retúr repülőjegyet. Az igazán érdekes hónapok viszont a május, június, szeptember és az október. Ezekben a hónapokban ugyanis könnyedén beesnek a repülőjegy árak akár még €50 alá is már. A hotelek ezekben a hónapokban lényegesen olcsóbbak már és az autóbérlésért sem kell annyit kifizetnetek, amennyit nekünk kellett júliusban. Ha tudtok, akkor mindenképp főszezonon kívül utazzatok ide és akkor elkerülitek a nagyobb tömeget. Szerencsére a tenger még ezekben a hónapokban is kellően meleg a fürdőzéshez.
Preveza – Aktion repülőteréről még annyit kell tudni, hogy nem közvetlenül Lefkada szigetén található. Egy Agia Mavra nevezetű komphíd köti össze Lefkadát a szárazfölddel. Erről a hídról fontos tudni, hogy óránként elfordítják. Így van amikor az autók tudnak közlekedni, van amikor pedig felnyitják és csak a hajók képesek áthaladni. Aki a repülőtérre igyekszik, annak érdemes egy kicsivel több időt hagynia az útra. Könnyen előfordulhat, hogy épp várnia kell majd a híd lenyitására.
Autóbérlés Lefkadán
Az autóbérlés szinte kötelező Lefkada szigetén a látnivalók felkereséséhez. Nem muszáj a teljes ott tartózkodásotokra autót bérelni, de ha mindent összeszámoltok (transzfer oda-vissza, kirándulások, stb), akkor szinte biztosan arra a következtetésre juttok majd, hogy ez a legolcsóbb és legkézenfekvőbb megoldás a közlekedésre Lefkadán.
Az árak elég húzósak, nekünk a júliusi főszezonban az autóbérlés napi 55 eurónkba került. Ehhez még hozzájött egy 50,- eurós költség azért, mert komppal érkeztünk Vasilikibe és ott vettük fel az autónkat. Mi az autót a Discovercars.com weboldalon keresztül találtuk. Ez az ár összehasonlító az Alex Rent a Car-t, hozta ki a legolcsóbbra. Ennyi pénzért egy dieseles Renault Clio-t kaptunk. Az autó teljesen új volt, ám a sebességváltója úgy le volt strapálva, hogy azt vártam mikor marad a markomban a sebváltó kar. Szerencsére ilyen nem történt, csupán pár kilométer után felvillant egy javíthatatlan hiba a műszerfalon. Nagy nehezen visszadöcögtem vele az autókölcsönzőbe és adtak helyette egy Toyota Aygo-t. Ez már remekül szolgált. Mindig is mondtam, hogy egy jó Toyotának nincs párja!
Szállások Lefkada szigetén a látnivalók közelében
Lefkadán nagyjából négy helyen szállhat meg az ember. A sziget nyugati felén találhatók legszebb strandjai, a keleti felén pedig a települések, ahol a helyi szállásokat találjátok. Ennek meg van az az előnye, hogy a leggyönyörűbb partok érintetlenebbnek tűnnek. Ugyanakkor hatalmas hátránya az, hogy bérelt autó, vagy motor nélkül csak a városi strandokra juthattok el. Ezek a városi strandok meg nálam a legnagyobb jóindulattal is csak közepes értékelést kaptak. Lefkada egyetlen homokos strandja délen Vasilikiben található – de ettől sem voltunk különösebben elragadtatva mint már korábban írtam. Nézzük sorba tehát, hogy hol érdemes megszállni:
- Lefkada városa és környéke
A sziget fővárosa Lefkada észak-keleti részén található. A strandjai elég sűrűn be vannak építve és nem is annyira alkalmasak fürdőzésre. Cserébe viszont rengeteg étterem, élelmiszerbolt és elég pörgős éjszakai élettel rendelkezik a város. - Agios Nikita városa és környéke
A sziget talán legszebb települése Lefkada észak-nyugati felén található. Remek strandok vannak körülötte és kiváló éttermek közül is válogathatnak azok, akik itt szállnak meg. A legnagyobb hátránya, hogy a parkolás egy rémálom itt. A tenger gyakran hullámos is, de sokan ezt szeretik. Személy szerint, ha valaha visszakeveredek Lefkadára, akkor valószínűleg itt szállok majd meg. - Vasiliki városa és környéke
Vasiliki Lefakada déli részén található egy öbölben. Mivel a part elég szeles, ezért főként a windszörfösök (magyarul széllovasok, de nem áll rá a nyelvem erre a szóra) körében népszerű. Mi is itt szálltunk meg. A kicsi külön élvezte azt, hogy milyen lassan is mélyül a tenger és, hogy mennyire mélyre begyalogolhat az nélkül, hogy elmerülne. A hátránya, hogy az este itt szinte megáll az élet. A szörfösökön kívül főleg családok körében népszerű Vasiliki városa. - Nydri városa és környéke
Az emberek többsége Nydriben száll meg. Talán ez is a legkézenfekvőbb megoldás, mivel a hajós kirándulások többsége is innen indul. A partjai nem túl szépek, mindenütt kavicsosak. Nydriben könnyedén és olcsón bérelhettek jogosítvány nélkül is motorcsónakot. Ezzel a motorcsónakkal pedig bejárhatjátok a környező kisebb ismeretlen szigeteket. Hátránya, hogy elég nehéz itt is leparkolni, ha a szálláshelyetek nem rendelkezik privát parkolóval. Ami szintén elég nagy negatívum Nydriben az az, hogy távol van Lefkada legjobb strandjaitól.
Ajánlott szállások:
A legjobb spórolós ajánlat: Pansion Filoxenia Apartments & Studios
A lehető legolcsóbb szállást keresed Lefkadán? Olyat, amelyen nem dől össze a férjed nagy segge alatt az amúgy is recsegő-ropogó ágy? Akkor a Pansion Filoxenia egy remek opció lehet számotokra. A szállás legnagyobb hátránya, hogy bérelt autó nélkül, gyalogosan elég messze vannak a strandok. Ha viszont van autód, akkor ettől közelebb a sziget legjobb strandjaihoz nehezen találsz szállást. Valamit, valamiért.
Az arany középút: Grand TheoNi Boutique Hotel & Spa
Lefkadán nem sok négy, illetve ötcsillagos hotel található. A Grand TheoNi Boutique Hotel & Spa talán Lefkada legjobb hotelje. Az árak az átlagtól kissé magasabbak, de aki szereti a kényelmet és nem szeretne apartmanban megszállni annak ez a hotel egy remek választás lehet. A sziget két legjobb strandja Porto Katski és Egremni beach csupán 15 kilométerre találhatók a szállástól. Ennek tükrében elég lényegesen később elindulnod autóval, hogy legyen parkolóhelyed – mint akik a távolabbi Lefkadában, illetve Nydriben szálltak meg. A szálláshoz egy ingyenes parkoló is tartozik, ami Vasilikinek ezen a részén felbecsülhetetlen értékű.
A legjobb luxus hotel: Eunoia Porto Katsiki
Ebbe a kategóriába egy valóban különleges szállást választottam. Az Eunoia Porto Katski szó szerint a semmi közepén található. Porto Katski strandja a legszebb látnivalók egyike Lefkada szigetén, és ez a szállás az egyik legjobb módja a megközelítésének. Akinek elege van már a hőn szeretett szomszédaiból és embertársaiból, az imádni fogja ezt a luxusszállást. A szobákból egyenesen a tengerre nyílik a kilátás. A másik oldalról pedig a helyi sziklákra néznek a házikók. A házikókhoz privát medence és barbecue is tartozik. Ha nem sajnálod a pénzt a nyugalomra, akkor nem szükséges ezért egészen a Maldív szigetekig repülnöd. Elég, ha csak „leugrasz” Lefkadára.
Amennyiben a fenti szállások közül egyik sem elérhető, illetve egyik sem felel meg az elképzeléseidnek érdemes körülnézned a Booking.com további ajánlatai között is:
Látnivalók Lefkada szigetén
Dimosari vízesés
Lefkada szigetén nem igazán vannak látnivalók, a vízesések pedig főleg ritkák. Sőt úgy is mondhatnánk, hogy a vízesések Lefkadán olyan ritkák, mint a szexi brit csajok. Szerencsére a vízesések Nydriben valódiak, nem úgy mint a szép brit lányok. Nydriből nagyjából három kilométert kell kocsikázni, majd az ott található parkolóból egy festői túraútvonalat kell gyalogosan követni. A parkolás itt ingyenes volt (2024). Ha esetleg nem találnátok a parkolót, akkor írjátok be a GPS-be a Platános Taverna étterem címét, és a navigáció egyenesen oda vezet majd.
Maga a túra innen már nem hosszú, kb. 15-20 percig tart. A túra átlagos nehézségű, bárki képes ennyit baktatni a természetben. A helyiek azt állították, hogy lehet a vízesés vízében úszni is. Én nem tudom ki az a Wim Hof, aki egy ilyen hideg forrásba belemegy, de én biztosan nem leszek az. Azt fontos megjegyezni, hogy a legszárazabb nyári napokban a vízesés gyakran kiszárad. Mielőtt elindultok ide, mindig kérdezzetek rá valamelyik helyi lakostól, hogy érdemes-e egyáltalán oda mennetek. Ha nyáron szeretnétek meglátogatni a vízesést, akkor a kora hajnali órákban gyertek ide.
A lefkadai világítótorony
Nekem ez tetszett a helyi látnivalók közül a leginkább Lefkada szigetén. A lefkadai világítótorony a sziget legdélebbi pontján található. Az ókorban ezen a helyen állt Apolló szentélye. A világítótorony fénye először 1890-ben gyulladt fel. A második világháború alatt a torony nem működött, majd utána a földrengés el is pusztította. Hát igen, kemény és hányatott sorsa volt ennek a toronynak. Szerencsére 1956-ra sikerült újjá építeni és azóta szüntelenül működik. A toronynál a parkolás ingyenes. Ha eléritek a kijelölt parkolót ne menjetek tovább az autótokkal, ugyanis az út később kocsival járhatatlanná válik.
A világítótoronyhoz egy 16 kilométer hosszú aszfaltozott út vezet. Az útra gyakran sziklák pottyannak, ezért nem árt lassan és körültekintően vezetni. Nem veszélyes, csupán nagyon oda kell figyelni vezetés közben. A toronyból látni Kefaloniát és Ithacát is. A világítótorony alatt a tenger 40 méter mély, és a tapasztaltabb búvárok gyakran merülnek is ott. Kezdő búvároknak viszont egyáltalán nem ajánlják, ugyanis rendkívül erősek az áramlatok a sziklák közelében. Viszont aki lemerül, az a mélyben még homárokat is láthat.
Faneromeni kolostor
A lefkadai Faneromeni kolostor a sziget legfontosabb vallási központja. Ez a kolostor a helyi látnivalók közül határozottan az egyik legérdekesebb, Lefkada lakossága méltán büszke rá. A kolostor Lefkada városa mellett lévő domboldalon található. Remek kilátás nyílik a kolostorból a sziget északi felére.
A feljegyzések alapján a Faneromeni kolostor Artemisz (a vadászat istennőjének) a templomának a helyére épült a 17. században. Egyes dokumentumok szerint Pál apostolnak a tanítványai is itt hirdették a kereszténységet. A velenciek a 18. században a kolostort felújították. Sajnos a 19. században viszont az egész épület leégett. A kolostort végül a 19. század végén sikerült felújítaniuk a helyi szerzeteseknek. Ekkor nyerte el a mai formáját. Érdemes megnézni az egyházi múzeumot és a mini állatkertet is a kolostor területén. A belépés a kolostorba ingyenes, aki szeretne adományozhat egy kisebb összeget a szerzeteseknek.
Taverna Oasis
Mivel imádom azokat az éttermeket, ahonnan premier plánban lehet gyönyörködni a naplementében ezért minden egyes utazásom során igyekszek egy-egy olyan helyet találni, ahonnan lehengerlő kilátás nyílik a tájra. Lefkadán ez a hely pedig nem más volt, mint a Taverna Oasis.
Az étteremben kiválóan főztek, az árak is elfogadhatóak voltak. Ha lesz esetleg egy szabad estétek és nem tudjátok, hogy hol vacsorázzatok – akkor ettől jobb helyet keresve sem találtok.
Környező szigetek
Nydri városa mellett több kisebb-nagyobb sziget is található. Mindegyiknek meg van a maga különlegessége és akár heteket is el lehet tölteni azzal, hogy az ember egyesével felfedezi ezeket a parányi szigeteket. A legismertebbek a következők:
- Sparti
- Cheloni
- Madouri
- Skorpidi
- Skorpios
A legjobb strandok Lefkada szigetén
Porto Katski
Porto Katski talán Lefkada legnyüzsgősebb partszakasza. Jóval kisebb, mint a szomszédos Egremni beach, ezért akinek tömegfóbiája van mindenképp az utóbbit válassza. Érdemes nagyon korán ide jönni, ugyanis a fenti parkolóban csupán limitált számú parkolóhely található. A parkolóból még 80 lépcsőfokot kell leküzdeniük a csobbanni vágyó utazóknak. Ráadásul a parton is minden egyes négyzetméterért meg kell küzdeni a többi idegesítő turistával.
Mi egy fizetett hajókirándulás egyik megállójaként fürdőztünk ezen a strandon. Így nem kellett aggódnunk a parkoláson és a tömegnyomoron. A hátránya viszont az volt, hogy a hajó nem kötött ki teljesen a parton és csak 20 percig élvezhettük a türkiz kék habjait a tengernek.
Egremni beach
Ha jártál Lefkadán, de nem voltál Egremni beach-en, akkor az olyan, mintha nem is lettél volna Lefkadán. Ha bármilyen utazási katalógust fellapozol, biztosan legalább egy fotón Egremni beachet láthatod majd. Egremni Lefkada egyik leghosszabb strandja, így szinte sohasem érződik zsúfoltnak. Több módja is van a megközelítésének. Mi eredetileg autóval akartunk ide jönni. Viszont, amikor megtudtuk, hogy 300 lépcső vezet le és fel a strandra, akkor szélsebesen meggondoltuk magunkat.
Végül egy hajókirándulás keretein belül jutottunk el Egremni strandjára. Ennek az ára €50 volt egy személyre és tartalmazta már az ebédet is. Elvileg Vasilikiből is közlekedik egy vízi taxi 11:00 indulással és 16:30 visszatéréssel Egremni illetve Porto Katski partjaira. Ennek az ára €12 és nagyjából 90 perc hosszú az út. Aki csak Porto Katski-ba szeretne eljutni, annak még olcsóbb ez a taxi – ebben az esetben az ára csupán €10.
Egremni strandja egyébként végig kavicsos. A tenger itt rendkívül gyorsan mélyül. Bár mi nem tapasztaltuk, de több helyen is láttunk felhívást arra, hogy figyeljünk oda a víz alatti áramlatokra. Mi kis gyerekkel voltunk ezen a strandon és számára nem ez a part volt a legalkalmasabb. Viszont ilyen gyönyörű türkizkék vizet sehol máshol nem láttam még.
Agiofili beach
Vasiliktől csupán két kilométerre található Agiofili beach. Sokan ezt a partot tartják Lefkada egyik legszebb strandjának. Nekem azért annyira nem jött be – valószínűleg túlságosan is el voltam kényeztetve a jobbnál jobb partokkal Kefalonián és Lefkada nyugati felén ezen a kiránduláson. Autóval könnyedén meg lehet közelíteni ezt a strandot, és még szabad parkolót is elég könnyedén találtunk. Igaz, 10 eurót kellett fizetnünk a parkolásért. Ezért cserébe kaptunk két doboz üdítőt. Gyors matek: 10 osztva 2-vel, az egyenlő 5. Szóval öt euróért kaptunk egy pléh dobozos Coca Colát. Remek ár!
Lenn a strandon egyébként tudtunk napernyőt is bérelni, ráadásul nem is volt drága. Büfét viszont már hiába kerestünk – nem volt. Ahhoz vissza kellett volna sétálnunk egészen a parkolóig, ami azért a tűző napon nem olyan rövid táv, különösen fel a hegyoldalba.
A partra egyébként motorcsónakkal is eljuthattok Vasilikiből. A hajó 10:00 és 18:00 között óránként közlekedik. Az ára oda-vissza €7 és az út nagyjából 20 percig tart.
Vasiliki beach
Vasiliki beach Lefkada egyetlen homokos strandja. Az összes többi vagy kavicsos, vagy pedig törmelékes. Ez a part rendkívül szeles – aminek köszönhetően ideális szörfözésre, vitorlázásra és kajakozásra. A strand mellett több kávézót és éttermet is találtok. A várost buja zöld növénnyel benőtt hegyek veszik körbe. A vízi sportok szerelmesein kívül főként a kisgyermekes családoknak ajánlanám – mivel nagyon lassan mélyül. Még 100 méter után is csak térdig ért a víz, úgyhogy a gyerekek imádni fogják. A hátránya, hogy a víz a többi strandon SOKKAL szebb és ott ahol mi fürödtünk (a kikötőtől legtávolabbi részen) még egy kicsit büdös is volt – valószínűleg a szennyvíz miatt.
Milos beach
Milos beach egy csendesen megbúvó csodálatos strand Lefkada észak-nyugati részén. Mi sajnos ide nem jutottunk le, ugyanis csak nagyon messze tudtunk volna leparkolni ettől a parttól. Ha valaki Milos beachre szeretne eljutni, akkor Agios Nikitasból még egy elég meredek 25 perces túrát is abszolválnia kell. Ha lusták vagytok túrázni, akkor Agios Nikitas-ból 8 perc alatt át mehettek Milos beach-re vízi taxival is akár. Ez egy csupán öt perces út és oda-vissza 8 euróba kerül (2024). Felülről gyönyörű volt Milos beach, kicsit sajnálom is, hogy kimaradt. Agios Nikitasnál van egy nyilvános parkoló, viszont elég messze van a várostól. Tanuljatok a hibánkból és kora reggel gyertek ide!
Pefkoulia beach
Pefkoulia beach áll talán a legközelebb a homokos parthoz Lefkadán. A part apró törmelékes homokból áll. A legnagyobb előnye, hogy nagyon egyszerűen elérhető autóval. Könnyű is a strand előtt leparkolni, nem kell órákon át körözni egy szabad parkolóhelyért. Amikor mi ott jártunk, a strandot kissé belepte a tengeri gyom – ám gyanítom, hogy ez csak egy szerencsétlen véletlen egybeesés volt.
Közvetlenül a part bejáratánál találjátok a THE DECK nevezetű beach bárt. A bárban ingyenesen használhatjátok a napágyakat és a napernyőket, csupán valamit fogyasztanotok kell érte. Az árak nem olcsók, de ahhoz képest milyen színvonalat is képvisel ez a bár egyáltalán nem mondanám drágának. A Deck-ben van egy úszómedence is annak, aki inkább abban fürödne a tenger helyett. Egy jó tanács: Ne erőltessétek a kötelező látnivalók megnézését, Lefkada a pihenésről szól. És erre a The Deck az egyik legjobb hely.
Érdemes tovább haladni a parton a bár bejáratától. A sziklák mögött a homok sokkal finomabb már és a víz is tisztább. Közvetlenül az étterem előtt a tengerfenék sziklás, távolabb már ez sem okoz gondot. Pefkoulia strandja egy remek kis tengerpart, nekünk nagyon bejött – érdemes felkeresni.
Pefkoulia beach egyébként rendkívül népszerű a nudisták között is. Szóval aki szeretni kiszellőztetni a himbilimbit akkor a lehető legjobb helyen jár. Nem árt viszont egy távolabbi csendesebb részt keresni a strandon – másokat ne zavarjunk az ádámkosztümünkben.
Nydri beach
Nydriben több fajta strandot is találtok. Ezek többnyire apró szemű kavicsos partok és főként a családosok, illetve a baráti társaságok körében népszerűek. Mint már korábban is említettem engem ezek a strandok leginkább Horvátország tengerpartjaira emlékeztettek. Ha pedig már Görögország egyik legszebb szigetén nyaralok, akkor úgy éreztem, hogy nem pazarlom Nydri strandjaira az időmet. Nydri egyébként arra tökéletes, hogy valaki ott szálljon meg. Este nem hal ki annyira a város, mint például Vasilikiben. Igaz nincsenek 10/10-es strandjai, de ennek ellenére fürdésre alkalmasak – nem úgy, mint pl. Lefkadában.
Nikiana beach
Ez a strand ugyanaz, mint Nydri pepitában. Több hosszú kavicsos strandból áll. Nagyjából Dubrovnik környékén találtok hasonló partokat. Nikiana talán legnagyobb előnye az a rengeteg fa, amely természetes árnyékot nyújt a fürdőzők számára. Nikiana főleg a kis gyerekes családok számára jó választás, mivel a víz elég sekély és a zavartalan nyugalom itt garantált.
Személyes véleményem szerint, ha választanotok kell Nydri és Nikiana között, akkor inkább Nydrit válasszátok. Ott legalább egész jó éjszakai élet van. Ráadásul a körülötte található szigetek megadják azt a kicsi pluszt, amiért megéri ott megszállni.
A legjobb strandok és a legszebb látnivalók itt találhatók Lefkada szigetén:
Egyéb fizetős programok és látnivalók Lefkada szigetén
- Fedezd fen a Jón-szigetek legszebb strandjait egy hajókiránduláson: Kefalonia, Ithaca, Skorpios – €45
- Kajakkirándulás a rejtett kék barlanghoz Mikros Gialosból ebéddel és transzferrel az árban – €45
- Fedezd fel a helyi látnivalók szépségét Lefkada partjainál privát kiránduláson ebéddel az árban – €95
- Egész napos privát 4×4-es terepjárós kiruccanás helyszínen főzött falusi ebéddel az árban – €155
- Tanuld meg elkészíteni a helyi ételkülönlegességeket egy lefkadai mester szakácstól – €108,80
- Fedezd fel Nydri körül található kis szigeteket, többek között: Skorpiost, Lakkát és Madourit – €68
- Gyönyörködj a látnivalók szépségében Lefkada naplementéjében borkóstolóval az árban – €100
- Privát transzfer Preveza repteréről Lefkada fővárosába akár megállóval is a látnivalók mellett – €68
- Profi fotózás Lefkada legszebb strandjain a nyugati parton borkóstolóval az árban – €130
- Hajókirándulás két elfeledett szigetre: Kastos és Kalamos borokkal és gyümölcsökkel az árban – €40
Összegezve
Miután Kefaloniáról áthajóztunk Lefkadára, meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyivel olcsóbb helyre is keveredtünk. Az árak az éttermekben nagyjából 15-20%-al olcsóbbak voltak, mint a szomszédos szigeten. Míg Kefalonián átlagosan 40-45 eurót fizettünk egy ebédért két felnőttre és egy gyerekre, addig itt 33-37 euróra jött ki egy étkezés. A szállás árak is teljesen rendben voltak. Ami egyedül bicskanyitogató volt, az az autóbérlés ára. Viszont mi jöttünk főszezonban, nem tudom mi másra számítottam. Egyszerűen a kereskedőknek is ez alatt a két hónap alatt kell megkeresniük az egész évre való betevőt.
Lefkada nem kimondottan a történelmi látnivalók szigete. Igazából az 1953-as földrengés, amit csak lehetett lerombolt. Szerencsére a szigeten a strandok egész jól megúszták ezt a természeti katasztrófát. Ennek következtében egy mondatban úgy tudom Lefkadát összefoglalni, hogy ha strandolni szeretnél, akkor a lehető legjobb helyen vagy – ha viszont várost nézni, akkor nem jól választottál úti célt. A legszebb látnivalók összefoglalva a következők a Lefkada szigetén: Dimosari vízesés, a lefkadai világítótorony, Faneromeni kolostor, Taverna Oasis, a környező szigetek mint pl. Sparti, Cheloni, Madouri, Skorpidi és Skorpios. A legszebb strandok Lefkadán a következők: Porto Katski, Egremni beach, Agiofili beach, Vasiliki beach, Kathisma beach, Milos beach, Pefkoulia beach, Nydri beach.
Mivel mi Vasilikiben szálltunk meg, ezért igen sok mindent nem tapasztaltunk meg Lefkadán az éjszakai életből. Vasiliki főleg a szörfösök és a családos utazók kedvelt úti célja. Ebből kifolyólag igen nagy bulik sincsenek ezen a településen. A helyiek elmondása szerint Nydrin és Lefkadán sokkal pörgősebb az éjszakai élet, mint a sziget déli csücskében. Az alapján, amit hallottam, az elmúlt pár évben ez a két település rengeteget javult az éjszakai élet terén. Mint minden görög szigeten, az éjszakai élet központja a sziget fővárosában található. Érdemes az estét valamelyik étteremben egy pohár bor mellett indítani. Ezután pedig megéri felkeresni Lefkada városában a számtalan koktélbár egyikét. A legfelkapottabb night club Lefkadában a Capital. A buli itt éjfélkor kezdődik és egészen reggelig tart. Nydri hogy hazai hasonlattal éljek, engem leginkább Siófokra emlékeztetett. A város főutcáját délutántól kora reggelig lezárják, így remek lehetőséget kínál a késő esti korzózáshoz. Nydriben elég bő választék van puccos és kiöltözős éjszakai klubbokból, illetve laza strandpapucsos beach bárokból is.
Mivel Lefkadát a történelem során számos idegen ország elfoglalta, ezért a helyi konyha is ehhez alkalmazkodott. Az ízek között megtalálhatók az olasz konyha jellegzetességei, illetve az oszmán birodalomból fennmaradt keleties fűszerek használata is. A lefkadaiak különösen büszkék a saját készítésű fűszeres kolbászukra és a szalámijukra. Több helyi is saját maga termel mézet, illetve olívabogyót. Ezt leszámítva viszont Lefkadán főként a görög konyhára jellemző ízekkel találkoztok majd. A legtöbb étteremben rendelhettek majd hagyományos csirke és disznó souvlakit, tzatziki pita kenyérrel és a tengeri gyümölcsök is minden létező formában kaphatóak. Én imádom a görög konyhát, úgyhogy erről csakis a legjobbakat tudom elmondani.
Lefkada tetszett számomra talán a legkevésbé a Jón-szigetek közül és nem feltétlenül a földrengésben megsemmisült látnivalók miatt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem éri meg ide utazni, de Korfu, Kefalonia és Zakynthos is mind egy hajszállal jobban tetszettek. Lefkadának viszont van egy olyan autentikus görög hangulata, amely sem Kefalonián sem pedig Zakynthoson számomra nem érződött. Az emberek rendkívül kedvesek voltak és nagyon segítőkészek bárhova is mentünk. Szóval hiába, hogy nem annyira jöttek be a strandok Lefkadán, mint a szomszédos szigeteken – ennek ellenére az ilyen apróságok simán feltornázták a pontszámát. Most, hogy már mindegyik szigeten jártam Görögország nyugati partjai mellett, bátran kijelenthetem, hogy egyik sem okozott csalódást. Akárhova is mentek ez közül a négy nagyobb sziget közül garantáltan sehol sem unatkoztok majd.